A 11. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál nem kisebb nevekkel nyílik meg, mint Anthony Hopkins, Anne Hathaway és Jessica Chastain, akik az Armageddon Time című hollywoodi filmben játszanak együtt. December 1-től a tavalyi és idei izraeli filmtermés remekeit lehet megnézni, köztük a fájóan korán meghalt Ronit Elkabetz életéről szóló gyönyörű filmet, vicces romkomot, Docaviv első díjat nyert dokumentumfilmet, politikai és történelmi drámát, és az idősebb korosztály sem marad nevetés nélkül az Örökzöldek című vígjátékkal. Ha már örökzöld, a fesztivál záróvetítése az idén 102 éves gyönyörű tornásznő, Keleti Ágnes életét mutatja be: a ZsiFin lesz a premierje az Aki legyőzte az időt című magyar filmnek.

Idén újdonsággal is készülnek a szervezők: 11 rövidfilmet is meg lehet nézni, lesz köztük lesz cseh dráma, amerikai animációs film, brit komédia, valamint izraeli, szlovák és magyar alkotások is. A Helyünk az időben elnevezésű különleges projekt célja a visegrádi országok zsidó közös örökségének és számos kulturális kapcsolatának megismertetése. A Magyarországról, Csehországból, Lengyelországból és Szlovákiából származó négy rövidfilmből álló válogatás a régió zsidó témájú filmművészetének értékes alkotásait állítja reflektorfénybe az elmúlt évekből.

Armageddon Time

Mivel a ZsiFi életének második évtizedébe lépett, a szervezők bevezettek valamit, ami nélkül filmfesztivál nem is filmfesztivál. Díjazzák az alkotásokat, illetve nem is ők, hanem náluk sokkal hozzáértőbb zsűrik – több is! Idén meghirdetik a Legjobb Rövidfilm Díjat, a Legközösségibb Film Díját, a Tikun Olam díjat, mellyel a világot jobbá tévő alkotásokat jutalmazzák, valamint lesz Diák- és Salom Klub Díj is. Természetesen a Közönségdíj sem marad el, az erre szavazóknak nagy értékű nyereményeket sorsolnak majd ki.

A jegyárusítás elindult, itt lehet megvenni a jegyet a kiszemelt filmekre.

Forrás: ZsiFi