A Magyar Nemzeti Filmalapot közhasznú, non-profit, zártkörűen működő részvénytársaságként jegyezte be a Cégbíróság - vált ismertté az alap kommunikációs igazgatóságának szerdai közleményéből. Andrew Vajna kormánybiztosi megbízatása a jelenleg hatályos törvényi szabályozás miatt nem fér össze a vezérigazgatói pozícióval, így a magyar állam tulajdonában lévő Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatói posztjára Havas Ágnes kormánybiztosi tanácsadót kérte fel az alapító Magyar Nemzeti Vagyonkezelő arra az időre, amíg Andy Vajna kormánybiztosi megbízatása tart - derült ki a közleményből.
"Kormánybiztosként egyelőre jobban tudom segíteni a munkát. A zavartalan működéshez jogszabály-módosítások és különböző egyéb intézkedések szükségesek, ezek megszületését mint kormánybiztos szorgalmazom" - mutatott rá az MTI érdeklődésére elküldött nyilatkozatában Andrew Vajna. Havas Ágnes úgy fogalmazott: megtiszteltetésnek tekinti feladatát és tudja, hogy amint Andrew Vajna kormánybiztosi megbízatása lejár, Vajna lesz a vezérigazgató. A váltást követően Havas Ágnes Vajna helyetteseként dolgozik majd tovább. "Munkám során arra törekszem, hogy átlátható rendszerben, a forgatókönyv-fejlesztésre jelentős időt és pénzt szánva, új magyar filmsikerek szülessenek a filmalap égisze alatt" - hangsúlyozta Havas Ágnes.
A kormány jóváhagyását és a filmalap bejegyzését követően immár megkezdődhet Andrew Vajna koncepciójának megvalósítása. Jelenleg még szakmai egyeztetések folynak, illetve készülnek a pályáztatás megindításához szükséges dokumentumok - erősítette meg a kommunikációs igazgatóság. "Örülnék, ha még a nyáron meghirdethetnénk az idei pályázatokat, hiszen nagyon várja a filmszakma, hogy újrainduljon a munka" - tette hozzá Vajna.
Jelenleg a forgatókönyv-olvasó és -fejlesztő csapat felállítása folyik az előzetes tesztmunkák alapján, emellett találkozók zajlanak a Nemzeti Filmalapnál nyíló egyéb pozíciók betöltésére. "Olyan csapatot akarunk létrehozni, amely együttműködik a produkciókkal és az alkotókkal. Nyitott, segítőkész kommunikáció kíséri majd végig a filmek létrehozását" - hangsúlyozta a kormánybiztos.
A magyar filmgyártás helyzetének megújításával megbízott Andrew Vajna május elején jelentette be, hogy Magyar Nemzeti Filmalap néven alakul a magyar filmgyártást támogató közhasznú vállalat. Ezentúl a filmalap égisze alatt működő ötfős testület dönt majd arról, hogy mely forgatókönyveket tartja érdemesnek megvalósításra a beadott pályázatok közül. A tervek szerint évente 8-12 film készülhet, a költségvetéstől függően. Idén vélhetően 3-4 alkotás támogatására nyílik lehetőség, ezzel párhuzamosan elindulhat több film forgatókönyvének fejlesztése is.