Egy 2007-ben kapott 90 milliós szándéklevéllel, és egy idei, szintén 90 milliós szelektív, vissza nem térítendő támogatással (kategóriájában a legnagyobbal) indulhat útjára Vranik Roland új projektje, az Adás. A szemlenyertes A fekete kefe rendezője sokáig titkolózott új filmjéről, annyit lehetett tudni, hogy megint Pohárnok Gergely lesz az operatőr, és hogy a filmhez egy arctalan várost keresnek az alkotók - még Üzbgisztán neve is megjelent a lehetséges helyszínek között.
A városban kerekező Vranik most elárulta, hogy a helyszínek nagy része Magyarországról kerül ki, de a romániai Konstanzában is lesz néhány forgatási nap. A munkálatok augusztus végén kezdődnek, és egy hónapig tartanak majd. A film műfaja disztópia, negatív utópia lesz, és ez nyilván behatárolja majd a filmnyelvi eszközöket, ám ezekről részleteiben még nem döntött a rendező-operatőr kettős. Nagy szerepet kap majd a díszlet, ezt Valcz Gábor tervezi, akinek a Moszkva tér, a Szezon, a Csak szex és más semmi, vagy a Nyugalom is köszönheti a díszleteit. Disztópia ide, arctalan város oda, senki ne gondoljon egy Dolinaszerű épített városra, vagy a Terry Gilliam-filmekre, itt egy teljesen realista környezetből kell egy nemlétező várost képileg felépíteni.
Konstanzában is felvesznek pár jelenetet |
A film történetéről sem árult el sokat az alkotó: az Adás három fiútestvér története egy szétcsúszott, szétesett világban, ahol egymást és önmagukat is túl kell élniük. Az egy hete folyó casting alatt még nem dőlt el semmi, kivéve a legfiatalabb testvér szerepét, őt nagy valószínűség szerint Hajduk Károly alakítja majd, aki A fekete kefében Döfit alakította.
Fianaszírozási oldalról a film az említett állami támogatás mellett a Filmpartners-Laokoon Film produceri kettős támogatja,és külföldi esetleges koprodukciós partnerekkel is folynak tárgyalások.