A történet a folyton civakodó, saját boldogságukat szisztematikusan darabokra cincáló házaspár toposzára épül. Az első látásra tökéletesen összeillő angol pár Amerikába költözik, majd néhány év boldog házasság és két gyerek után rálép arra a bizonyos útra, amely a biztos katasztrófa felé vezet. Theo szokatlan megoldásairól híres, ambiciózus építész, Ivy pedig bohém ötletekkel kísérletező gasztroőrült séf. A bajok éppen akkor kezdődnek, amikor a karrier–magánélet tengelyen elhelyezkedő hagyományos nemi szerepek megfordulnak. Theo magnum opusnak szánt, futurisztikus épületszörnyetegét egy brutális vihar ízzé-porrá zúzza, ezáltal szakmájában kegyvesztetté válik. Ivy vadonatúj tengerparti reformétterme pedig ezzel egyidőben zajos siker lesz. Közös megegyezés alapján a férj határozatlan idejű szakmai kényszerpihenőt tartva az otthoni teendőkre (gyereknevelés, házimunka) koncentrál, míg a feleség karrierje beindításán munkálkodik, és ennek közvetlen következményeként lelkes hobbiszakácsból szép lassan átváltozik dörzsölt üzletasszonnyá.
Szakmai önérzet, anyai ösztönök, kielégítetlen becsvágy és kielégítetlen libidó csap össze, miközben az álomházasság messze maga mögött hagyja az idilli-romantikus kategóriákat, és megállíthatatlanul robog az abszurd-tragikus felé. A főhősökben egyre csak gyülemlő frusztrációk és kimondatlan sérelmek először játékos piszkálódás, később keserű passzív agresszió, végül pedig kontrollálatlan, gyilkos indulat formájában buggyannak elő. Egyszerre szívszorító és végtelenül szórakoztató végignézni, ahogy a két szerelmes a catullusi gyűlölve szeretés klasszikus kínjai közt vergődve tör egymás életére, és maró brit cinizmussal telve gyalog galoppozik a biztos megsemmisülés felé.
Fotó: Fórum Hungary
A forgatókönyv az 1981-es A rózsák háborúja című Warren Adler regény (nem minden tekintetben hű) adaptációja. A könyvnek ez a második filmes feldolgozása: 1989-ben Danny DeVito rendezett belőle keserédes fekete komédiát Michael Douglas főszereplésével. Az új változat forgatókönyvét Tony McNamara jegyzi. Az ő neve többek között a Lanthimos-filmek rajongóinak lehet ismerős: ő írta a Szegény párák és A kedvenc forgatókönyvét (utóbbit Deborah Davis-szel közösen).
A szereplőgárda a mellékszerepek terén nem igazán tartogat nagy meglepetéseket: Kate McKinnon vicces, és szerencsére kevésbé teng túl, mint általában szokott, Andy Samberg jópofa különc haver karaktert hoz, a gyerekszereplőktől nem kapunk sikítófrászt, és egy kisebb szerepben feltűnik az a Jamie Demetriou is, akinek arca a Fleabag sorozat bus rodentjeként égett egy életre a retinánkba.
A film húzónevei természetesen a Colman-Cumberbatch páros, akik magabiztosan szállítják a tőlük elvárható színvonalat. Jutalomjáték ez mindkettejük számára: két igen széles érzelmi skálán mozgó, összetett, szerethető karaktert kell megformálniuk, miközben lubickolhatnak a szellemes dialógokban. Amikből pedig nincs hiány! A nemzeti monopóliumnak számító szemérmes-ironikus angol szájkarate a teljes filmet végigkíséri, és bővelkedik idézhető egysorosokban. McNamara azonban nem csak emlékezetes párbeszédeket tud írni, hanem a történet érzelmi ívét is ügyesen tartja kézben. Spoiler nélkül annyit elárulhatunk, hogy a film zárójelenete meglepően bevállalós, és minden olcsó érzelgősséget nélkülöz.
A rendező, Jay Roach szintén jól zsonglőrködik verbális humorral és helyzetkomikummal egyaránt, ami nem csoda, hiszen korábban ő követte el többek között az Austin Powers-sorozatot. Az egyik legmókásabb jelenet a válóperes ügyvédek találkozója, ahová az Ivy érdekeit képviselő kérlelhetetlen jogi bulldózer (Allison Janney kiváló epizódszereplése) egy vérszomjas rottweilerrel felfegyverkezve érkezik, hogy a gatyát is leperelje a meglepett Theoról.
.jpg)
Fotó: Fórum Hungary
A sztori többnyire hatékonyan autózza körbe a klisé-kátyúkat, pont ezért fájdalmas, amikor egyikbe-másikba mégis belehuppan. A brit-amerikai kulturális különbségek megjelenítése nem túl eredeti. Az amcsi baráti kör vallásos fegyvermániája erőltetett, gyermeteg gegnek hat. Ivy ételallergiája nem tűnik többnek kényelmes forgatókönyvírói fogásnál. A házasok gender téren fordított felállásának ábrázolása pedig nagyrészt félévszázados, unalmas sémákat követ, legyen szó a magánrepülőn pezsgőt kortyoló, és szép lassan szimbolikus péniszt növesztő üzletasszonyról vagy a mosatlannal bajlódó, férfiasságában sértett, szimbolikusan kiherélt férjről.
Mindezek ellenére a Rózsák háborúja tartalmas szórakozást nyújt. A nagyszerű főszereplőpáros és az intelligens párbeszédek viszik a hátukon a filmet, a történetet átlengő angolos mindset pedig minden Monty Pythonon, Fekete Viperán és Fry and Laurie-n nevelkedett nézőnél biztos siker. Aki viszont nagyobb dózisban vágyik az egymást és otthonukat brutálisan szanaszét lövöldöző házaspár szexi képsoraira, az vigasztalódhat a Mr. és Mrs. Smith ebben a kategóriában – lássuk be – még mindig verhetetlen akcióorgiájával.
