A legjobb alkotásnak járó Arany Medvét Calin Peter Netzer román rendező Pozitia Copilului (A gyermek fekvése) című filmje kapta. A történet középpontjában egy újgazdag asszony áll, a nő minden eszközt, elsősorban a megvesztegetést és a kapcsolatait bevetve próbálja megmenteni fiát, akit börtön fenyeget, mert halálra gázolt egy kislányt.

A rendező a díjkiosztó után tartott sajtótájékoztatón kiemelte: az Arany Medve nemcsak a filmnek szól, hanem az egész román filmművészetnek. Ada Solomon producer kérdésre válaszolva elmondta: "hivatalos helyről", állami szervek képviselőitől egyelőre nem érkezett reakció a film sikerével kapcsolatban. A producer előzőleg, a gálán hangsúlyozta: legfőbb ideje, hogy a román politika felismerje, milyen jelentős hozzájárulás a filmesek munkája Románia nemzetközi tekintélyének erősítéséhez.

Berlinale gyermek fekvese 500
A gyermek fekvése című film kapta az Arany Medvét

A zsűri nagydíját, egy Ezüst Medvét az Epizoda u zivotu beraca zeljeza (Epizód egy vasgyűjtő életéből) című bosnyák dráma nyerte el. Az alkotás egy roma család kálváriáját mutatja be, arról szól, hogy miként próbálnak orvosi segítséget szerezni az asszonynak, akinek méhében elhalt a magzat. A legjobb férfi színészi alakításért járó díj nyertese, a filmben saját magát alakító Nazif Mujic a sajtótájékoztatón kiemelte: az állami intézményeknek nem a nemzetiség, a bőrszín vagy a vallás alapján kellene dönteniük a segítségre szoruló állampolgárokról, a romáknak pedig meg kell ismerniük állampolgári jogaikat és élniük kell velük.

A rendező, Danis Tanovic kiemelte: a film hangot ad azoknak, akik nem tudnak felszólalni saját magukért, és remélhetőleg elindítja a diskurzust a romák helyzetéről Bosznia-Hercegovinában, ahol "mindig a romák húzzák a rövidebbet", a társadalom egészére pedig az jellemző, hogy az emberek napról-napra élnek és kilátástalannak látják a jövőt.

Berlinale epizod stab 500
Epizód egy vasgyűjtő életéből című film stábja

További díjak is az idei Berlinale nagyjátékfilmes mezőnyének keleti irányultságát jelzik. A legjobb forgatókönyvnek járó elismerést két iráni filmes, a házi őrizetben tartott és hivatásának gyakorlásától eltiltott Dzsafár Panahi és társa, Kambozia Partovi kapta a titokban készült Parde (Zárt függöny) című film szkriptjéért. Mivel a teheráni rezsim által üldözött Dzsafár Panahi nem lehetett jelen Berlinben, Partovi egyedül vette át az Ezüst Medvét. Az alkotói területeken - fényképezés, zene, díszlet, vágás vagy kosztüm - kiosztott Ezüst Medvét pedig az Uroki garmonyii (Harmónialeckék) című kazah-németfilm operatőre, Aziz Zambakijev kapta meg.

A legjobb rendezésért járó díjat - ugyancsak egy Ezüst Medvét - David Gordon Green kapta Prince Avalanche című alkotásáért. Az amerikai rendező a sajtótájékoztatón egyebek között kiemelte: "Egy filmrendező csak annyira tud jó lenni, amennyire jó a stábja".

Berlinale legjobb rendezo 500
David Gordon Green az Avalanche című alkotásáért kapta meg a legjobb rendező díját


A Vong Kar-vaj kínai rendező vezette héttagú zsűri a fesztivál alapítójának nevét viselő Alfred Bauer-díjjal a Vic+Flo ont vu un ours (Vic és Flo látott egy medvét) című kanadai alkotást, Denis Coté művét tüntette ki. Ezt az elismerést évről évre olyan filmek kapják meg, amelyek a mindenkori zsűri szerint új perspektívákat nyitnak a filmművészetben.

A legjobb női alakítás díját Paulina García, a Gloria című chilei film főszereplője nyerte el derűs alakításával. 

Berlinale szineszno 500
A legjobb színésznő, Paulina García a Gloria című filmben


A legjobb elsőfilmnek a The Rocket című ausztrál művet, Kim Mordaunt nagyjátékfilmes bemutatkozását választották.

A legjobb rövidfilmnek járó Arany Medvét a La Fugue (A szökés) című francia film, Jean-Bernard Marlin munkája kapta. A rövidfilmes zsűri Ezüst Medvével jutalmazta a Die Ruhe bleibt című német alkotást, amelyet Stefan Kriekhaus rendezett.

Berlinale szinesz 500
Nazif Mujić (Epizód egy vasgyűjtő életéből) a legjobb színésznek járó Ezüst Medvével

Claude Lanzmannt, a Shoah című dokumentumfilm francia rendezőjét életműdíjjal - tiszteletbeli Arany Medvével - tüntették ki a fesztiválon. A monumentális, kilenc és fél órás alkotás rendezője az első dokumentumfilmes a Berlinale történetében, aki életműdíjat kapott.

Az év első jelentős A-kategóriás seregszemléjét hagyományosan nagyszabású gála koronázta meg, a Berlinale Palastba 1600 vendéget vártak a díjátadóra. Az Arany- és a Ezüst Medvéket Dieter Kosslick fesztiváligazgató és a zsűri tagjai adták át. A ceremónia a győztes film vetítésével zárult.

Berlinale gyermek fekvese2 500
A gyermek fekvése stábja

A világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja az idén is "teltházas" volt: a szervezők szombati tájékoztatása szerint a rendelkezésre álló csaknem összes jegy elkelt. Félidőben 250 ezer látogatót regisztráltak. Tavaly összesen 400 ezer jegyet váltottak a fesztivál programjaira.

A rangos mustra idén sem szűkölködött a híres vendégekben, a német fővárosba látogatott mások mellett Matt Damon, Hugh Jackman, Anne Hathaway, Isabelle Huppert, July Delphy, Holly Hunter és Jane Campion, valamint Juliette Binoche, Geoffrey Rush, Catherine Deneuve és Jude Law.

Berlinale epizod2 500
Epizód egy vasgyűjtő életéből

A színvonal azonban hagyott némi kívánnivalót maga után, a kritikusok a versenyszekcióban szereplő több filmmel is elégedetlenek voltak, némelyiket kifejezetten rossznak nevezték. Bírálatok szerint kevés világpremier jutott az idei mustrára, a versenyfilmek közül csak három ünnepelte bemutatóját a német fővárosban.

A Berlinale utolsó napja csak a közönségé: vasárnap a fesztivál helyszínein még egyszer levetítik a különböző szekciók legsikeresebb alkotásait.