A Csak a szél című filmdrámát, melynek munkacíme Szállnak a varjak volt, a 2008 júliusa és 2009 augusztusa között véghezvitt romák elleni merényletsorozat inspirálta. A Csak a szél egy cigánycsalád egyetlen napját mutatja be, kora hajnaltól késő éjszakáig. A film története nem kapcsolódik direkt módon a valós eseményekhez, nem követi a nyilvánosságra hozott nyomozati anyagot. Az Alföldön forgatott film amatőr szereplőkkel készült, de a mellékszerepekben hivatásos színészek is láthatók. Fliegauf Bence korábbi alkotótársaival dolgozott újra együtt: a film operatőre Lovasi Zoltán (Rengeteg), vágója pedig Xavier Box (Womb) volt, magyar részről a gyártója pedig Mécs Mónika (M&M Films) és Muhi András (Inforg Stúdió) voltak.
A KIM Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága 5 millió forinttal támogatta a filmet. Ugyan nem az államtitkárság feladatkörébe tartozik a filmtámogatások ügye, ám Balog Zoltán államtitkár úr fontosnak tartotta az alkotás támogatását. Meglátása szerint mindannyiunk közös érdeke, hogy kiderüljön ezekkel a szörnyűségekkel kapcsolatban a teljes igazság. S bár az ilyen típusú bűncselekményeket nem lehet megelőzni, de ha már megtörténtek, akkor elengedhetetlen, hogy az állam és minden érintett társadalmi szereplő megfelelő választ adjon azokra a provokációra, amelyek roma és nem roma magyarok békés egymás mellett élését veszélyeztetik.
A fiktív történet egy család kiirtásával ér véget, de a valóságban a romagyilkosságok gyanúsítottait a rendőrség elfogta, bíróság tárgyalásuk jelenleg is folyik. A Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság megalakulását követő első intézkedése volt, hogy csatlakozott az áldozatok hozzátartozóinak megsegítését célzó nemzetközi akcióhoz.
A filmet támogatta még a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Szerencsejáték Zrt., Magyar Villamos Művek Zrt., Paksi Atomerőmű Zrt. és az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages.
A film berlini világpremierjére az alkotók jelenlétében kerül sor február 16-án a Berlinale Palast díszvetítésén. 2012. február 9-19. között 62. alkalommal rendezik meg az év első filmes világtalálkozóját, a filmművészet és a filmszakma legfontosabb nemzetközi eseményét a májusi cannes-i fesztivál előtt Berlinben. Az Arany és Ezüst Medve díjak sorsáról nemzetközi zsűri dönt, idén Mike Leigh brit filmrendező elnökletével. A zsűri további tagjai: Anton Corbijn holland fotográfus, filmrendező, Asghar Farhadi iráni filmrendező, Charlotte Gainsbourg francia színésznő, Jake Gyllenhaal amerikai színész, François Ozon francia filmrendező, Boualem Sansal algériai író, Barbara Sukowa német színésznő.
Az elmúlt hat évtizedben a Berlinale egyre sokasodó programjaiba (játékfilm verseny, rövidfilm verseny, Panoráma, Generations, Forum stb.) 114 magyar mozgókép kapott meghívást. A rangos versenyben eddig összesen 23 magyar játékfilm indult, melyek közül 14-et díjaztak a hivatalos és nem hivatalos zsűrik Berlinben. Az elmúlt tíz évben mindössze három magyar játékfilm kapott meghívást a tekintélyes versenyprogramba, legutóbb 2011-ben Tarr Béla A torinói ló című alkotása, mely elnyerte a Zsűri Nagydíját (Ezüst Medve) és a nemzetközi filmkritikusi szövetség (FIPRESCI) díját is.
Az ezredfordulón feltűnt új magyar filmrendező generáció jeles képviselője, Fliegauf Bence Rengeteg című első filmjével robbant be a filmes életbe, mellyel 2003-ban elnyerte a Simó Sándor emlékére alapított elsőfilmes rendezői díját a Filmszemlén. A nemzetközi premierre a Berlinale Forum-án került sor, ahol Fliegauf megkapta a Wolfgang Staudte-díjat, majd a rákövetkező évben, második játékfilmjéért, a Dealer-ért a Berliner Zeitung rangos díját. Fliegauf Bence a Csak a szél című filmmel idén kapott először meghívást a tekintélyes berlini versenyprogramba, melynek fődíja az Arany Medve.