Drága Miklós,

Nagyon szeretnék ott lenni Veled ezen a napon, azokon a helyeken és azokkal az emberekkel, akiket szeretsz. Hosszan néznénk egymást, megpróbálván felidézni azt a képet, ami bennünk él egymásról, hogy aztán összevethessük, oly sok idő után azzal, amilyenek ma vagyunk. Ezután a pillanat feszültsége hatalmas ölelésben oldódna fel. (Melyikünknek van hosszabb karja?) Én kedves, kusza szavakat suttognék a füledbe, amelyeket már évek óta el akartam mondani Neked.
Elmondanám, hogy beállításaiddal a legfelső fokon művelted azt, amit mi akkor „hosszú snitteknek” hívtunk és hogy a munkádban mindig elbűvölt a szépséghez fűződő viszonyod, amely oly különleges, hogy titkos fegyvereddé tetted. A szépségről alkotott elképzelésed a testekkel, az arcokkal és az általad ábrázolt tájakkal, a végtelen magyar térrel vetődik össze, a történelemmel és az ideológiával.
Szabályszegő, rendbontó gondolat az akkori politikai légkörben, a Te országodban, de ugyancsak botránykeltő abban a világban, ahol mi filmeztünk, a szépség rögeszméjének kényszere alatt és azzal a nehéz feladattal küszködve, hogy a szépséget összehangoljuk a politikai elkötelezettséggel.
Röviden tehát arra kérlek, hogy érezz magadhoz nagyon közel, mint barátodat, mint filmrendezőt, mint csodálódat. Forrón ölellek, mindazokkal együtt, akiket szeretsz.

Bernardo Bertolucci

Roma, 2001. március

Jancso 80 összeállitás
Szabó István Párizsból írott levele Jancsó Miklóshoz