Latinovits óta nem volt ilyen tehetség

 50 évenként talán, ha egy ilyen formátumú egyéniség születik
40 éves volt. És máris legenda. „Bertók Lajos jelenkori színjátszásunk titkos nagyja. Félárnyékban ragyogó tehetsége.”- írja róla Molnár Gál Péter a Népszabadságban. A félárnyék jelenti azt is, hogy egyetlen tévécsatorna sem sietett hírül adni a tragédiát, mert a kereskedelmi adók ismernek összesen, ha hat színészt – fogalmaz elkeseredve a Budapesti Kamaraszínház igazgatója. Szűcs Miklós szerint bár Bertók nem volt Kossuth díjas, Latinovits óta nem lépett ekkora tehetség színpadra Magyarországon. 50 évenként talán, ha egy ilyen formátumú egyéniség születik. Külön tragédia a tragédiában, hogy, ahogy az igazgató fogalmaz, ugyan Bertók nem volt problémamentes személyiség, nem ez lett a veszte. A színészkollégáknál nyaraló művészt úszás közben érte baleset. A boncolás eredményét ma délutánra várják, de több mint valószínű, hogy Bertók halálát szívgörcs vagy szívroham okozta, ami előtt azért állnak értetlenül a hozzá közelállók, mert a színész többszörös maratonista és Balaton-átúszó volt.



Bertók Lajos három darabban játszott, s már próbálta a negyediket, az Élő holtakat Tordy Géza rendezésében, amit csak neki írtak. A színházban egyelőre a döbbenet uralkodik. El kell telnie pár hétnek, amíg a bizonytalanság elmúlik, de az igazgató úgy véli, a darabokat le kell venni a műsorról. Bertók Hamletje pótolhatatlan, az Egy őrült naplóját (Gogol), melyet külföldön standing ovation-nel ünnepeltek, más nem is játszhatná, talán a Harold és Maude (Colin Higgins) még megmenthető egy beugrással. A társulat megrendülése akkora, hogy a búcsúztatásról sem született még döntés. A színház tiszteletben kívánja tartani a család akaratát. Egyelőre az sem publikus, hogy hagyományos temetésen vesznek-e végső búcsút a művésztől.

A Deltát be kell fejezni

  Fantasztikus, példamutató módon működött közre a produkcióban
Mundruczó Kornél: Delta
Bertók Lajos negyvenéves korára Jászai Mari- díjas volt, de elnyerte Súgó csiga-díjat, a Magyar Filmkritikusok díját a Porcelánbabában  nyújtott alakításáért, a POSZT és a Színi Kritikusok Legjobb férfiszereplőnek járó elismerését is. Játszott Sopsits Árpád Bűn és bűnhődés a rácsok mögött című tévéjátékában, Pacskovszky József Zafír és Molnár PéterUltracímű kisjátékfilmjében, Pacskovszky rá osztotta A mi szerelmünk című egészestés egyik főszerepét, Gárdos Péter szintén kétszer invitálta meg stábjába A porcelánbaba és Az igazi mikulásszerepeire, Bagó Bertalan a Vadászat angolokraesetében gondolt rá, Cs. Nagy Sándor rá építette az Aranyvárost, sőt Antal Nimród Kontrolljának főhőse is majdnem ő lett. Bertók Lajos az idei nyarat Mundruczó Kornél csapatával töltötte a Delta forgatásán. Az éppen Shakespeare Hamlet-jén és Euripidész Elektrá-ján alapuló történetben Bertók a húsz év távollét után apja temetésére visszatérő Mihailt alakította, aki miután beleszeret sohasem látott húgába (Tóth Orsi), bosszút esküszik apja gyilkosai, tehát a saját anyja és annak szeretője ellen.


Eddig a Petrányi Viktória producer által alapított Proton Cinema és a német Essential Filmproduktion gyártásában készülő film fele forgott le. A tervezett ötven forgatási napból 22 valósult meg, ebből 20 Bertók közreműködésével. „A meglévő anyagban Bertók kiváló. Fantasztikus, példamutató módon működött közre a produkcióban. Nagyon közeli barátot és embert veszítettünk el vele.” – fogalmazott a rendező. Egyelőre Mundruczó Kornél sem tudott semmi biztosat mondani a jövőről. A produkció sorsa számtalan tényező függvénye. A vis maior esete forog fenn, mondja a Delta alkotója, aki holnap tárgyal a teendőkről a Magyar Mozgókép Közalapítvánnyal, de a pénzügyi helyzet ennél bonyolultabb, hiszen több külföldi befektető is érintett. Az alkotók stábtalálkozót hívtak össze a helyzet megvitatására, de a rendező leszögezte, mindannyian a forgatás folytatására szavaznak. A Deltát már csak Bertók emléke miatt is be kell fejezni, mert „megalázó volna, ha a film a kukában landolna”.

A vis maior esete forog fenn
Mundruczó Kornél: Delta


A legfőbb probléma az, hogy mivel anyagi megfontolásból a jeleneteket díszletenként vették fel, a történet nem áll össze. Hiányzik a film eleje, hiányos a közepe, s nincs meg a vége. A forgatókönyvírók és a producerek lázasan dolgoznak a megoldáson. Nem dőlt el az sem, hogy új színészt is kell-e keresni, vagy lehet foltozni a felvett anyagból. Az alkotók körülbelül két hét múlva, sajtótájékoztatón készülnek bejelenteni döntésüket. Mundruczó Kornél a gyors befejezés mellett van, januárban és februárban még forgatna, jövőre pedig már bemutatná a Deltát, ami a Szemlén már biztosan nem lesz ott. A rendező azt is elmondta, hogy bár a filmet mindenképp dobozba kívánja tenni, vezérelve változatlan: „Művészfilm – megalkuvások nélkül!”

Delta-fotók: Pfeffer Attila