Nem minden világvége olyan impozáns

A Páros mellékhatás majdnem kétezerrel több nézőtt szerzett, mint a Karácsonyi ének 3D, de mégis az utóbbi végzett előbb, ennyit a 3D árelőnyéről, mármint forgalmazói szempontból. De hát még mindig épphogy csak elértük a tízezres határt.

Két film emelkedik ki a mezőnyből, s ha már párba állítgattuk a dolgokat, a világkatasztrófa verseng az ífjúkori vérszívás káros érzelmi következményeivel - még egy ideig, ám a harc eldőlni látszik. Elvégre az Alkonyat - Újhold két hét alatt 219,8 milliós forint betevőt és 201 210 nézőt hozott, ami óriási eredmény. Ehhez képest a 2012-es világvége 209,8 milliós forintja mellé 179 905 katasztrófaturista vanbeírva, egy hét előnnyel. Tanulság, a véres szerelem mindent legyőz.

Amerikában ezalatt szintén az Alkonyat maradt az első helyen, jelentősen veszítve persze egészen elképesztő, 140 milliós premierheti bevételéből, de a 42,5 milliós eredményt sok film megirigyelné - szóval nyilván nem siránkoznak most a Summit Entertainmentnél a 70%-os visszesésen. A hét legérdekesebb bemutatója a Viggo Mortensen főszereplésével bemutatott The Road volt, amely Cormac McCarthy hírhedt regényének a feldolgozása, világvége az íróra jellemző kegyetlenséggel, az alkotók azonban nem vállalták be az borzalmakat, így is R-es besorolást kapott a film, azaz 18 éven felüliek nem nézhetik meg. Ezért már talán érdemes lett volna radikálisabbnak lenni, hisz ez a besorolás nem jósol fényes box office-jövőt. A jelen sem az, az 1,5 milliós bevétel legalábbis nem tűnik igazán jó eredménynek, a 11. helyre volt elég. Így kétséges, hogy elér-e több moziba a tengerentúlon.

Világvége és világvége között is van különbség.
 

(forrás: box office mojo, forgalmazók országos eredményei)