A Who Killed Jesus nem politikai állásfoglalásként kíván működni, és nem ítélkezik. Bahar Pars filmje inkább azt vizsgálja, hogyan élnek tovább a történelem traumái az egyéni gondolkodásban, és miként határozzák meg mindennapi kapcsolatainkat azok a konfliktusok, amelyek jóval a saját életünk előtt kezdődtek.
„Ez egy szatirikus kamaradráma, amely burleszkké robban: Monty Python találkozik Hanekével” – fogalmaz a rendező. „Egy olyan filmet szeretnénk készíteni, ahol néhány ember intim találkozása a világtörténelem metaforájává válik. Ahol minden poén kockázatot jelent, és minden humorforrás egyben újabb robbanáspont.” A rendező szerint a humor tudatos alkotói eszköz. Nem azért jelenik meg a filmben, hogy feloldja a konfliktusokat, hanem hogy láthatóvá tegye azok abszurditását.
.jpeg)
Trokán Nóra, Haumann Máté, Papadimitriu Athina és Szabó Kimmel Tamás / fotó: Minkova Kiki
„Számomra ez a film egy módja annak, hogy feldolgozzak egy konfliktust, amely szinte egész életemet és iráni neveltetésemet meghatározta a totalitárius iszlám rezsim alatt – nemcsak politikailag, hanem érzelmileg és kulturálisan is. Az, hogy egy ilyen konfliktus egy ennyire banális helyzetben, például egy liftben bontakozik ki, rávilágít arra, mennyire mélyen élnek bennünk ezek a traumák, és milyen könnyen szűnik meg az ember függetlenként gondolkodni.”
Bahar Pars az elmúlt években a skandináv filmes szcéna egyik figyelemre méltó alkotójává vált. Filmkészítőként elsősorban a társadalmi egyenlőtlenségek, a kulturális identitás és a bevándorlói tapasztalat kérdései foglalkoztatják. Munkáit olyan jelentős nemzetközi fesztiválokon mutatták be, mint a Sundance Filmfeszivál, ahol a The Turk Kiosk című filmje szerepelt, a Clermont-Ferrand Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, ahol a Donkeyland volt látható, valamint a Göteborgi Filmfesztivál, ahol a Nosejob mutatkozott be.
A produkció operatőre Annika Aschberg, aki a film és televízió világában egyaránt az érzelmileg vezetett, intim képi világáról ismert. Korábbi munkái között szerepel a The Helicopter Heist, a Dröm, a 9 Millimeter, a Thunder in My Heart és a Bäckström.

Turán Eszter, Bahar Pars és Annika Aschberg a forgatáson / fotó: Minkova Kiki
A film producere Turán Eszter, aki producerként és rendezőként egyaránt aktív a nemzetközi és a magyar filmes szcénában. A Los Angeles és Budapest között dolgozó alkotó a Moviebar Productions alapítója, produceri munkái között olyan produkciók találhatók, mint a Troll 2, a The Helicopter Heist, a The Reckoning vagy a Swoon. Rendezőként elsősorban a díjnyertes BP Underground dokumentumfilm-sorozat révén vált ismertté, amely a magyar underground zenei szcéna különböző korszakait dolgozta fel. Az utóbbi időszakban Török Ferenc Fészek Klub című kísérleti dokumentumfilmjének is producere volt.
Turán Eszter számára a Who Killed Jesus személyes jelentőséggel bír: „Számomra különösen fontos ez a történet, amely Bahar és az én barátságomból nagyon sokat merít. A film egy női szolidaritástörténet, egyfajta utópia, amely azt szimbolizálja, hogy ideológiáktól függetlenül két nő igenis össze tud fogni és ki tud állni egymásért.” A producer szerint a film egy másik fontos kérdést is érint: azt, hogy a közel-keleti konfliktus milyen erős véleményeket vált ki olyan emberekből is, akik valójában kevéssé ismerik annak történelmi és vallási összefüggéseit.
A film koproducere Bernáth Barbara, akinek első nagyjátékfilmes produceri munkája, a Jimmy Jaguár a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be. A látványtervező Pataki Zora, a jelmezekért Kormos Zsófi felel, míg a szereplők fizikai jelenlétének kialakításában Papp Tímea koreográfus és movement coach működött közre.


