Igen jól sikerült az új, immár digitális restauráció is. A Körhinta képe és hangja olyan tökéletes, hogy akár ma is foroghatott volna, akár össze is lehet téveszteni egy-egy snittjét a szintén fekete-fehér és kosztümös, ám idén bemutatott 1945 kockáival. Szabó szerint a film a magyar mozitörténet első számú remekműve, és igazat kell adnunk neki. Egyrészt a film roppantul izgalmas vizuálisan, a címszereplő körhinta eleve a mozgás motívumát viszi a történetbe, Fábri ráadásul szokatlan, merész szögekből fényképezte a szerkezetet: alulról, fölülről, magáról a hintáról, a szereplők szemszögéből.
Pazar választás volt ez a film a nyitó gálára, mivel a mozi gyökerei épp az ilyesféle egyszerű, de látványos mozgásábrázolásról szóltak, elég az olyan ős-mozgóképekre gondolni, mint A vonat érkezése. A film Rómeó és Júliát idéző cselekménye sem öregedett: akár a Titanic is eszünkbe juthat róla, Törőcsik Mari például éppúgy végighallgat egy “ez a nők sorsa” monológot az anyjától, mint Kate Winslet, és amikor Soós és Törőcsik ropják, a kamera hasonlóan veszi egyikük arcát a másikuk nézőpontjából a pörgő-forgó háttér előtt, mint DiCaprio és Winslet táncánál.
Szintén igencsak megelőzte korát Tóth Endre filmje, a Két lány az uccán. Az 1939-es film dialógusai annyira humorosak és okosak, mintha a film egy napjainkban készült paródiája lenne a XX. század első felében használatos maníroknak. A film témaválasztásában is igen progresszív volt, sőt napjainkra nézvén is aktuális: a hősnő egy kétkezi munkás, akinek ott kell hagynia a munkáját, miután főnöke zaklatja. Egy idősebb énekesnő szinte örökbe fogadja, azonban a lány és ex-főnöke rövidesen újra találkoznak, előbbi belezúg az utóbbiba, pótanyja azonban úgy próbálja meg távol tartani tőle az idősebb férfit, hogy elcsábítja - izgalmas szerelmi háromszög, ráadásul ez a film is gyönyörű volt vizuálisan, mivel a felújított képet visszaírták 35 mm-es filmre, és így vetítették.
A zárófilm ismét a nagyvárosi munkások helyzetét vette górcső alá a két világháború közötti Európában, és helyezte fikcionális közegbe: ez a Metropolis, ami az UFA fennállásának 100 éves évfordulójára lett felújítva. Az sosem volt kérdés, nagy film-e Fritz Lang alkotása, viszont az esti zárógála után ez a két és fél órás eposz nem volt épp a legkímélőbb moziélmény. Ráadásul a németek restaurációja nem sikerült olyan jól, mint a Körhintáé: mivel a film hiánytalan változatát súlyosan sérült állapotban találták meg, néhány snitt esős volt, míg a többi nem, ami kizökkentően hatott. Viszont különösen pikáns volt megnézni ezt a filmet annak fényében, hogy az idei Szemrevalót egy Frizt Lang-biopic nyitotta meg, ami arról szólt, hogy a legendás német rendezőt azért is érdekelte az M - Egy város keresi a gyilkost alapjául szolgáló valódi gyilkosságsorozat, mert talán bűnös volt első felesége halálában.
Összességében remek kezdeményezésnek bizonyult a Budapesti Klasszikus Film Maraton, reméljük, hagyományt teremt.
