15 országból 15 filmterv, köztük az Európa Filmdíjas Kenyeres Bálint (Zárás, Before Dawn, A repülés története) első játékfilmjének terve vett részt a cannes-i filmfesztiválhoz kapcsolódó Atelier-n. A világelső filmfesztivál hivatalos programjaként megrendezett filmterv-fejlesztő fórumot 2005-ben alapították azzal a céllal, hogy a művészi minőségük és eredetiségük által kiemelkedő filmtervek létrehozását előmozdítsák.
Kenyeres Bálint első játékfilmje, a Hier (Tegnap) a tervek szerint európai koprodukcióban készül, forgatókönyvét Beregi Tamással együtt jegyezte a rendező. A Cameofilm gyártásában, Csáky Attila producer vezetésével készülő film a közlemúltban elnyerte a francia CNC (Centre national de la cinématographie) támogatását. A Hier című játékfilm előkészítéséban az Eyes Wide Open és Lemon Tree című nagysikerű filmeket is jegyző hamburgi Riva Filmproduktion vesz részt német részről. A film további koproducere a párizsi székhelyű Les Films de L'Après-Midi, mely többek között a világhírű Manoel de Oliveira filmjeinek francia koproducere volt.
Kenyeres Bálint ismerősként tért vissza Cannes-ba, hiszen az Európa Filmdíjas Before Dawn című rövidfilmjét a cannes-i versenyben láthatta először a nemzetközi közönség, majd A repülés története című következő alkotása a cannes-i Rendezők Kéthete (Quinzaine des réalisateurs) programjában mutatkozott be 2009-ben.