|
| Hayao Miyazaki: Howl's Moving Castle |
A film kritikai fogadtatása igen jó, bizonyítja ezt a The New York Times nagy terjedelmű cikke. A szerző szerint az animációs filmről legtöbbünknek azonnal a Shrek, vagy a Madagaszkár, a Disney vagy a Pixar stúdiók trendi amerikai popzenével felpörgetett filmjei ugranak be, és a 3D-s képábrázoló technika fejlettsége. Pedig a világ legnagyobb élő animációs mestere egy ősz japán úr: Hayao Miyazaki.
A Wired magazinban megjelent kritika szerint a történet nem érthető mindenhol, bár kijelenti: a japán anime-mester legkisebb megnyilvánulása is többet ér, mint az amerikai animációsfilm termés 99%-a.
Az író és rendező Miyazaki
A mester mangák és tévés rajzfilmek rajzolásával kezdte pályafutását a hatvanas években. Mozifilmes karrierje 1984-ben indult az óriás trilobitaszerű bogarakkal benépesített Nausicaa of the Valley of the Wind című opusszal. Következő nagy munkája a Laputa: Castle in the Sky című film, amely 1986-ban készült. Itt már felbukkan a repülés motívuma, amely később is meghatározó marad. Két évvel később a mester My Neighbour Totoro címmel készít animációt. A kilencvenes években forog a Porco Rosso és a Mononoke hercegnő (1997). Utóbbiban Miyazaki már használ számítógép által generált képeket, bár korábban megfogalmazott egy szabályt, miszerint a CG képek aránya nem lehet több filmjeiben, mint 10 %.
A rendező 1985-ben alapította meg Isao Takahata és Toshio Suzuki közreműködésével cégét, a Studio Ghiblit. 2001-ben elkészítette a Chihiro-t, amelyért a következő évben a Japán Akadémia díját, 2003-ban többek között a legjobb animációs film Oscar-díját kapta meg. Miyazaki a díjátadó ceremónián nem jelent meg.
A japán mester új filmjének premierje előtt a belenyugvás és az ellenérzés vegyes hangján beszélt a legújabb animációs technikákról. „Megmondtam a CG stábomnak, hogy ne legyenek túl precízek, ne legyen minden olyan, mint a valóságban. A film egy titokról szól, tehát rejtélyesnek kell lennie.”-mondta.
Kollektív tudattalan
A japán animekészítő művészetének lényege ez a tudatos fogékonyság a misztikumra. Bárki meggyőződhet erről a manhattani Modern Művészetek Múzeumában Miyazaki és Takahata retrospektív kiállításán, ami a The New York Times szerzője szerint „olyan élmény, mint egy intenzív alámerülés Adams, Turner vagy Monet képi világában.” Mint képzőművész, egy fantaszta és egy naturalista keveréke. Mint mesélő, olyan történeteket talál ki, amelyek újszerűek és ősiek egyszerre. Furcsaságuk abban áll, hogy frissességet hoznak a gyermeki fantázia zsúfolt piacterére, mintha mélyre temetett ősi legendák születnének újjá a kollektív tudattalanból. Miyazaki, amikor arról kérdezték, hogy hova helyezné munkáit a terjeszkedő gyerek pop-kultúrában, azt mondta: Az igazság az, hogy szinte egy filmet sem láttam, csak az időjárás-jelentés képeit nézem rendszeresen.”
Talán nincs még egy olyan filmes, akit ilyen szenvedélyesen érdekelne az időjárás. A vad viharok, a lágy szellő, a vakító ég élő, aktív elemek filmjeiben, hangulatok, érzések és jelentések hordozói. A természeti képek maguk is szereplők, ugyanolyan jellegzetesek, mint az emberek vagy a különböző lények. Virággal pettyezett rétek, gomolyfelhőkkel árnyékolt lankák és hófödte csúcsok, beeső fény az erdőszélen – ezek az elemek jellemzik sajátos világának tájait. Filmjei tele vannak mesebeli lényekkel, a leleményes kislány, a ravasz öregasszony, a titokzatos ifjú figurái mellett megjelennek kedves erdei manók, kapzsi és ragacsos fekete pacák csakúgy, mint beszélő macskák, malacok vagy békák. Néhány teremtményének megvan az elődje vagy megfelelője a népi hagyományban, a fantasztikumban vagy más rajzfilmekben.
A Miyazaki-univerzum történetei a modern japán városoktól vagy a futurisztikus metropoliszoktól távol játszódnak, ellentétben például Oshii Ghost In The Shell-jének antiutopisztikus hátterével. Hősei inkább kis falvakban élnek, régimódi városokban. Érzik az Ég és a repülés mágikus vonzerejét, és sárkányrepülőn vagy valamilyen más repülő szerkezeten az égbe emelkednek. A repülés egyébként Miyazaki egyik kedvenc metaforája és motívuma.
Társadalomkritika
Témái jellegzetesek. A háború és egyéb kegyetlenkedések tragikus irracionalitása, a természet ostoba semmibevétele, az önzés, a hiúság erkölcsi problémái foglalkoztatják. A finom ecsetkezelés és finoman kidolgozott tájképek ellenére Miyazaki a háború utáni Japán „terméke”. Az animáció műfaja, amely Japánba az amerikai megszállás alatt került, Miyazaki és Takahata mesterek keze által rögzíti Japán történelmét is.
Takahata tiszta realizmusát őrzi például az egy tokiói hivatalnok gyerekkorba való visszatekintését elmesélő Only Yesterday, és a Grave of the Fireflies. Ez utóbbi minden idők egyik legfájdalmasabb rajzfilmje a II. világháború borzalmairól, egy testvérpár történetének tükrében. Miyazaki sokkal misztikusabban és elégikusabban látja a múltat. „Amikor tradícióról beszélek, nem a templomokra gondolok. Azokat amúgy is Kínától kaptuk. Van egy velünk született, bennünk létező Japán, ennek az elemeit próbálom elcsípni a munkáimban.” Ennek a legtisztább megnyilvánulásai lehetnek a helyi szellemtől átitatott tájképek. Mindegyikben ott vibrál az az érzés, hogy a természet aktívan jelen van még egy esőcseppben is.
A Howl’s Moving Castle félreérthetetlen háború-ellenes üzenetet hordoz. Miyazaki szinte minden filmjében megfogalmazza, hogy a technológia hübrisze, a politikai ambíció és a kapzsiság a gonoszság gyökerei. A Nausicaa és a Mononoke hercegnő az ökológiai katasztrófára figyelmeztetnek. Modern világ kritikája inkább filozofikus, filmjei egyfajta, a megszokottól radikálisan különböző látásmódot mutatnak be, mégsem pesszimisztikusak, sőt, mivel tündérmesék, happy end-el végződnek. De az út, amely a boldogsághoz vezet, rögös és kemény. A különbség nem egyértelmű és tiszta jó és rossz között, talán pont ezért lesz kevéssé emészthető az amerikai nézőknek. Miyazakinál megváltoznak a karakterek, a gondolatok, a testek, folyók, erdők, minden megtörténhet. A varázslók madárrá, a kislányok 90 éves öregasszonnyá változnak, a kapzsi szülők disznók lesznek.
 A 90 éves kislány |
