A legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar-díjra jelölt A tanári szoba rendezője, Ilker Çatak legújabb alkotása, a Sárga borítékok a Berlinale versenyprogramjában elnyerte a legrangosabb díjat, a legjobb filmnek járó Arany Medvét. Ezt követően aligha lehetett kérdéses: a CineFest Kitekintő szekciója a legalkalmasabb helyszín a magyarországi premierre. A filmben az ünnepelt ankarai művészpár, Aziz és Derya új színdarabjuk premierjét követően az állam célkeresztjébe kerülnek. A politikai nyomás miatt elveszítik addigi életüket és Isztambulba költöznek. Aziz alkalmi munkákból próbálja a családját a felszínen tartani, ragaszkodva saját értékrendszeréhez. A megváltozott környezetet egyre nehezebben toleráló Derya inkább a pénzügyi kiugrás lehetőségét keresi. Egyre nagyobb lesz köztük a szakadék, a házaspárnak választania kell meggyőződésük és közös családi jövőjük között. A török származású, de már Berlinben született Çatak rendkívül személyes hangvételű történetének különlegessége, hogy az egyes helyszíneket német városokkal helyettesítette, még inkább egyértelműsítve: nem is állnak tőlünk annyira távol a filmben látottak, mint elsőre hinnénk.

Sárga borítékok 

A cannes-i versenyprogramból érkező Párhuzamos történetek hősnője, Sylvie – a legendás Isabelle Huppert alakításában – új regényéhez inspirációt keresve a szemközti lakásban élő szomszédait figyeli. Amikor felveszi a fiatal Adamot, hogy segítsen neki a mindennapi teendőkben, még nem sejti, hogy a fiú teljesen felforgatja az életét és a munkáját is. A francia filmvilág színe-java feltűnik a nemzetközileg legismertebb iráni rendező, Asghar Farhadi kedvéért, hiszen Huppert mellett többek között Virginie Efira, Vincent Cassel, Pierre Niney és Catherine Deneuve is látható a vásznon. Farhadi készített már Oscar- és Arany Medve-díjas filmet (Egy válás története), de elismerték többször Cannes-ban is (A hős: A zsűri nagydíja, Az ügyfél: A legjobb forgatókönyv díja). Miskolcra hosszú idő után tér vissza új filmmel, hiszen legutóbb A múlt című alkotása a 10. CineFesten szerepelt.

A svájci-dél-afrikai koprodukcióban, zulu nyelven készült Mosoda igazi különlegesség a Torontói Filmfesztiválról. Zamo Mkhwanazi alkotása 1968-ba, az apartheid időszakába kalauzol. A fiatal johannesburgi Khuthala zenészi karrierről és egy szabadabb életről álmodik, apja azonban azt várja tőle, hogy egy napon átvegye a család mosodáját. A fekete család vállalkozása a fehérek számára fenntartott városrészben működik, fennmaradása pedig egy bármikor visszavonható kivételes engedélytől függ. Ahogy a faji megkülönböztetés egyre szorosabbra zárja körülöttük a lehetőségeket, Khuthala saját álmai és családja iránti kötelessége között őrlődik.

Mosoda

Elvin Adigozel filmje, A varázslatos világom sötét humorú lélektani dráma barátságról, beteljesületlen vágyakról és a kitörés áráról, egyben az első azerbajdzsáni film a CineFest történetében. A történet hősei, Babek és Sahil gyermekkoruk óta elválaszthatatlan barátok és zenésztársak, akik vidéki esküvőkön és kisebb szórakozóhelyeken lépnek fel. Miközben Sahil biztonságot talál megszokott életükben, Babek arról álmodik, hogy együttesükkel eljut Bakuba és egy népszerű televíziós tehetségkutatóban országos hírnévre tesz szert. A két barát közötti egyensúly megbomlik, amikor egy új kapcsolat arra ösztönzi Babeket, hogy másfajta jövőt keressen. Az ambíció, a pénz és a féltékenység egyre keményebb próba elé állítja egymás iránti hűségüket.

A kínai Lhapal Gyal filmje, a Sumpa királyság lenyűgöző tájakra kalauzol. A kelet-kínai Hangcsouban felnőtt Yangchen Lhamo a fennsíkra indul, hogy felkutassa gyökereit és közelebb kerüljön önmaga megértéséhez. Útja során megismerkedik Pemával, a fiatal helyi vezetővel, aki távoli legelőkön és a végtelennek tűnő füves pusztákon át elkíséri őt. Ami kezdetben a valahová tartozás keresésének indul, fokozatosan a szerelem, az élet, és a halál bensőséges vizsgálatává válik. A hatalmas tájban mindketten közelebb kerülnek a megbékéléshez.

Az utolsó New York-i zsebtolvaj

A Kitekintő kínálatából amerikai mozi sem hiányozhat: Noah Segan filmje, Az utolsó New York-i zsebtolvaj eredetileg a Sundance Filmfesztiválon debütált, és még az amerikai országos mozibemutató előtt szerepel a CineFest programjában. Főhőse, Harry veterán zsebtolvajként dolgozik New York utcáin. Az üzlet egész jól megy, a szajrét zálogos haverjának, Bennek passzolja le. Ám egy nap emberére akad, amikor a kiberbűnöző Dylan-től ellop egy pendrive-ot. A címszerep a többek között a Coen-testvérek filmjeiből jól ismert John Turturro (A nagy Lebowski, A halál keresztútján, Barton Fink – Hollywoodi lidércnyomás) számára igazi jutalomjáték, de mellette Steve Buscemi, Tatiana Maslany, Giancarlo Esposito és az Oscar-díjas Jamie Lee Curtis sem okoznak csalódást.

A 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált 2026. szeptember 4. és 12. között rendezik meg. A következő héten fény derül a fesztivál versenyprogramjára, és a jegyvásárlás is hamarosan elindul.

címlapkép: Párhuzamos történetek
forrás: CineFest