Császi Ádám első nagyjátékfilmjével, a Viharsarokkal a tavalyi Berlinálén debütált. Idén ismét visszatérhet a német fővárosba, a rendező és forgatókönyvíró augusztustól három hónapot tölthet Berlinben, ahol következő filmjének forgatókönyvét, a High Dive-ot fejlesztheti. A rendező  2004-ben 1 hét című kisjátékfilmjével különdíjat nyert a Magyar Filmszemlén, 2008-ban pedig a legjobb kisjátékfilmért járó díjat vitte el Gyengébb napok című filmjéért.  (Olvasd el interjúnkat a rendezővel)

Papp Bojána, színésznő-rendező szintén meghívást kapott a programba. A német főváros tőle sem idegen, ő 2005-ben a Berlinale Talent Campus diákja volt, idén pedig Told című dokumentumfilmjét fejlesztheti az ösztöndíjprogram keretein belül. Papp Bojána 2004-ben A tévé és én című dokumentumfilmjéért kapta meg a zsűri különdíját a 35. Magyar Filmszemlén.

A Nipkow ösztöndíjprogramra 11 országból 86-an jelentkeztek, a legtöbben Magyarországról és Lengyelországból, 10-10 fő, írja a ScreenDaily.  A program lehetőséget biztosít a filmeseknek arra, hogy fejlesszék filmterveiket, bővítsék ismereteiket, tapasztalatot szerezzenek és kapcsolatokat építsenek. Ebben filmes szakemberek, mentorok segítik őket.