A forgatást 2015. november 5-én kezdték, és 2016. március 17-ig filmeztek összesen kb. 80 napot, amiből a hatvanegyediken tartottak látogatásunkkor. Az Origo stúdióban korábban olyan hollywoodi filmeket forgattak, mint a Herkules Dwayne “The Rock” Johnsonnal, a stúdió külső területén pedig továbbra is láthatóak az ötödik Die Hard filmhez használt helikopter maradványai.

Fotók: HBO / Sághy Tímea

Amikor belépünk az 5-ös stúdióba, a két kamera képét közvetítő kontroll monitorokon nézhetjük, ahogy Gigor Attila rendezi Vilmányi Benett-tet és Mácsai Pált a díszletben. Szó sincs arról, hogy egyik kamera az egyik színészt veszi, a másik pedig a másikat: ezen a forgatási napon csak Mácsait fényképezik egy közeli és egy tágabb beállításból. Az HBO Magyarország az amerikai változatnál (In Treatment) gyorsabban forgat, egy 20-30 perc közötti epizódot két nap alatt vesznek fel, egyik nap az egyik színészre, másik nap a másikra irányítva a két kamerát. A QTAKE alkalmazásnak köszönhetően a felvételeket a stúdió szinte teljes területén, élőben is nézhetik a stábtagok az okostelefonjukon, ha kapcsolódnak a wifire.

Gigor Attila

Szerencsénk van a jelenettel, amit épp forgatnak. A díszlet nem a szokásos: nem Dargay András nappalija, ahol a terápiákat tartja, hanem egy osztályterem - egy börtönben. A szituáció is igazi főnyeremény számunkra. Vilmányi egy barátnője meggyilkolásával vádolt, 23 éves, előzetesben ülő fiatalt játszik, aki javítóban nőtt fel, mert gyerekként úgy ütötte meg erőszakos apját, hogy az belehalt. A női börtönpszichológus nem hiszi el a történet hivatalos változatát, ezért kéri fel volt tanárát, Dargay Andrást, hogy mint férfi a férfival, beszélgessen el a fiúval. Akit a sorozat főhőse épp sanyarú családi hátteréről kérdez az általunk megnézett jelenetben, viszont csak egyfajta szerepjátékkal, szerepcserével tudja rábírni, hogy megnyíljon: a fiú a saját anyját alakítja, őt magát pedig Dargay.

Gigor Attila, Vilmányi Benett

Mácsai és a stábtagok két felvétel között pingpongoznak, körbe-körbe futva az asztal körül. Az Aranyélettel ellentétben az évad oroszlánrésze stúdióban forgott. Megépítettek hozzá Dargay nappalija és a börtönbeli osztályterem mellett egy teljes lépcsőházat is, élethű vasbetonnak kifestett fából. A díszletek ablakai mögé nagy vászon húzható fel, amire hátteret vetítenek. A sorozat főszereplőjét, Mácsai Pált karaktere nappalijában, foteljében ülve kérdeztük a forgatásról. A börtönjelenet forgatásáról azt mondta, hogy “minden tekintetben pompás kimozdulni a szokásos díszletből”, különösen azért, mert András nappalijában kevés fénynél forgatnak, ami nyomottabb hangulatot eredményez. De szerinte “teljesen mindegy, hogy hol ülünk, lehetnénk a Normafánál is, ez a sorozat a színészek tekintetéből, személyiségéből szövődő holmi”.

Fotók: HBO / Sághy Tímea

“A színház megtanítja az embert arra, hogyan kell elbúcsúzni” - mondta válaszul arra a kérdésünkre, hogyan érez tudva, hogy a magyar Terápiának ez az utolsó évada. Arról beszélt, megszokta, hogy egy darabot, amiben szerepelt, levesznek a műsorról (ezt darabtemetésnek nevezik). “A jelenben kell élni, a Terápiát pedig egy nagy ajándéknak fogom fel”. Karakteréről elárulta, hogy a harmadik évadban “fél egy betegségtől”, amihez neki színészként nem a Parkinson-kór tüneteit kellett eljátszania, hanem a szorongást, a tehetetlenségtől való félelmet, amit mindenki ismer.

Mácsai Pál

A Vilmányi Benett-tel közös, börtönben játszódó, hétfői száláról azt mondta, hogy “ez a társadalmi merítés eddig hiányzott” a sorozatból. A fiú karaktere lakótelepen nőtt fel, iskolákat nem végzett, így a beszéde, a habitusa, a mozgáskultúrája teljesen idegen Andrásétól. “Ilyen karakter nem szerepelt eddig a Terápiában, mivel pszichiáterhez inkább a társadalmi elit jár, nem a börtönben ülő vagy az ítéletükre váró fogvatartottak. Gyakran a szavakat sem értem, amiket ez a fiú használ - Dargay-nak kvázi börtönynyelven kell megtanulnia”.

Fotók: HBO / Sághy Tímea

A rendezők csapata (Nagypál Orsi, Enyedi Ildikó, Gigor Attila) Schwechtje Mihállyal bővült, Gigor viszont immár a sorozat vezető írója is, mióta Tasnádi István az Aranyéleten dolgozik, bár az egyik karakter szálát a József Attila-díjas drámaíró jegyzi vezető íróként. Az öt hétköznapot lefedő cselekményszálak közül kettőt rendezett Gigor, egyen pedig vezető íróként dolgozott. A nyomozó és a Kút író-rendezője kérdésünkre hozzátette, hogy a teljes író-csapat írta meg az új évad minden szálát, mindenki beszállt ötletekkel. Az általa írt börtönös történetről elmondta, hogy eredetileg egy olyan jelenetet képzelt el, amiben kéz-láb bilincsben hoznak egy bűnözőt Dargay-hoz, ez viszont irreális ötlet, mivel legfeljebb kórházban látni ilyesmit, de a börtönökben van külön pszichológus. Így aztán Dargay-nak kellett börtönbe mennie. “Mindig izgalmas, amikor egy karaktert, akit a nézők már megszerettek, bedobunk egy számára idegen, átláthatatlan, kaotikus környezetbe.”, ahol “nulláról kell elkezdenie a szakmáját”. 

Gigor Attila, Vilmányi Benett

“Nem hiszünk abban, hogy egy esküvő vagy temetés kell lezárásnak” - mondta arra a kérdésünkre, hogy figyelembe vették-e a szálak elvarrásakor, hogy több évad nem készül a magyar Terápiából. A krimiszerű börtön-szál mellett az amerikai Terápiában látható, New Yorkba emigráló indiai férfi történetéből a magyar változatban egy Budapestre kényszerülő idős erdélyi bácsi lett. Sándor karakterének szerdai szálában Czintos József erdélyi színészként önazonos szerepben tűnik fel, és az író, Székely Csaba is erdélyi, aki a székely tájszólás kidolgozásához is sokat hozzátett. Udvaros Dorottya majdnem önazonos szerepet játszik: színésznőt alakít a csütörtöki cselekményszálban, amiben az amerikai változatban Debra Winger szerepelt. A karakter szála Gigor szerint a szeretteink és saját magunk halandóságához, elmúlásához való viszonyulásunkat dolgozza fel. A vezető íróként Tasnádi által jegyzett keddi cselekményszálban Schell Judit egy olyan nőt alakít, akit nem fizikai bántalmazással, hanem lelki terrorral nyom el autoriátus férje. A pénteki napon Balsai Móni pedig Dargay András új pszichiáterét alakítja, Csákányi Eszter helyét véve át.

A Terápia befejező évada novemberben érkezik az HBO-ra és az HBO GO-ra. A korábbi évadok, illetve az amerikai, a lengyel, a román és a cseh HBO által készített verziók bármikor megtekinthetőek az HBO online videótárában.

Fotók: HBO / Sághy Tímea