Az afrikai kontinens legfontosabb kulturális központjaként számon tartott Fokvárosban komplex magyar művészeti program keretében rendezik meg Nemes Jeles László Golden Globe-díjas filmjének dél-afrikai premierjét. A Cape Town Art Fair idején megtartandó bemutatót egy különleges kiállítás megnyitója egészíti ki: a budapesti 2B Galéria által létrehozott Waldsee 1944 művészeti projekt mintegy száz művész alkotásaiból mutat be válogatást a filmpremiernek is otthont adó Fugard színházban.

Tájékoztatásuk szerint a 2004-ben indult és máig folyamatosan bővülő Waldsee 1944 kiállítás vezető magyar és külföldi képzőművészek Holokauszt-reflexióit mutatja be. A művészeti program kiindulópontját Auschwitzból küldött tábori levelezőlapok adják: a magyar zsidó foglyokkal haláluk előtt az őrök levelezőlapokat írattak, hogy az áldozatok szerencsés megérkezésükről számoljanak be szeretteiknek. A feladás helyszínéül azonban Auschwitz helyett egy fiktív település neve, Waldsee került a lapokra. A levelek célja a címzettek megnyugtatása, rövidesen bekövetkező deportálásuk előkészítése volt.

A kurátorok saját fiktív Waldsee képeslapjaik elkészítésére kérték fel a művészeket, amiket az alkotók személyes történetekkel, szövegekkel egészítenek ki. A programhoz olyan jelentős dél-afrikai alkotók is csatlakoztak, mint William Kentridge, Paul Emmanuel, Erika Hibbert és Diane Victor, de a tárlat anyagában a magyar származású New York-i fotóművész, Sylvia Plachy mellett fia, az Oscar-díjas Adrien Brody alkotása is látható lesz. A Waldsee 1944 kurátora Böröcz László, a 2B Galéria vezetője, a szervezésben közreműködött Gary van Wyk, az AlmaOnDobbin Alapítvány igazgatója.

A fokvárosi eseményt a pretoriai magyar nagykövetség szervezésében, a Dél-afrikai Holokauszt Központtal együttműködésben, az Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár kezdeményezésére és együttműködésével rendezik meg. A filmbemutatón köszöntőt mond Király András, Magyarország dél-afrikai nagykövete és Richard Freedman, a Dél-afrikai Holokauszt Központ igazgatója.

(Forrás: MTI)