Kocsis Ágnes jelenleg az SZFE negyedéves rendező szakos hallgatója, a 2003-as évet Rómában töltötte a híres Centro Sperimentale di Cinema cserehallgatójaként. De tanult korábban az ELTE Bölcsészettudományi Karán is lengyel-esztétika-filmelmélet szakon. „Akkoriban még inkább előny volt a diploma, aztán ez később megváltozott. Én ennek ellenére örülök, hogy az ELTE-n tanulhattam, úgy érzem, hogy másképp látom a dolgokat és másképp nézek filmeket. A filmelmélet szakon nagyon sokat tanultam. Csak az egyetem elvégzése után jelentkeztem rendező szakra, s később jött ez a lehetőség, hogy egy évet külföldön tanulhatok.”
A római iskolában egy másfajta filmkészítési mentalitás megismerésének lehetősége, az iskola jó híre és az olasz filmek iránti szeretete vonzotta Kocsist. A kinti iskola teljesen más elven működik, mint a hazai. A 3 éves képzést minden szakon meghirdetik, díszlet-, illetve jelmeztervezőnek is lehet tanulni és külön filmszínész szak van. Így mindent egymás között oldanak meg a diákok, az iskola hatalmas műtermeiben. Egy másik eltérés az SZFE-hez képest, hogy nem egy tanár visz végig egy osztályt, hanem különböző tanárokat hívnak meg akik egy-egy kurzust tartanak.
„Nehéz megmondani, hogy melyik a jobb. Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai, itthon inkább a mester-tanítvány viszony a jellemző, míg az olaszoknál ez nem annyira elterjedt. Szerintem nagyjából ugyanolyan nehéz előrelépni itt is és ott is, hiszen hiába van több pénz olasz filmekre, sokkal többen szeretnének filmeket csinálni. Több iskola is van, ahol rendezők végeznek, és sokan vannak, akik nem is járnak iskolába, csak elkezdik. Ami talán jobb, hogy nem csak egy pénzszerzési forrás van. Vannak producerek meg televíziók, ha az ember valahol nem kap pénzt, elmehet máshová is. Továbbra is nagyon nehéz pénzt szerezni egy filmre, de legalább vannak alternatívák. Magyarországon sajnos magánpénzeket nem nagyon fektetnek filmgyártásba, bár remélhetőleg a filmtörvény némileg segíteni fog ezen a helyzeten.” 
Mondta el a rendezőnő a filmhunak, majd hozzátette „én azonban egyelőre csak itthon tudom elképzelni, hogy filmeket csináljak. Egyrészt itt már megvannak a barátaim és ismerem azokat, akikkel együtt szeretnék dolgozni, és nekem ez a legfontosabb tényező. Magyar történeteim vannak, amelyeket itthoni helyszíneken és színeszekkel tudok csak megcsinálni. Bár engem elsősorban nem is maguk a történetek érdekelnek, hanem a színeszek és a helyszínek, az arcok és a helyek kisugárzása, amelyek elindítják bennem a későbbi történeteket. Olaszországban ilyen rövid idő alatt még nem találtam meg azokat az arcokat, illetve helyszíneket, amelyek igazán megfogtak volna.”
Kocsis Ágnes január óta ismét itthon, az SZFE-n tanul, jelenleg negyedéves vizsgafilmjét készíti elő. Két osztálytársával, Galambos Attilával és Mátyássy Áronnal azt tervezik, hogy a három, egyenként félórás történetbe kapcsolódási pontokat csempésznek és ezekre fűzik fel a három filmet, mely így esetleg a mozikban is látható lesz. „Ezen kívül nagyjátékfilm tervem is van, mellyel pályáztunk az MMK-nál és a döntést várjuk. A forgatókönyv megjárta a Sundance-t és a mannheimi koprodukciós vásárt is, és már kaptunk pénzt az MTFA-tól előkészítésre. Régóta bennem van ez a történet, és remélem, hogy sikerül megcsinálni.”
