Egyelőre csupán találgathatunk, hogy több mint négy év - azaz a csernobili szerencsétlenség után legsúlyosabb természeti-ökológiai  katasztrófa, a tiszai ciánszennyezés – óta milyen játékot űz a sors Mészáros Balázs halásszal, de annyi bizonyos, az emberi természetpusztítás következményei más életutat jelöltek ki számára.

Ezt az utat követte kamerájával a huszonnyolc éves, Ausztráliában élő Hegedűs Péter - kétségekkel, alázattal, hőse iránti csodálattal. (Örökség - egy halász története) A Halász korántsem „könnyű” ember: látszólag nem hajlandó elfogadni a történteket, és ellentmond mindennek, amely a változtatás  – számára: belenyugvás - felé terelné. Valójában: kétségtelen lázadó természete zsigerileg tiltakozik ellene, hogy cselekvőképtelenségre ítéljék. Ezért az ad absurdumig vitt eltökéltség. Mészáros éles szemmel látta meg a rendezőben a szenvedélyes-tisztességes játékost. A fiatal rendező – egyben a film narrátora – tudja, hogy a Halász nem csak az Örökség című könyv szerzője – aki mindennapjairól, terveiről, hitéről a gyertyafénynél ír esténként-éjszakánként a vastag füzetbe -, hanem a forgatókönyvé is.

Hegedűs Péter mindvégig méltó szerepet ad a férfinak – olyat, amilyenbe nem tud belebukni, mert a rendezője „rá szabta” – haute couture. Első közös útjukon a Halász – inkognitóban – hangmérnök, a forgatócsoport tagja. Így megy Romániába, hogy megnézze a román-ausztrál tulajdonban lévő bányatavakat; már tudja, hogy a két millió ember elpusztítására képes ciánmennyiség nem volt elegendő azoknak az intézkedéseknek a bevezetésére, amelyek a fölmérhetetlen kárt okozó eset újbóli bekövetkeztét megakadályozhatnák. Időközben a „renitens” privát élete kis híján darabokra hullik, egzisztenciálisan ellehetetlenül, kikapcsolják nála a villanyt, így az áramcsapást szenvedett, halott, két hónapja hibernált gólyát kénytelen kivenni a hűtőládájából, hogy azt majd szüleihez szállítsa – a hűtőládával együtt. A gólyát nem passzióból fagyasztja: a helyi általános iskolának ajánlja föl, miután a Tisza Halászati Szövetkezet hajdani elnöke, barátja preparálta.

Halásztársai, menyasszonya - ma már felesége – Edit, szülei, és Hegedűs Péter talán úgy hiszik, már nincs, amin csodálkoznának, mégis meglepődnek, mikor a Halász (aki a Szövetkezet elnökévé lépett elő, társadalmi munkában) úgy dönt, életében először repülőre ül, és filmes társával együtt Ausztráliába utazik, hogy a magyar kormány által beperelt – az üzleti életben és a részvénypiacon ellehetetlenült - ausztrál Esmeralda cég vezetőjének szeme közé nézhessen, átadva neki ősi halászkését.

Halász találkozik Brett Montgomery igazgatóval, és megtudja, a magyar kormány – a cég ellen indított perében – nem képviseli a tiszai halászok érdekeit, így azok nem jogosultak a kárpótlásra. (Ez a tény, ha debreceni kohászokról volna szó, nem késztetne álmélkodásra, ám, hogy bárki számára is nóvum volna, a tiszai ciánszennyezés majdhogynem elsődleges kárvallottai a tiszai halászok, mégis meghökkentő.)
Mészáros Balázs tehát önerőből (!) fölkeresi környékbeli halásztársait, hogy a beleegyezésükkel – a huszonnegyedik órában - jogi útra terelje a problémát.
Hegedűs Péter többszörös díjnyertes filmje, amely bekerült a tizenkét legjobb, Oscar-díjra nominált dokumentumfilm közé – és, bánatomra, már nem szerepel az öt Oscar-várományos között – kivételes igényességgel fotografált, tökéletesen szerkesztett, hibátlan dramaturgiájú dokumentarista játékfilm. Egy igazi harcos története, aki – talán nem is tudja – milyen szerencsés: olyan emberek veszik körül, akik vakon bíznak benne, akik értik, elfogadják, és társaik tudnak lenni egy páratlan kalandban – amit nevezzük röviden a Halász életének.

A „cél” nélküli fanatizmus, maga a féktelen rajongás a tárgya Papp Bojána remeklésének (A tévé és én), melynek ihletője Papp Andrea (Alexa) kézbesítő. A már korántsem tinédzser korú, egykor nevelőszülőkhöz került, majd nevelőanyja halála után intézetben felnőtt nő életének értelme a televízió. Papp Bojána filmjének főszereplője az elmúlt tíz évben több száz tévéshow felvételén volt jelen nézőként – és bár egyértelműen tévé-, ám korántsem műsor-, vagy csatornafüggő. Ugyanúgy helyet foglal a Királyi Televízió Szuperbulijában, mint a Mónika-showban, a Heti Hetesben, mindkét valóságshowban, az Esti Showderben, és a számomra ma már követhetetlen számú-nevű Friderikusz Sándor által életre hívott műsorban. Alexa azonban showman-függő. „Szívének első számú választottja”, immár tizenhárom éve, a kormány- és csatornaváltásokat irigylésre méltóan viselő, sokarcú Friderikusz.
Az ifjú rendező legnagyobb „találmánya”, ahogyan egy japán precíziós műszer pontosságával ráérzett, rálelt korunk legkártékonyabb és legrövidebb szavatosságú, szemen át beszedhető és terjeszthető kábítószerére: a televíziózásra. Alexa számára a média: „misztikum”. Rajongásának szigorú szabályai vannak: így, hogy nem kerülhet testközelbe, főként nem „személyes” kapcsolatba vágya tárgyával, és annak privát élete is érinthetetlen, tabu. Alexa tehát nem ostromolja-üldözi szerelmével a „sztárriportert”, nem fekszik a küszöbe elé hálózsákban, csupán messziről csodálja, gyűjti a „relikviákat” (nyíregyházi „anyaföld” etc.), érzi annak gyógyító „auráját”, és születésnapi képeslapot küld a tévésztárnak szülővárosából, Nyíregyházáról.
Bravúros megoldás, mikor a rendező bemutatja Alexa nem mindennapi lakását, a legváltozatosabb méretű, halmazállapotú szívekkel telezsúfolt Friderikusz-szentélyt. Az összkép Fábry Sándor dizájn-centerének fénykorát idézi. Próbáltam kerülni a szót, mégis: „szórakoztató” a nyíregyházi Friderikusz-„Csillag-túra”, amelynek idegenvezetője a Rajongó, a „Szülőszobától a Gimnáziumig” (szerencse, hogy előbbiben nem rendeznek tévéshow-kat… ámbár… ) Ellenben: egyben ez – a talán kissé hosszúra nyúlt - epizód a legproblematikusabb, lévén percekkel utána következik Alexa elmélkedésre késztető vallomása az emberi méltóság sérthetetlenségéről, a „másság” tiszteletéről.

A csendet követelő „monológ” – bízom benne – többünket meggyőzött arról, hogy a magányos Alexa boldogságkeresése ne lehessen gúny céltáblája. Meggyőződésem, hogy Alexa nem boldog ember. A szenvedélyesen magához szorított, vadonatúj tévékészülék sosem érhet föl egy pompás könyv, egy  katartikus koncert, egy baráti beszélgetés, egy szerelmeslevél, egy rég várt találkozás, avagy ötéves unokaöcsém szabadversének örömével.
Papp Andrea Alexa életének a tiszavirág-életű tévéshow-k, és a nézőszám-hajszoló gladiátorok adnak értelmet. Mivel nem hinném, hogy bármelyik tévécsatorna – és annak „sztárja” – rászolgálhatna szeretetére, kívánom, hogy ezt sose vegyék el tőle.