Egy perc, egy mobil, egy film – ez a mottója az emberi jogi témájú, mobillal forgatott filmek fesztiváljának, amit immár 14.alkalommal rendeznek meg. A hivatalos versenyprogramba ebben az évben 51 kisfilm került be, ezekből kettő is magyar alkotók munkája.

Regős Ábel Bérlők című filmjének főszereplői Farkas Franciska és Csányi Dávid. A sztori szerint egy fiatal roma házaspár lakást szeretne bérelni Budapest belvárosában, de a cél érdekében különleges eszközhöz kell folyamodniuk. 

Klopfstein-László Bálint a szegénység ördögi köréről forgatta Cycle című alkotását, amelyben egy zokni eltűnése is nagy érvágást jelenthet. 

A Mobile Film Festival fődíja 20.000 eurós filmfejlesztési támogatás, de a legjobb rendezést, forgatókönyvet, valamint a férfi és női főszereplőket is díjazzák. A fesztivál a YouTube és az ENSZ közös kezdeményezése, amelynek célja az emberi jogok melletti kiállás. A filmeket a hivatalos honlapon lehet megnézni, ugyanitt a közönségdíj nyertesére is lehet szavazni.