A Nobel-díj indoklásában a svéd Királyi Akadémia kiemelte: az író életműve látnoki jellegű, és azt mutatja meg, hogy a művészet még apokaliptikus körülmények között is képes működni.Krasznahorkai Lászlóhoz nem csak a könyvek, de a filmes világ is közel áll, hiszen Tarr Béla több könyvét is megfilmesítette, de ő maga írta meg a Kárhozat, a Sátántangó, A torinói ló és más remekművek forgatókönyvét is.

Az alkotópáros évtizedeken át tartó közös munkája még 1988-ban kezdődött, amelynek egyik állomása a 2001-ben bemutatott Werckmeister harmóniák volt, amely Krasznahorkai Az ellenállás melankóliája című könyvéből került a filmvászonra. Krasznahorkai László Nobel-díja kapcsán a Budapest Film is ünnepel: a Wercmeister harmóniákat október 20-án, 22-én és 23-án nézheti meg a közönség a Kino moziban.

Forrás: Budapest Film