A Melegvizek országa számos hazai és nemzetközi elismerést besöpört, a Buharovok ötödik játékfilmjét már tervként is értékelték, először filminstallációként Kassák kortárs művészeti díjjal tüntették ki. Ezt követően a már kész film tavaly júliusban nagy sikerrel debütált a FIDMarseille – Marseille-i Nemzetközi Filmfesztiválon, majd a nemzetközi közönség októberben, a Milánó Filmfesztiválon újra láthatta az alkotást, ezután pedig a 27. Belgrádi Szerzői Filmek Fesztivál Brave Balkans versenyprogramjában kapta meg a fődíjat.

Magyarországon is sikerrel vetítették, hiszen a Buharovok filmje az art-house filmek szerelmeseinek ismét egy különleges élményt nyújtott. A Melegvizek országa története egyszerre szimbolizálja az egymással ellentétes ideológiák kereszttüzében vergődő világunk kilátástalanságát, de egyben egy reményteljesebb jövő felé is mutat, ahol a zöld anarchizmus által az emberiség szebb jövő elé nézhet. Az irónia és a tanító szándékú humor, a hétköznapok problémáit is feldolgozva, párhuzamos dimenziókat nyit a mentális felfrissülés érdekében. A Buharovok, akik ezúttal az emberen túli világ hírnökeivé válnak, ösztönös világukat egyfajta csendes poézissel vegyítve vezetik el a nézőt a Meleg Vizek Országába és a történetmesélés új dimenziói felé.

Igor Buharov a díjjal

A Flight Filmfesztivál is értékelte a produkciót, hiszen ahogy manifesztójukban fogalmaznak, olyan különleges alkotásokat keresnek, amelyek visszatérnek egy naivabb, szabadabb ábrázolásmódhoz. „A művész lelke az ismeretlen felé repül: szeretnénk, ha a fesztiválon bemutatott művek, vagy legalábbis néhány közülük, hűek lennének ehhez a szellemhez, annak szabadságához és titokzatosságához. Egy olyan őszinteséghez, ahol a szépség azonnal igazságként jelenik meg, egy egyedi és megismételhetetlen világ megnyilvánulásaként, amely csodálkozástól és ámulattól sűrű, harmonikus vagy zavaró, mágikus vagy félelmetes, a szerző belső világa - képek, amelyek szinte mintha maguktól keletkeznének az üres vászon izzó fehérjén, a szükségszerűség alakjai, talán annak az optikai tudatalattinak a kisugárzásai, amelyre Walter Benjamin utalt a fotográfiáról szóló esszéjében.

Címlapképen: Melegvizek országa című film