Akkor találkoztunk először, amikor statisztálni mentem fel Juhász Peti barátom miatt Lipótra az "1"-be. Aznap vettük fel azt, hogy Sinkót a tömeg lenyomja, és te fogadtad az ingyen érkező haverstatokat. Aztán majdnem egy évvel később mégegyszer bemutatkoztunk egymásnak, amikor mi már bőven benne voltunk a Made in Hungária előkészítésében, te pedig pár héttel a forgatás előtt csatlakoztál. Ez az első igazi emlékem, hogy többször is eldobsz a Blaha irányába valami rozoga kölcsön(?)kocsin, mert te még a Csuja Laci filmjét is gyártottad közben, és épp halott patkányt kellett valahonnan szerezned hozzá.

A Made in forgatásán aztán állatira irigyeltelek, hogy a munkád (látszati része) abból állt, hogy egész nap az épp annak kihelyezett gyártási irodában hallgathatod a Szohár Feri négyévtizedes anekdota-kincseit. Nekem a mai napig mindegyik sztori új, de te lehet, hogy már untad is, hisz míg az ő osztályába jártál a fősulin, hallhattad eleget.

mikipeti
Mikipeti a Rossz helyen szálltunk le forgatásán


Rémisztően sok vizsgafilmet gyártottál. Pakolgattam fel a melóidat Imdb-re, és nem akartak elfogyni, a minap is eszedbe jutott egy újabb, amire még büszke voltál. És nekikezdtél te is a szohári anekdotákhoz: hogyan szereztél rohamosztagosokat a Gigor vizsgafilmjéhez, vagy szintén neki egy másikba tigrist (!)... Ezutóbbira különösen büszke voltál, hogy neked van egy betiltott filmed is!

Aztán tavaly producer is lettél: Richter Nóri könyvével pályáztatok és nyertetek, ebből lett az Óra, amit szerintem az idei Szemlén mindenki imádott, és tényleg gyönyörű volt. Kamikaze Film nevű cégednek volt talán az itthoniak közül a legállatabb logója. Amikor Juhász Bálinttal pályáztunk egy könyvünkkel, a legtermészetesebb volt, hogy te illetve céged legyen a "jogi lebonyolító". És nagyon jól esett, hogy amikor én voltam először producer, akkor mennyire drukkoltál, sőt, benne is vagy a filmben! Ez a kedvenc jelenetem az Itt vagyokban, amikor Pálos Gergővel elförmedve szemlélitek a halott csövest. Hatalmas imprót nyomtatok ott percekig, még a vágóasztalon láttam, sajnáltam, hogy a filmbe csak pár mondatnyi fért belőle.

Az elmúlt két évben fix pont voltál - rendszeresen, vagy épp a legváratlanabb pillanatokban bukkantál elő földszinti osztálytermünkben vagy Udvardy Anna irodájában. Aztán az utóbbi időben ritkultak ezek, de jó okod volt rá: lett egy gyönyörű párod, meg vele együtt érkezett az életedbe egy zsiványarcú 7 éves kiskrapek, akire nagyon büszke voltál.

Legutóbb két napja néztél be hozzánk, mesélni Gabiról meg a lurkóról, mutattál róluk új fotókat a telefonodon, a pár hete múlt születésnapod kapcsán meg csak legyintettél: "Még pár hónap, és túlélem Krisztust!".

Peti! Ne haragudj, hogy máig nem készült el az SZFE-pulcsi, amit kértél.

Gosi (Osváth Gábor, Gyártásszervező II. évf.)

Forrás: szfe.hu