Zenthe Ferenc 1920. április 24-én született Salgótarjánban, s bár bányászmérnök édesapja kívánságára az érettségit követően először a Budapesti Közgazdasági Egyetemre iratkozott be, barátja, az akkoriban jogászhallgató, később színészfejedelem Pécsi Sándor bíztatására 1941-ben felvételizett a Színművészeti Akadémiára. Tanulmányait a második világháború azonban félbeszakította, 1942-ben besorozták felderítőnek a pesti zászlóaljhoz. A Don-kanyart a Színiakadémiának köszönhetően kerülte el, az intézmény vezetői kijárták számára a mentességet. Az Akadémia tanárai később is támogatták: egykori osztályfőnöke, a színészszakszervezet háború utáni elnöke, Abonyi Géza pártfogásának köszönhetően 1945-ben a Pécsi Nemzeti Színházban kezdhette meg karrierjét. Két évig maradt Pécsett, 1947-ben átigazolt a Győri Kisfaludy Színházhoz, majd két évvel később a Debreceni Csokonai Színház társulatához szegődött. 1952-ben állapodott meg, haláláig a Madách Színház tagja. Hosszú színpadi karrierje alatt számos fontos szerepet eljátszott (ezek közül néhányat kiragadva: Puck, majd Zuboly Shakespeare Szentivánéji álmából,  Scalpin Moliére Scalpin furfangjaiban, Mikszáth Noszty fiúja, Gilles Corey A salemi boszorkányokból…), színészi érdemeinek elismeréseképpen fiatalon, már 1954-ben Jászai Mari-díjat kapott.

Szárnyaló sikerek
2x2 néha 5
Az ötvenes évek elején a film is felfedezte magának. Eleinte történelmi alkotások kisebb szerepeiben tűnt fel (1953-ban két ilyen darabban is szerepelt: Rákóczi hadnagya, illetve Feltámadott a tenger), majd romantikus filmvígjátékok főszerepeit osztották rá. (2x2 néha 5 (Révész György, 1954), Gábor diák (Kalmár László, 1956), Csendes otthon (Bán Frigyes: 1957), Szerelem csütörtök (Fejér Tamás, 1959), Kölyök (Szemes Mihály, 1959))

A filmeknél is nagyobb népszerűséget hozott számára a televízió. Az 1964-ben indult A Tenkes kapitánya sorozat szerepére épp azok a tulajdonságok tették alkalmassá, amelyek az ötvenes évek vígjátékrendezőit is megfogták a színészben: széles mosoly, optimizmus, szerénység és sportos alkat. A sorozat népszerűségét jelzi, hogy 1965-ben moziváltozat is készült belőle. A Tenkes kapitányához hasonló országos népszerűséget váltott ki a nyolcvanas évek első hazai szappanoperájának, a Szomszédok Taki bácsijának megszemélyesítése. Zenthe Ferenc pályája során mintegy hetven játékfilmben és tévéjátékban szerepelt, utolsó filmszerepét – a kezdetekhez hasonlóan történelmi darabban – a 2004-es Magyar vándorban kapta.

Optimizmus és sportos alkat
 A Tenkes kapittánya
Zenthe Ferenc színészi munkásságát számos kitüntetéssel díjazták: 1954-ben és 1968-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1975-ben Érdemes művész, 1989-ben Kiváló művész elismerésben részesült. 1995-ben Színházi aranygyűrűvel díjazták, majd kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével. 1997-ben lett Kossuth-díjas, majd egy év múlva Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában. 2005-ben a Nemzet Színészévé választották, az előző év decemberében elhunyt Bessenyei Ferenc helyére. Ugyanebben az évben a 36. Magyar Filmszemlén életműdíjat kapott, majd az MTA Magyar Örökség-díjjal tüntette ki „sokoldalú emberábrázolásáért”.

Molnár Gál Péter így ír róla nemrégiben megjelent portrékötetében (Zenthe): „Zenthe Ferenc népi hősként szerzett filmes népszerűséget. 1963-ban forgatták vele a 13 részes A Tenkes kapitányát, amelyben Eke Máté szerepét alakította. Óriási sikerrel. Vív, lovagol, hujjog. Kuruc módra verekszik. Szeret. Foglyot szabadít. Furfangosan túljár a labancok elnehezült eszén. Ezer foggal mosolyog. Az istennyila sem árt neki. Visszacsempészi a mozivászonra Jávor szeretetreméltóságát, a kiapadhatatlannak tetsző kedvességet. Zenthe a legellentétesebb szerepeket csak akkor tudja eljátszani, ha úgy látja a néző: ez a színész nem is játszik, nem alakoskodik, csak egyszerűen van. A XVIII. század elejének osztrákokat agyabugyáló hősét nem történelmi múltba helyezve játszotta el, éppen az szerzett a Tenkes kapitányának annyi lelkes hívet, hogy aznapinak ábrázolta a történelmet.  A raccsoló Hevesi Sándor elhíresült mondása egy hősszerelmes szakmányú színészhez szólt: „vigyázzon, kéjem, nem az a bonviván, akit szejetnek, hanem aki szejetni tud”. Zenthe Ferenc különös képességeként nemcsak partnernőire tud igaz szerelemmel nézni, hanem az egész emberiségre. A nézők természetesen áradó szeretetéért szeretik oly kitartó hűséggel.”