Az este elején beszédet mondott Tóth Károly, a MÚOSZ ügyelnöki vezetője, Csákvári Géza, a Népszabadság egykori munkatársa, most szabadúszó újságíró, a díjakat pedig Báron György filmesztéta és filmkritikus adta át. Hajdu Szabolcs sikerfilmje, az Ernelláék Farkaséknál három díjjal tért haza: a Legjobb Film mellett elnyerte a Legjobb rendező, és a Legjobb forgatókönyv díját is. A fődíj átadásakor az összes jelenlévő stábtag felvonult, beleértve az operatőr csapatot, a felnőtt és gyerekszínészeket, és a film producereit is. A rendező megköszönte az elismeréseket, és néhány szót mondott a film alternatív forgalmazásáról, a lakásvetítésekről is.

Az Ernelláék Farkaséknál stábja / Fotó: Pozsonyi Janka / Több kép az átadóról, itt!

Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje két díjat vihetett haza: Szabó Gábor operatőri munkáját ismerték el a film fényképezéséért, míg Szamosi Zsófia a legjobb női epizódalakítás díját érdemelte ki A martűi rém és a Mindenki című alkotásokban nyújtott játékáért. Szabó Gábor a METU egyetem oktatójaként, az Ernelláék Farkaséknál 12 fős operatőr-csapatának fontos mentora és tanára volt. A legjobb női főszereplő díját Stefanovics Angéla kapta a Liliom ösvény című filmben nyújtott alakításáért. A színésznő megköszönte Fliegauf Bencének a lehetőséget, elmondása szerint ugyanis először egy apa-fiú kapcsolatról szólt volna a történet, de miután a rendező látta Angéla játékát egy Pintér Béla darabban, átírta a forgatókönyvet. A legjobb férfi főszereplő Thuróczy Szabolcs lett a Tiszta szívvel című film gengszterszerepéért, a legjobb férfi epizódalakításért pedig Kulka Jánost vehette át a kritikusok díját a Félvilág és a Halj már meg! című filmekben nyújtott játékáért.

Bucsi Réka LOVE című filmje lett a Legjobb animációs rövidfilm

A kisjátékfilmek kategóriájában Bernáth Szilárd rendezésében készült Fizetős nap nyert, a rendező, mint az este során többen is, Angelusz Ivánra, a film producerére is megemlékezett köszönőbeszédében. Az animációs alkotások között Bucsi Réka Love című munkája nyert, a Filmkritikusok különdíját pedig Igor és Iván Buharov Az itt élő lelkek nagy része című alkotása kapta. A magyar filmkritikusok életműdíját sok évtizedes kimagasló művészi munkájáért idén Tóth Jánosnak, a Nemzet Művésze címmel is kitüntetett Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőrnek, filmrendezőnek, dramaturgnak ítélték oda.

Szabó Gábor operatőrt A martfűi rémért díjazták

A Simó Sándor Alapítvány díját minden évben egyetemisták kapják, idén Szilágyi Fanni, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzett mesterszakos hallgatójam, és az idei Inkubátor program egyik résztvevője érdemelte ki a Kamaszkor vége, Fehér farkasMinden vonal és A csatárnő bal lába életveszélyes című alkotásaiért. Az elismerés átadásakor Miklauzic Bence rendező is megemlékezett Angelusz Iván producerről, aki tragikus hirtelenséggel halt meg tavaly októberben. „Angelusz Iván mély elkötelezettséggel vitte tovább a Simó Sándor-féle hagyományt és ennek jegyében az elmúlt bő egy évtizedben jelentős mértékben járult hozzá a mai magyar filmkultúra gyarapításához" - mondta Miklauzic Bence, hozzátéve, hogy az idei díjat a producer emlékének ajánlják.

Kulka János és Szamosi Zsófi, mindketten duplán kaptak díjat

A Magyar Filmkritikusok Díját immár 55. alkalommal adták át az előző év legjobbnak ítélt teljesítményeiért - emlékeztetett a díjátadón Báron György, a MÚOSZ Film- és Tévékritikusi Szakosztályának elnöke, kiemelve, hogy a kultúrában az egyik legfontosabb dolog a hagyományok egymásra épülése, azok ápolása és őrzése. Báron György megemlékezett a januárban elhunyt Bernáth László filmkritikusról is, aki az első díjátadó óta részt vett az alkotások elbírálásában. A díjátadón megemlékeztek Kamondi Zoltán Balázs Béla-díjas magyar filmrendezőről, forgatókönyvíróról, producerről is, aki tavaly márciusban hunyt el.

Forrás: MTI / Fotók: Pozsonyi Janka