A tavalyi év egyik váratlan sikere lett a magyar artmozikban Joachim Trier romantikus dramedyje, az Oslo-trilógia harmadik darabja, ami egy magát folyamatosan megkérdőjelező mai harmincas lány, Julie magára találásának folyamatát és szerelmi életét mutatja be négy éven és tizenkét fejezeten keresztül (kritikánkat lásd itt.) Az egészen az Oscar-jelölésig eljutó alkotás főszereplője, Renate Reinsve Cannesban és az Európai Filmdíjon is megnyerte a legjobb színésznő díját alakításáért, az énkeresésben lévő karakter viszont megosztotta a nézőket – legalábbis Kovács Gellért szerint, aki saját filmklubjában is vetítette A világ legrosszabb emberét, és nagyon meglepte, hogy a főhős “mértanilag megfelezte a közönséget”, a nézők fele utálta, a másik fele viszont tudott vele azonosulni.
Reisz Gábor azok közé tartozik, aki “nehezebben tudott menni” a főhőssel, ugyanakkor nem utálta őt. “Van, benne olyan, ami nem szerethető” – véli Julie-ról, aki viszont szerinte reprezentál egy típust, amivel akár a harmincas, akár a fiatalabb korosztály is tud azonosulni, ami hozzájárul a film népszerűségéhez. “Mihez kezdünk a szabadsággal?” – a karakterben a szabadságvágyát tartja szerethető vonásnak. Kovács Gellért párhuzamot von Julie és Reisz bemutatkozó filmje, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan főhőse, Áron között, aki hasonlóan botorkál a fiatal felnőtt létben. Szerinte Áron sokszor szintén “nem gondolkozott logikusan”, a Woody Allen-i hagyományt követő, neurotikus főhőst sokan a legszívesebben “péklapáttal verték volna el, hogy végre csináljon már magával valamit.”
A kritikus nem teljesen hiszi el Trier azon nyilatkozatát, miszerint nem az volt célja, hogy főhősét szeressék, Kovács Gellértnek az a véleménye, hogy minden alkotó vágyik rá, hogy főhősét kedveljék az emberrel. Reisz tisztában van azzal, hogy erre milyen sok forgatókönyvírói trükk létezik, de nem eszerint írja a főhőseit. Neki a lényeg, hogy “el lehessen velük indulni, valami empátiát érezz feléjük”. Az azonosulásnak sokféle oka lehet, kiemeli például a Drive főhősét, aki coolsága miatt lehet rokonszenves a nézőnek, és azt is, hogy akár egy velejéig romlott figura, mint egy korrupt rendőr is lehet érdekes. Megfigyelte, hogy mostanában sok díjnyertes nemzetközi kisfilm főhőse gyerek, mert “tök ártatlan, könnyű vele menni, a legkisebb antagonista kiváltja, hogy aggódjak miatta”.
Kovács Gellért szerint Julie gyarlósága kellemetlen érzést kelt sok nézőben, ezért vannak olyanok, “akik megbüntetnék.” Reisz szerint a film első húsz perce flashback, amit direkt van úgy felépítve, hogy megszeresd őt. “A szabadságvágy arról szól, hogy amint elkezd valami egzisztenciát építeni, akkor megijed tőle és megy valami másfele. Ezt baromi felszabadító húsz percig látni, de utána a nagyobb fejezetekben, a szerelemben is ez történik”. Szépnek tartja a jelenetet, amikor a főhős meglátogatja a kórházban a régi szerelmét, aki rákban haldoklik és úgy beszélgetnek, mint annak idején. “Amikor elérkezik a halálhoz ez a történet, kiderül, hogy viszonyul ez a karakter az életi igazi nagy kérdéseihez.” Szerinte még itt is benne van egy végtelen szabadságvágy.
A világ legrosszabb embere megnézhető a Cinego kínálatában. A Nagylátószög sorozat korábbi beszélgetései elérhetőek a YouTube-on.
A cikk a Mozinettel együttműködésben született.
