Lars Von Trier egy katasztrofális sajtótájékoztatón, sajátos fekete humorával kifejezte szimpátiáját Hitlerrel és az izrael-palesztin konfliktust feszegette, mire ‘persona non grata’ lett és kitiltották a fesztiválról (a nagy visszatérése A ház, amit Jack épített volt 2017-ben). Eközben Joachim Trier filmjét az egekbe dicsérték a nemzetközi és a norvég kritikusok, és egy sikeres fesztiválturné első állomásaként zárhatta Cannes-t. Mikor egy interjúban rákérdeztek a névrokona botrányára, Joachim udvariasan elkerülte az ítélkezést és megvédte a dán kollégáját. A botrányhoz egyetlen alkalommal kapcsolták őt, amikor úgy köszönt rá valaki a fesztiválon, hogy “Szia! Te vagy a kedves Trier!”
Joachim Trier
Joachim Trierrel kapcsolatban valóban nehéz bármilyen negatív jelzőt felhozni, minden interjúban rendkívül intelligensen és szimpatikusan fordul a vele szemben ülő újságíró felé, és ugyanezt az empátiát lehet felfedezni a karaktereihez fűződő viszonyában is. Szereplői egytől-egyig valamilyen traumán vagy életközepi válságon mennek keresztül, ami olykor depresszióban, önbizalomhiányban, döntésképtelenségben vagy akár természetfeletti erők előhívásában testesül meg. A felnőttkor küszöbén óriási elvárásokat támaszt feléjük a társadalom, aminek igyekeznek megfelelni, még akkor is, ha ez végső soron boldogtalansághoz, vereséghez vezet. Trier filmjei nem egyértelműen önéletrajzi ihletésűek, de minden karakterében megtalálható belőle (és írótársából, Eskil Vogt-ból) egy darab, akár férfiról van szó, akár nőről.
A főszerepben Oslo
Ami Woody Allennek New York, Almodóvarnak Madrid, az Joachim Trier számára Oslo. Ötből négy játékfilmje itt játszódik, amiből három alkotjat az ‘Oslo-trilógiát’: a Szerzők, az Oslo, augusztus és A világ legrosszabb embere szorosan összekapcsolódik az életműben, ezekben végigköveti szeretett városa fokozódó modernizálódását, fontos szereppel ruházza fel a teret, ami körbeveszi a hőseit. A Thelma a misztikus természete miatt kívül esik a trilógián, de a fiatal hősnő identitáskeresése (és a nagyváros jelenléte) így is sok elemében rímel a többi filmre.
A világ legrosszabb embere és Oslo (Renate Reinsve)
Joachim Trier 1974-ben, Dániában született, de norvég szülők gyermekeként Oslóban nőtt fel. Apja hangtechnikusként, nagyapja pedig egy produkciós cég művészeti vezetőjeként, filmrendezőként és forgatókönyvíróként is tevékenykedett. A tizenéves Joachimot elvarázsolták David Lynch, Alain Resnais, Nicolas Roeg és Ingmar Bergman munkái. Tinédzserként ötvözte két szenvedélyét, a versenyszerű gördeszkázást és a filmezést, és VHS kazettákra készített deszkás videókat – annak idején Spike Jonze is így indította el a pályáját. A dán Ebeltoft városában, a European Film College-ba, egy bentlakásos gimnáziumba járt, ahol a diákok mellett a tanárok is a campuson élnek.
A művészeti iskolát a rangos a londoni National Film & Television School követte, ahol többek közt Stephen Frears, Mike Leigh és Robert Altman voltak a tanárai. Bevallása szerint Frearstől leginkább az a bölcsesség lett kulcsfontosságú számára, hogy “90%-a annak, amit a színészekkel elérhetsz, a szereposztással kezdődik." Trier már pályája elején gondosan összeválogatta a munkatársait, akikhez azóta is hűségesen ragaszkodik – írótársa a kezdetek óta Eskil Vogt, ötből négy alkotását Jakob Ihre operatőr fényképezte, és minden filmjét a dán Olivier Bugge Coutté vágta.
Anders Danielsen Lie és Joachim Trier
A városán és munkatársain kívül Trier ugyanilyen szorosan kötődik a színészeihez is, különösen az eredetileg orvosként praktizáló Anders Danielsen Lie-vel alakított ki mély barátságot. Lie szó szerint Trier filmjeiben nőtt fel, és a rendező is úgy gondol a trilógiára, mint az egyik legjobb barátja életének krónikájára. “A világ legrosszabb embere egyik aspektusaként fogható fel az öregedő Anders Danielsen Lie. A truffaut-i, Antoine Doinel-i értelemben láthatjuk azt, ahogy 23 éves kora után a 30-as évei elejére, most pedig a 40-es évei elejére ér el. Megtisztelő érzés volt követni ezt a folyamatot. Ezért helyezem a filmet trilógiába a Szerzőkkel és a Oslo, augusztussal. A filmek mellékhatásaként nyomon követhetjük, ahogy Anders több generációs ugrást is megél a saját életében. Nagyon intelligens és érzelmes színész, szeretem őt.”
Fiatalok krízisben
A 2006-os Szerzők, Trier első nagyjátékfilmje, két írói álmokat dédelgető, egymással versengő barát története, akik a sikertől és sikertelenségtől fűtve fedezik fel a szerelem magasságát és depresszió mélységeit. Phillip és Erik óriási ambícióval készülnek az írói életre – a nyitóképeken egy alternatív jövőképben mutatják be a rohamtempóban megvalósuló vágyaikat, ami a valóságban természetesen teljesen másképp alakul.
Trier a filmjei narratív szerkezetét gyakran helyezi egy sajátos, játékos térbe, megidézve ezzel a francia új hullám pimaszságát: a Szerzőkben és a Hétköznapi titkainkban a keserű valóságot álomképekkel, alternatív valóságokkal és múltbeli emlékekkel gazdagítja, A világ legrosszabb emberének hősnője pedig egy ponton megállítja az időt, és boldogan fut végig a megdermedt Oslo utcáin. Rákapcsolódunk a szereplők szubjektív gondolataira és vágyaira, amik egy narrátor segítségével megelevenednek.
Szerzők (Anders Danielsen Lie és Espen Klouman Høiner)
Első filmje egy csapásra ismertté tette Triert (így a saját életében valóban bekövetkezett az a siker, amiről a hősei álmodoztak), a Torontói Filmfesztivál felfedezettje lett, majd a Miramax vásárolta meg az amerikai jogokat, így a tengerentúli mozikba is eljutott. Második filmje, az Oslo, augusztus egyetlen napot mesél el a fiatal drogfüggő, Anders életében (az eredeti címe Oslo, augusztus 31.), aki az elvonóról egyetlen napra a városba utazik egy állásinterjúra, és útközben felkeresi rég nem látott barátait, és más múltbeli alakokat.
Ez egy nyugodtabb tempójú, csendesebb film az elődjénél, Anders oldalán lassan és megfontoltan haladunk előre napkeltétől napnyugtáig, találkozásai során egyre jobban megismerjük, ezzel együtt egyre magányosabbnak látjuk a fiút, aki múltját és jelenét felvállalva próbál utat találni magának egy normálisabb élet felé, mégis egyre messzebb kerül tőle.
Oslo, augusztus (Anders Danielsen Lie)
Trier első és második filmjében is időnként különleges, szinte alig észrevehető filmnyelvi megoldásokkal illusztrálja a szereplője lelkiállapotát: a beszélgetések során szétszedi a képet és a hangot, megismétel olyan gesztusokat, amik többet mesélnek bármilyen mondatnál, vagy két, egymásra vágott jelenet képét és hangját összekeveri. A valós idő és tér megbontásával a szereplője szubjektív érzékelését, a gondolatainak kivetülését hangsúlyozza – a cselekménynél sokkal fontosabb számára az, ami odabent zajlik. "Nem akarok ítélkezni. Engem az érdekel, hogyan tudjuk külsőleg megjeleníteni a karakterben lévő küzdelmet." – mondja.
Látogatás Amerikába, találkozás a horrorral
A két hazai siker után megnyilt előtte a lehetőség, hogy Amerikában forgathasson nemzetközi sztárokkal: 2015-ben elkészült a Hétköznapi titkaink, ami először repítette őt Cannes hivatalos versenyprogramjába. Isabelle Huppert alakítja a háborús fotós anyát, aki egy tragikus autóbalesetben életét veszti, fiai (Jesse Eisenberg és Devin Druid) és férje (Gabriel Byrne) pedig még évekkel később is a maguk módján – hazudozással, befelé fordulással vagy álmodozással próbálják feldolgozni a nő hiányát. A valóság és a gyász elől fantáziaképekbe menekülnek – például mindannyian máshogy képzelik el az anya tragikus balesetét, így próbálnak magyarázatot találni a történtekre.
Hétköznapi titkaink
A 2017-es Thelmával Trier sikeresen ötvözte a szerzői jegyeit a misztikus horror műfajával, még ezen a viszonylag jól kiismerhető keretrendszeren belül is hű tudott maradni a témáihoz. Vidékről, szigorú vallási neveltetésből érkezik az oslói egyetemre a visszahúzódó Thelma, akire a nagyváros idegensége fojtogató hatással van, és akiben az új emberek, különösen az egyik csoporttársnője új, sosem tapasztalt vágyakat ébresztenek fel. Mindez megmagyarázhatatlan természeti jelenségeket okoz a környezetében, s ő pedig egyre súlyosabb epilepszia-szerű rohamokat él át.
A horrort arra használta fel Trier, hogy borzongató erővel mutathassa meg egy fiatal válságát. A lány feszült családi dinamikából érkezik egy új közösségbe, ahol a neveltetése miatt képtelen egészséges módon feldolgozni a villámcsapásként érkező új érzéseket. Trier tehetségét és sokszínűségét mutatja, hogy mindezt izgalmas és félelmetes módon tudta átültetni a fantasy-horror műfajába.
Thelma (Eili Harboe)
A világ legrosszabb embere a világ legjobb külföldi filmje?
Így jutottunk el 2021-ig, amikor A világ legrosszabb embere hatalmas sikert aratott Cannes-ban, és itthon is jó időben érkezett a magyar mozikba: december eleje óta közel 30.000-en látták, és az Oscar-hajrá tovább növelheti a már így is meglepően magas nézőszámot. A nemzetközi kritikusok mellett a magyar sajtó, köztük mi is imádtuk a válságban lévő fiatal lány, Julie történetét, aki a címmel ellentétben nem a világ legrosszabb embere, mindössze annyi a ‘bűne’, hogy 30 éves korára nem tudja biztosan, hogy pontosan mit akar az élettől.
Egy olyan környezetben próbálja önmagát megtalálni, ami folyamatosan elvárásokat állít vele, a nőiségével, a döntésképtelen személyiségével szemben. Trier egy újabb műfajt, a romantikus vígjátékot tudta sikeresen a saját képére formálni, a jól időzített humor és romantika mellett teret engedett a tragédiának, egy generációs dráma kibontakozásának is. Neki köszönhetően az egész világ belezúgott a sugárzóan tehetséges és gyönyörű Renata Reinsvébe, akinek még sokat fogjuk hallani a nevét.
Renate Reinsve és Joachim Trier A világ legrosszabb embere forgatásán
Könnyen lehet, hogy a dán Thomas Vinterberg után egy évvel egy másik skandináv, a norvég Joachim Trier is fel fog sétálni az Oscar-gála színpadára. A filmje két kategóriában, a legjobb forgatókönyv és a legjobb nemzetközi film díjára is esélyes, de olyan erős vetélytársakkal kell megmérkőznie, mint a dán animációs dokumentumfilm, a Menekülés, a japán Vezess helyettem, vagy Paolo Sorrentino önéletrajzi felnövéstörténete, az Isten keze.
Igazából teljesen mindegy, hogy a norvég rendezőt kap-e aranyszobrot. Végtelen empátiája, a válságba jutott lélek iránti nyitottsága, humora és játékos stílusa miatt így is, úgy is a legizgalmasabb kortárs rendezők közé tartozik.
