Magyarok Berlinben
Talent Campus résztvevői

Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Talent Campust a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A 2003 óta a fesztivál egyik alappillérjét képező eseményre idén öt magyar fiatal tehetség jutott be: Ruszev Szilvia, Cziráki Gergely, Darvas Csanád, Trencsényi Klára és Lovas Balázs, a filmhu felelős szerkesztője.





- A Potsdamer Platz-ról jelentettük:


Nem meglepő meglepetés
Berlin, egy város a fesztiválért

Merő igazságtalanság a filmszemlénket a Berlini Filmfesztivállal összehasonlítani, hiszen az egyik többtízmilliós költségvetésből szervezett nemzetközi esemény, a másik pedig szerényebb, helyi értékűre kalibrált mustra. Nem igazságos, de kikerülhetetlen, ha a tudósító Budapestről érkezik, ahol éppen csak befejeződött a szemle, már csak azért sem, mert az utóbbi időben többször hallottuk: a nemzetközi fesztiválokhoz kell igazodnia a magyar filmszemlének. Nos, Berlin mintaként szolgálhat számunkra - ebben is.

Sokkoló kezdet
Vér és erőszak


Kicsit véresen és erőszakosan, de izgalmasan telt a Berlinale harmadik napja. Őzgul Yildirim az első filmjével, egy német gengszterfilmmel, a Chikó-val debutált, az eddig sorozatrendezőként ismert Brad Anderson szővevényes thrillert varázsolt a vászonra Woody Harrelsonnal és Emily Mortimerrel,  Damian Harris pedig egy nyolcévesen elrabolt és prostitúcióra kényszerített kislány történetével sokkolta a nézőket.




A magyar Shooting Star
Nagy Zsolt Damaszkuszba tart


A Berlinale ötödik napján, tegnap mutatták be a nemzetközi újságírókból álló publikumnak a Shooting Starokat, azaz a jövő tehetségeit. A nemzetközi zsűri huszonkét jelöltből választotta ki az általuk legtehetségesebbnek tartott személyeket, és értékelésében hangsúlyozta, hogy kivételes színészekről és tehetségekről van szó.



Függetlenek a Panorámában
Berlinbericht


Amíg a Berlinale versenyprogramjában a nagyközönségnek szóló, azt szórakoztatni kívánó produkciók kaptak helyet, addig a Panorama szekció a független, művészi és egyéni hangvételű alkotásokat hivatott bemutatni.





Csillogó partik, egyszerű filmek
A megnyerő egyszerűség


Ha a meta-fesztiválon néha úgy is tűnik, csak a filmpaloták csillogó kirakatának díszítőelemei a filmek, akkor azok legalább legyenek szépek és jók. Azt a következtetést szeretnénk levonni, még ha megalapozatlanul is, hogy az európai filmeseket érdekli, mi történik az ablakuk alatt.




Doris Dörrie
Cseresznyevirágzás


A nézők és a német sajtó gondolatban már Doris Dörrie-nek ítélte az Arany Medvét. A Cseresznyevirágzás az egyetlen német versenyfilm. Takarítsd ki a lakást, élvezd az életet és néha azért a szüleidet is hívd fel…. Talán így lehetne összegezni a német rendezőnő Doris Dörrie Cseresznyevirágzás -- Hanami-jának mondanivalóját.



Berlin és a történelem
Katyin mártírjai

A Berlinale utolsó előtti napjára történelmi drámák jutottak. Elsőként Andrzej Wajda Katyn című filmjét láthattuk, aztán a két Boleyn lányról, Annáról és Máriáról szóló kosztümös filmet, Justin Chadwick tálalásában Eric Banával, Scarlett Johanssonnal és Natalie Portmannal a főszerepben. A sajtótájékoztatón a legtöbben azt kérdezték Wajdától, hogy miért pont most lebbentette fel a fátylat Lengyelország eme hányatott, vitatott és sokáig titokban tartott fekete foltjáról, és miért nem a rendszerváltozás után közvetlenül.

A jövő jelen volt
Véget ért a Talent Campus

Ahogy a Berlinale előtt beharangoztuk, az A-kategóriás fesztivál immár hagyományos kísérőprogjamjaként ismét megrendezték a Talent Campus-t, a fiatal filmes tehetségek világtalálkozóját.





- És a díjak, medvék:

Brazil film kapta az Arany Medvét

A nemzetközi zsűri a brazil Elit osztag (Tropa de elite) című filmet részesítette a legnagyobb elismerésben. A José Padilha rendezte alkotás a kábítószer-maffia elleni könyörtelen harcot és ennek keretében a katonai rendőrség egyik különleges egységének tevékenységét mutatja be.