A Magyar Klipszemle 2015-ben indult a Toldi Moziból, majd követte a budapesti Anker’t klub, de hamar kinőve ezeket most már második éve az Akváriumban tartják, ahol koncertekkel, szakmai programokkal és három helyszínen vetítéssel ünnepelték a magyar klipipart. A nevezett 1042 klipből két helyen a shortlistes 200-at vetítették le, egy külön helyszínen pedig egy válogatást az összes benevezett klipből. Ennek örömére felvonult a zenei-filmes-reklámos ipar igen jelentős része, fellépett Perrin, Kama, GERENDÁS és vendégei, a Blahalousiana akusztikus verziója, Járai Márk, Carson Coma, Azahriah és Solére.

Az egész napos klipünnepély csúcspontja végül a Fluor és Beton.Hofi Ádi vezette klipkoronázó ceremónia volt, ahol többek között a legjobb alkotás, performansz, rendezés, trash, vagy éppen legjobb animáció kategóriában szórtak díjakat. A legjobb klip a Gloria PTS című videója lett, a szervezők különdíját a Wellhello, a zsűri különdíját pedig OIEE kapta. A zsűriben volt Bicsérdi Ádám, a Kreatív szerkesztője, Daphne Samaras, a Kinopravda rendezője, Kamau Makumi zeneszerző és producer, Martin Wanda fotográfus, Pater Sparrow filmrendező és látványtervező, Ráday Dávid, a Sziget kreatív vezetője és a Proud Production társtulajdonosa, Reich Dániel operatőr, Spáh Dávid rendező, Szabó Tomi, vágó és Törőcsik Franciska színész és énekes.

A fődíj egy 1.500.000 forint értékű eszköz- és erőforrás-támogatás a CineSuper és a Kraft jóvoltából. A különdíj-felajánlások közt volt az NKA Hangfoglaló Program, az Absolut, a Liszt Ünnep és a Picturepool Studios. A szemlén premierezett Sungazers, Pátkai Rozina, O'Sullivan, Perpētuum és BoZaN.

 

A díjazottak teljes listája:

LEGJOBB KLIP: Gloria - PTS
Rendező: Kostil Luka, Kinopravda
Operatőr: Garai Gábor

KÖZÖNSÉGDÍJ:

SzkiTon -  Hungarikum
Rendező: Haintz Olivér
Operatőr: Bánk Attila

Azahriah + Desh - Mind1
Rendező és operatőr: Vitó Zsombor

LEGJOBB RENDEZÉS: Böiler - Penta
Rendező: Horváth Viktor

LEGJOBB OPERATŐRI MUNKA: Herself - Lucky you
Operatőr: M. Deák Kristóf

LEGJOBB ALAKÍTÁS: Mmamt - Meztelen
Szereplő: Scherer Péter
Rendező: Reisz Gábor

LEGJOBB ANIMÁCIÓ: Bob Moses + ZHU - Desire
Alkotók: Ertsey Donát Áron, Filkor Gábor, Kalászi Benjámin 

LEGJOBB IMAGE KLIP:

Jakab Péter - Nem fontos személy
Rendező: Szabó Áron
Operatőr: Kósa Péter

RÓQA + Call Me Unique - Majestic
Rendező: Regős Ábel
Operatőr: Bálint Dániel

LEGJOBB KARANTÉN: Szalai Anna + Dorozsmai Gergő - Senki nem beszél
Rendező: Mandula Lujza

LEGJOBB KONCEPCIÓ: Slow Village - Amiben
Rendező: Regős Ábel
Operatőr: Orosz Bálint

LEGJOBB LÁTVÁNY:

Ivan & The Parazol - Játék
Látványtervező: Farkas Clara
Rendező: Szőke Barna
Operatőr: Szemerey Bence

Leifur James - Angel In Disguise
Látványtervező: Takács Eszter
Rendező: Simon Balázs
Operatőr: Szemerey Bence

LEGJOBB LYRIC VIDEO: Antilope Kid + Tengo - Szia uram
Alkotó: Linczényi Márk

LEGJOBB MOOD: Blahalouisiana - Nem ereszt
Rendező és operatőr: Erdész Tamás

LEGJOBB ÖTLET:

Trash Mihály - Wiener Sniccer
Rendezők: Domokos Imola, Fusz Mátyás

Ricsárdgír - SzintisLaci
Rendező: Dr. Bródy Péter

LEGJOBB PERFORMANSZ: Lóci játszik - Panelparadicsom
Rendezők: Karsai Kata, Erdész Tamás
Operatőr: Fecske Flóra

LEGJOBB STYLING/JELMEZ: YZZO - Paranoia
Styling: Vágtázópóni

LEGJOBB SZTILÓ:

Slow Village + Balek MC + Perrin - Lesz nyár
Rendező: Lippai Balázs

Bëlga + Kiss Erzsi + Krúbi + Dé:Nash - Össznépi trepni
Rendező: Kálocz Tamás

LEGJOBB SZTORI: FlorasFloras - Second me
Rendező: Szombath Máté

LEGJOBB TRASH: TPSRPRT - LIARS
Rendező: David Gutema

LEGJOBB VÁGÁS: David Guetta + MORTEN + Lovespeake - Save My Life
Vágó: Szőke Barna

LEGJOBB VERTIKÁL KLIP:

Antilope Kid + Tengo - Diszkóliszt
Rendező: Mazzag Izabella
Operatőr: Kiszler Dániel

Huzella Júlia - Anya-e vagy?
Rendező és operatőr: Balogh Balázs

LEGJOBB VFX:

BRONSON + lau.ra - Heart Attack
Rendező: Simon Balázs
Animáció: Ujj Bea, Bátory Péter
Operatőr: Reich Dani

AXA - DAVO
Alkotó: Polonyi András

A ZSŰRI KÜLÖNDÍJA: OIEE - Kawhi
Rendező: Kocsis Bence
Operatőr: Kiss Péter

A SZERVEZŐK KÜLÖNDÍJA: Wellhello - NEMSZÁMÍTAPÉNZ
Rendező: Anger Zsolt
Operatőr: Nagy Bence

ABSOLUT KÜLÖNDÍJ: Carson Coma - Pók
Rendező: Kizlinger Lilla
Operatőr: Kis Márton

ABSOLUT KÜLÖN-KÜLÖNDÍJ:

HOLI - Az utálat fárasztó
Animációs: Hegyi Olivér

Kozma Kata - A mi országunk
Animációs: Sándor Eszter

LISZT ÜNNEP KÜLÖNDÍJ: Perrin - The Hills
Rendezők: Mazzag Izabella

NKA HANGFOGLALÓ PROGRAM KÜLÖNDÍJ: AGAVOID - Aviate
Rendező: Damokos Attila
Operatőr: Nagy Marcell

Forrás: Magyar Klipszemle