A Jeopardy-hoz készült sokszínű kisfilm jeleneteit a Budapest Park különböző helyszínein forgatták. „A Budapest Park filmezési szempontból sok, különféle hangulattal rendelkezik. Bizonyos részeiben alternatív, más részeiben modern hangulatú és ezek között az eltérő világok között nagyon könnyen meg tudtuk találni a minket érdeklő motívumokat. Nem akartunk a filmhez nagyon szorosan kapcsolódó klipet készíteni, de utalni szerettünk volna az eddigi közös munkánkra. Itt inkább a zenére és Henrire akartuk helyezni a főbb hangsúlyt a "bulivilág" mellett.” – mondta el a klipről, valamint a zenekar frontemberéről, egyben a dal írójáról, Henri Gonzóról a rendező Hartung Attila.

A film története szerint a gimnazista Gergőt, és barátait, azaz a Falka tagjait három dolog motiválja: a szex, a buli és hogy az ezekről készült videókat minél többen megnézzék a netes csatornájukon. Egy idő után aztán eldurvul a helyzet, egy rosszul sikerült házibulis kihívás után pedig elszabadul a pokol a fiúk életében. A főszereplők közt olyan neveket találunk, mint Stohl András, Csipesz, a youtuber, Yorgos Goletsas, a Deep Glaze frontembere és László Panna. A film soundtrackje hamarosan elérhető lesz a népszerű streaming szolgáltatóknál is.

A mozikban október 10-től látható FOMO: Megosztod, és uralkodsz a Filmteam gyártásában, a Filmalap Inkubátor Programja keretében a Filmalap 62 millió forintos gyártási támogatásával készült, magyarországi forgalmazója a Mozinet.

Forrás: Mozinet