Felújította Szőts István Ének a búzamezőkről című, 1947-ben készült filmjét a Magyar Nemzeti digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA). A teljes körű restaurálás során a Focus Fox Stúdió a MaNDA szakmai irányításával kockáról kockára tisztította meg az eredeti nitrofilmet a megszámlálhatatlan sérüléstől, filmhibától és felújították torz hangját is.
A film fényvilágának újrateremtése Sára Sándor operatőr-rendező, Szőts István tanítványa közreműködésével készült. A Görbe János, Szellay Alice, Bihari József, Bánhidi László főszereplésével készült balladai alkotás DVD lemezen az ősz folyamán kerül a boltokba.
A Móra Ferenc regényéből 1947-ben készült remekművet annak idején maga Rákosi Mátyás tiltotta be, narodnyiknak, klerikálisnak bélyegezve. Első ismert nyilvános vetítése 1968-ban volt a Budapesti Műszaki Egyetem filmklubjában, szélesebb nyilvánosság elé azonban csak a rendszerváltás után került.
Szőts István, aki megelőzte korát és több neorealista alkotó is mesterének nevezte, csupán két nagyjátékfilmet készíthetett el, az Ének a búzamezőkről mellett az ő nevéhez fűződik az Emberek a havason is.
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.