A Magyar Örökség Díjjal, Széchenyi-díjjal és Magyar Köztársasági Érdemrenddel is elismert Béres József életét már több könyv, dokumentumfilm, színdarab és televíziós sorozat is feldolgozta, azonban most először készült róla egész estés mozifilm.

A Projekt Film és az MTVA koprodukciójában készült A feltaláló című filmet Gyöngyössy Bence (Egy szoknya, egy nadrág; Egy bolond százat csinál; Janus) rendezte, cselekménye mintegy tíz évet felölelve, Béres József drámai életszakaszára összpontosít: a hatvanas évek derekától a hetvenes évek közepéig. Béres József legendás készítménye, a Béres Csepp fejlesztése közben – szeretett húga betegsége miatt is – versenyt futott az idővel, miközben a regnáló hatalom folyamatosan a kutató teljes ellehetetlenítésén munkálkodott.

 (fotó: Pannonia Entertaiment)

A film forgatókönyvét Béres Klára Cseppben az élet című könyve alapján Petényi Katalin, Gyöngyössy Bence és Kabay Barna (Jób lázadása, Hyppolit, a lakáj; Meseautó) Balázs Béla-díjas alkotók írták. A Duna Televízió 2019-ben négy részes sorozatban mutatta be Béres József életét. A feltaláló a könyv és az azonos című, nagy sikerű televíziós sorozat alapján készült, a sorozat egyes jeleneteinek felhasználásával, de a játékfilm jelentős részét még nem láthatta a közönség.

Béres József szerepét Gáspár Tibor (Kincsem, Anyám és más futóbolondok) Jászai Mari-díjas színész alakítja, aki szerint ez a történet ma is ugyanúgy aktuális, hiszen a kreatív elméknek, a más utakat járóknak mindig meg kellett küzdeniük a hatalommal, a hivatalokkal, esetleg még a saját családjukkal is, hogy elérjék álmaikat, megvalósítsák céljaikat. ,,Mindig harcolni kell az igazunkért, így tette ezt Béres József is” – mondta a színész, akit casting nélkül választották ki, már a forgatókönyv írása közben is neki szánták a főszerepet.

Béres József feleségét, Papp Katalint, aki minden nehézségben kitartott és támogatta férjét, Huszárik Kata (Hyppolit, a lakáj; Meseautó) alakítja a filmben, a további főbb szerepekben olyan kiváló színművészek láthatók, mint Für Anikó, Lukács Sándor, Seress Zoltán, Trokán Péter, Hatházi András, Székely B. Miklós, Bede-Fazekas Szabolcs, Barbinek Péter és Trill Zsolt.

(fotó: Pannonia Entertaiment)

Kabay Barna, a mozifilm producere és társ-forgatókönyvírója – aki korábban dokumentumfilmet is készített a kutató kihívásokkal, megpróbáltatásokkal teli életéről – elmondta, hogy őt elsősorban Béres József odaadása, szerénysége, másokért való küzdeni akarása nyűgözte le. Alkotótársaival együtt azért is érezték magukhoz közel állónak Béres Józsefet, mert emberi és tudományos hitvallását az életöröm és a természetszeretet jellemezte, ezek végigkísérték egész életét és támaszt adtak neki a legnehezebb időszakokban is.

A film rendezője, Gyöngyössy Bence kiemelte: „A feltaláló a Béres Csepp születésének eseményeit követve egyúttal látleletet ad a hatvanas-hetvenes évek Magyarországáról, a (nem)működő szocializmus visszásságairól, az akkori társadalmat átható hazugságokról, intrikákról. Úgy érzem, napjainkban különösen fontos, hogy felelevenítsük Béres József elkötelezettségét és azt a morális értékrendet, amelyet a kutató ránk hagyott”.

A film 2020. február 6-tól érkezik országszerte a mozikba, a Pannonia Entertainment forgalmazásában.

Forrás: Pannonia Entertainment