A szervezők (Magyar Kulturális intézet - Bukarest, Mazsola Bt.) helyszínként Sepsiszentgyörgyöt választották, ahol három évvel ezelőtt is volt egy román –magyar fesztiválalapító próbálkozás, akkor játékfilmes téren, sajnos folyatás nélkül.
A sok nevezett film - szám szerint 185, ebből versenybe került 58 - a bizonyíték arra, hogy Beke Mihály András fesztiválelnök, Farkas György fesztiváligazgató és az egész szervezőcsapat munkája nem volt hiábavaló. No meg a nagyszámú érdeklődő a vetítéseken. Pedig a verseny és információs vetítések, kerek-asztalok és irodalmi estek osztották meg a fesztivál közönségét minden nap.
Már az előzsűrizés alkalmával kiderült, hogy jó lenne a meglévő kategóriák mellett (évtizedek, rendszerváltás, portré, gazdaság, dramatikus, kísérleti) egy kimondottan tévés kategória, így az erdélyi alkotók, akik közül legtöbben tévésként dolgoznak, könnyebben versenyprogramba juthatnának jól sikerült riportfilmjeikkel.
A magyarok meg a románok
Érdekes tapasztalatokra jutottam a román és a magyarországi filmek összehasonlítása során. Röviden és sarkítva: a román filmek innovatívabbak, a magyarok technikailag jobban eleresztettek.
Ami részben áldás a magyar dokumentumfilmek számára – a románhoz képest még mindig tűrhetőnek mondható finanszírozás – az hátrányt is jelent más oldalon. Hiszen a majdani tévés sugárzás érdekében megszabott hosszúság sokszor rágógumi módjára elnyújtja a filmeket. Mondjuk 15 perc helyett 28-ra, 35 helyett pedig 58 percre. Sajnos az alkotók ritkán gondolnak arra, hogy egy rövidebbre vágott fesztivál-verzió sokkal nagyobb esélyekkel versenyezhetne.
Míg a magyar filmek nagy részét televíziók nevezték, a legtöbb román film a bukaresti FAV-tól, a Vivi Drăgan Vasile operatőr által vezetett Vizuális Művészetek Alapítványtól érkezett. Ezek a filmek sokkal kihívóbbak voltak, mint magyar „testvéreik”, noha a technika és általában a pénz hiánya néha kiabált a vászonról.
Két példa
Ékes példa erre Valentin Hotza filmje, a Lucy Castle Hotea, amely egy etnográfiából doktoráló angol lány és egy árva máramarosi parasztfiú szerelmét, majd házasságát mutatja be. A rendkívül izgalmasan induló film viszont nem tudja végig követni az eseményeket, több esetben családi videókkal kell beérnünk ott, ahol az alkotó szemére, kamerájára volna szükség, majd amikor a válságba került házaspár autóba ül, és Angliába költözik, nagyon hiányoljuk a stábot, aki oda is követi őket, filmezve a történet folytatását. Így a legizgalmasabb pillanatban a szomszédasszonyok zagyva pletykáival kell beérnünk. Világos: szándék volt, de pénz és vízum nem.
Hasonló a helyzet, mégis valamivel jobb Mugur Vasiliu Tonel és Vieru, avagy az éneklés értelméről című alkotásával. Itt egy ötven éve elkövetett falubeli gyilkosságot idéznek fel a helybeliek, amelyről egy helyi zenész, a meggyilkolt fiú apjának kérésére megzenésített balladát ír. A ballada ott ér véget, hogy az áldozat meghal. A gyilkos további sorsáról nem tudunk meg többet. A jogos kérdésre jön a jogos válasz: engem a Tonel apja fizetett, nem a Vieru-é. A ballada végül kazettára kerül, a kazetta meg a piaci zene-árus pultjára. Egy ballada posztmodern sorsa. Itt a remek történetet a hang és a kép minősége tette sokszor alig élvezhetővé.
Technikailag és történetvezetés szempontjából is kifogástalan volt viszont Dumitru Burdala La Drum - Úton című filmje, amely két juhász mindennapjait mutatja be. Az úton átsereglő juhokra modern kamionok tülkölnek, a román juhászok mégis ugyanúgy élnek, mint háromszáz évvel ezelőtt. Egyetlen modern találmányuk a nejlonhuzat a subára – nedvesség és fagyás ellen kitűnő!
Az ikrek
Már a versenyprogram válogatásánál feltűnt, hogy több olyan téma, személy van, amiről román és magyar alkotók egyaránt készítettek filmet. Így került versenybe Kacsó Sándor Bogdán az utcán és Sorin Ilieşiu Aurloac című filmje, mindkettő főhőse egy-egy bukaresti utcagyerek, vagy Balogh Júlia Vérrel és könnyel valamint Marcel Ţintar Soah című alkotása, az első a moldvai, a második az erdélyi zsidó pogromokról. Az információs vetítésbe pedig Sorint Iliesiu és Víg Emese filmjei kerültek egymás mellé, hiszen a The Restorer és a Hazatérő egyaránt az erdélyibe visszatérő magyarul még jól beszélő fiatal Kálnoky grófot, életét, terveit mutatja be – más-más nézőpontból.
A zsűri bizonyítványa
„A zsűri nehezen döntött” – ez eddig minden fesztiválon elhangzott, amelyen ott voltam. Nálunk is, bár nem a véleménykülönbségek miatt, hanem mert sok jó filmet láttunk. És nem vált ki közülük egyetlen egy nagyon jó, amely a többit messze maga mögött hagyta volna. Így lett aztán fődíjas film helyett három kiemelkedő alkotás, valamint megosztott rendezői díj. Döntés után pedig mindenki siratta a saját kedvenceit, amelyeknek kimaradtak a díjazásból.
Kiemelkedő alkotások:
A tévé és én - Papp Bojána,
Aurolac - Sorin Iliesiu, Ioan Grosan,
Aranykalyiba - Zsigmond Dezső
Rendezői díj (Megosztott)
Valahol otthon lenni - Almási Tamás,
La drum - Dumitru Budrala
Operatőri díj:
Bálint Artúr - Aranykalyiba
A zsűri különdíja:
A remete remeke - Szirmai Márton
A fesztiváligazgatóság díja:
A vonat - Domokos János, El Eini Sonia, Szalay Péter és
Szekeres Csaba
Fiatal filmes:
Petke László Hogyha az isten akarja c. filmért
Elismerő oklevél:
Csúnya betegség - Szalay Péter,
Tonel si Vieru - Mugurel Vasiliu,
Szívből emlék - Julie Perry-Sándor,
Mami Blue - Szekeres Csaba,
Hintát kötök az életemből - Cs. Nagy Sándor,
Új Eldorádó - Kocsis Tibor
A diákzsűri:
Nagydíja: Új Eldorádó - Kocsis Tibor
Első díj: La drum - Dumitru Budrala,
Második díj: Szabó Magda és a FÜR ELISE - Vizi Mária
