Mint azt Hutlassa Tamás, ötletgazda és kurátor elmondta, semmiképp nem szeretnék, ha ez a kezdeményezés, ami az utóbbi évtizedekben méltatlanul elfeledett műfaj presztizsét hivatott növelni, az első alkalom után életképtelenné válna. Ezért, bár a Filmterjesztési Szakkollégium által tavaly megítélt egymillió háromszázezer forintnyi támogatással szemben a non profit vállalkozás idén nem kapott egyetlen forintnyi állami pénzt sem, a szervezők úgy döntöttek, hogy részben a Café Csoport szponzori segítségével, részben önerőből újra nekivágnak a közel másfélmillió forintos vállalkozásnak.

A kiállítás a Millenárisban, az úgynevezett Hajó területén, a második emeleten lesz látható. A 25 plakát mellett egy úgynevezett tematikus kísérőanyag szerepel. A 12 munkából álló sorozat egy filmklub két időszakából származó plakátokat mutat be. A Budapesti Animációs Filmklub tavaly tavaszi, illetve őszi szezonjának programját bemutató plakátjait Gacs Réka, az Iparművészeti Egyetem tanársegédje tervezte. Mivel a belépés ingyenes, a szervezőknek nincsenek pontos adataik a tavalyi tárlat látogatottságáról, az azonban biztos, hogy a weblapon 1500-an szavaztak öt nap alatt, s a becslések alapján legalább ennyien látták magát a kiállítást is.

 

A látogatók, akárcsak tavaly, a kihelyezett szavazócédulákon illetve a honlapunkon keresztül voksolhatnak majd. Hutlassa Tamás kiemelte, hogy a közönségdíj és a szakmai díj teljesen egyenértékű lesz, ami a Szemle hivatalos díjkiosztóján jutalomként átnyújtott két digitális fényképezőgép formájában vándorol majd a nyertesekhez. A tavalyi háromfős zsűri idén egy taggal bővül, hogy az eddigi tisztán szakmai szempontok és művészeti megközelítés mellett a kommunikációs nézőpont is érvényesülhessen, hiszen, ahogy azt az ötletgazda megfogalmazta, a filmplakát műalkotás és kereskedelmi eszköz egyszerre. Az eddigi döntnökök, Pohárnok Mihály grafikus, dr. Bakos Katalin művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztálya Plakátgyűjteményének vezetője és Molnár Gyula, az Iparművészeti Egyetem Vizuális Kommunikáció tanszékének vezetője mellé tehát csatlakozott Such György kommunikációs szakértő is.

Závorszky Anna, szervező arról tájékoztatta a filmhut, hogy a kiállítandó 25 filmplakát előválogatás nélkül került versenybe. Az egyetlen kritérium az volt csupán, hogy a 2004-ben bemutatott akár magyar, akár külföldi alkotások plakátját hazai grafikus jegyezze. A lényeg nem is a kiállított anyag minősége, hanem a kiállítás által feltérképezett helyzetkép, illetve a kezdeményezés hatására kialakuló igény az igényességre. A cél, hogy a jó ideje mélypontra került műfaj újra visszanyerje a rangját. Hutlassa Tamás ehhez még hozzáfűzte, fontos, hogy maguk az alkotók, azaz a grafikusok is előlépjenek végre a háttérből. 2-án 16 órakor velük is találkozhatunk a kiállítás megnyitóján.