1942-ben a Velencei Filmfesztiválon mutatták be Szőts István Emberek a havason című filmjét, amely a rendező játékfilmes pályája mellett egyúttal a magyar szerzői film kezdetét is jelentette. Annak a szerzői attitűdnek a kibontakozását, amely mind a mai napig alapjaiban határozza meg nemcsak a művészi víziók, hanem a közönségfilmek jellegét is.

A január 14-től június 21-ig tartó, hetente háromszor (hétfő-szerda-péntek) jelentkező maratoni rendezvénysorozat 1942-től 2012-ig kronológiában haladva minden alkalommal a soron következő év legnézettebb játékfilmjét tűzi műsorra.

A vetítéseket hetente egyszer beszélgetések követik, ahol a nézők szakértők segítségével nyerhetnek betekintést az adott héten bemutatott filmtörténeti időszakba. Ezúttal azonban nem a filmkánoné a főszerep, hanem a közönségé, hiszen a programot nem a kritikai, filmtörténészi esztétikai szemlélet, hanem a közönségízlés alapján állítottuk össze.

Az első hét programja (kivételesen négy filmmel)

- január 14. (hétfő), 19.00: Hamza D. Ákos: Szíriusz (1942)

Sergius, a valaha nagytudású, de lassan rögeszméibe merülő professzor feltalál egy olyan gépet, amelynek sebessége gyorsabb a Föld forgásánál és így vissza tud repülni a múltba. Leányát és vagyonát annak ígéri, aki bele mer ülni ebbe a gépbe. A kalandvágyó Tibor Ákos gróf vállalkozik erre, így különös kalandokat él át a 18. századi osztrák-magyar világban, és beleszeret a gyönyörű velencei énekesnőbe, Rosinába.

sziriusz 500

- január 15. (kedd), 19.00: Szőts István: Emberek a havason (1943) Szőts István portré a Filmtörténeten

Erdélyi havasok. Felhők, fenyők, kis ház. Itt él Csutak Gergely székely favágó a feleségével, Annával és Gergővel, a kisfiúkkal. A táj szépsége, a természet közelsége mégsem hoz töretlen boldogságot. A szép fiatalasszonyra szemet vet a munkaadó, míg férje távol van. Anna elmenekül, de a szakadékba zuhan. Gergely halálos bosszút áll. Bebörtönzik, de amikor lehull a hó és jön a karácsony, megszökik, hogy ajándékot adhasson a kisfiának, a kicsi Gergőnek...

emberek 500

- január 16. (szerda), 20.00: Balogh Béla: Ópiumkeringő (1944)

Öt férfi rajongja körül a nőt, aki úgy örjíti meg őket, hogy azért barátok tudnak maradni. Balogh Béla nem csak írta és rendezte a filmet, hanem pompás zeneszámokat is szerzett a búgó hangú dívának.

opiumkeringo 500

- január 18. (péntek), 20.00: Oláh Gusztáv, Zilahy Lajos: Valamit visz a víz (1945)

János, a felesége meg a kisfiúk boldogan éldegélnek a nagy folyó mellett piciny, de takaros házukban. János halász, szereti a természetet, a családját. És ekkor az idillt megzavarja valami, valami váratlan, valami szokatlan. Egy titokzatos asszonyt sodor a partra a víz. Befogadják, felgyógyítják. A sejtelmesen szép Anada jelenléte teljesen feldúlja János lelkét.

valamitvisz 500

 

Figyeljétek a Filmhut, ahol minden héten bemutatjuk a Hetvenkedő aktuális programját! 

További információ: www.filmtortenet.hu, www.magyar.film.hu, www.mimozink.hu, Facebook: Hevenkedő, Odeon Underground, Odeon Lloyd Mozi,