Dombos vidék, napsütés. Nagytotál. Kis völgy fasorral és földúttal. Középen egy kisebb dombon düledező házikó. Jobbra halastó nyúlik be a képbe. (Tó helyett lehet kerekeskút is.)
A házikó meglehetősen elhanyagolt állapotban van. Az omladozó vakolat fölött a fél tető korábban már leszakadt. Úgy tűnik, mintha a maradék tetőrészt is csak a kis vaskályha kivezető csöve tartaná a helyén.
Lassú farth a házikó felé. Szemben a bejárati ajtó nyitva áll, előtte festőállvány vászonnal, mely a kép síkjára merőlegesen áll.
Egy ember jön ki a házikóból, kezében bádogkannával. A tó (kút) felé indul. Csend, lassú közelítés farthtal. A tó (kút) már nincs a képen, a férfi kisétál a látószögünkből. Halljuk, ahogy merít a vízből.
Közben a kamera lassan a ház körül kocsizik, úgy fordul, hogy a vászon jól láthatóvá válik. Egy készülőben lévő tájrészletet látunk rajta. Földút, fasor, dombok, gomolyfelhők. A férfi belép a képbe és bemegy az ajtón. A kamera most a fal mellett halad. Az omladozó vakolat közelképei vonulnak el szemünk előtt. Egy falhoz támasztott talicska. Ahogy a nyitott ablakhoz érünk, a férfi is belép a képbe. A kannából a kályhán lévő fémpohárkába önt a vízből. A kép megáll, hátulról figyeljük a férfit, amint megpiszkálja a kályha tüzét. Halljuk a piszkálás hangját.
2. kép Belső, időben folyamatosan
A házban vagyunk. Bőszekund a festőről, amint a kályha melletti polcról leveszi a kávésdobozt. Egy kiskanállal egy szűrőbe pakol a kávéból és azt egy bögrére helyezi. A közben felforrósodott vizet lassan átcsorgatja a kávén.
Otthonosan mozog a szűk és rendetlen szobában, a házikó egyetlen helyiségében. Figyelmét a kávéfőzés tevékenysége köti le. Mozdulatai nyugodtságról, kiegyensúlyozottságról tanúskodnak.
A szoba berendezése agglegényesen igénytelen és rendetlen. A festő a féltetős állapothoz alkalmazkodva rendezte be élethelyét. Mint majd látni fogjuk a további képsorokban, ágyát az időjárásnak megfelelően mozgathatja a két térrész között. Így válik majd lehetővé, hogy ágyában heverészve a felhőket szemlélhesse. Az ágy most a tetőtlen rész alatt van. A szabad ég alatt ezen kívül csak ütött kopott asztalát és székét tartja.
A fedett részben középen egy kis vaskályha. Egyik oldalán a polc és egy ócska szekrény, a másik oldalon, az ajtó felől az ablak alatt egy kisebb asztalkán ecsetek, festékek, egyéb eszközök. Az ajtó és az asztalka közötti tér az ágy számára van fenntartva. Korábbi képei lefóliázva a szekrény mellett a falhoz döntve.
A festő a nagy felfordulás ellenére mindennek pontosan tudja a helyét. A kávéfőzést is nagy gyakorlattal, szinte szertartásszerűen csinálja.
Vizet fröccsent a kályhába. A tűz sisteregve elalszik. A cukortartóért nyúl, de az üres. Cukor nélkül kénytelen inni. Beleszürcsöl a forró kávéba. Az asztalhoz megy, leül. Szünet. Sötét.
3. kép Belső, később
Közelkép a festőről, amint asztal szélére helyezett sótartót vizsgálja. A távolság az asztal széle és a sótartó között kb. 10 cm. A kamera hátrafelé kezd kocsizni, az ajtó irányába. A festő feláll guggoló helyzetéből és ő is az ajtó felé indul. Kilép az ajtón és megáll oldalt a falhoz simulva. A képen a festő szekundja, háttérben a fal. Pókháló lóg be a képbe, fonálon lecsüngő pók. Vár. Rövid szünet. Visszamegy a házba, a kép követi. Kiváncsi tekintettel vizsgálja az asztalt. A sótartó az asztallap legszélén van.
4. kép Belső, kicsivel később
A festő az ágyon hever, két kezét a tarkója alatt összekulcsolva. A felhőket szemléli. Teljesen felülnézetből bőszekundban látható. Arcán nyugodtság és a természetből rávetülő derű. Átszellemült nyugodtság.
5. kép Belső-külső, időben folyamatosan
A festő szemszögéből. A tető és a fal széle keretezi a lassan vonuló gomolyfelhőket.
6. kép Belső, folyamatosan
Újra a festőt látjuk az ágyon a 4. Kép beállításában. Nagy levegőt vesz, de nem erőlködve, hanem olyan könnyedén. Fölfelé fúj.
7. kép Belső-külső, folyamatosan
Nagyjából az 5. Kép beállítása. A felhők átrendeződnek.
8. kép Külső, valamivel később
Totál a házikóról. A festő az állvány előtt ül a fűben. Egy látcsővel szemléli a terepet. Kezével térdeire támaszkodik.
9. kép Külső, folyamatosan
Közelkép a festőről, szekund plan. Az erős napfénytől torz mosoly az arcán.
10. kép Külső, folyamatosan
Azt látjuk, amit a festő a látcsővel. Nincs kitakarás a látcső miatt. Végigpásztáz a tájon. A földút vonalán kivül sehol emberi kéz nyoma. Fák, dombok, bokrok. Az egyik domb tetején furcsa módon egy madárijesztő groteszk figurája. Visszairányítja rá a képet. Borulást látunk, amint végigfut az árnyék a domboldalon. Szemerkélő eső hangja.
11. kép Külső, folyamatosan
Nagyjából a 8. kép totálja a ház előtt ülő festőről, amint nem sietve, de határozott mozdulatokkal feláll, a képet beviszi a házba. A kamera lassú farthtal a házikó felé közelítve úgy fordul, hogy belássunk az ajtón. Így látjuk, mit csinál odabent a festő. Ágyát éppen most húzza át a fedett részre. Leül. Az ajtónyílásban a térdét látjuk és a két kezét, amint a térdén nyugtatja. Egyre élénkebben esik az eső. Sötét.
12. kép Belső, kicsit később
Bent vagyunk a házban. Szemből látjuk a festőt , amint az ágyon ülve egy vastag könyvet olvas. Esik az eső. Afféle "szent ember" benyomását kelti, aki úgy illeszkedik környezetébe, mint Szent Jeromos az itáliai tájba Rembrant képén . Szelídség. Lassú ráközelítés az arcára. Szekundnál megáll a kép.
13. kép Belső, később
Eső után. Bíztató napsütés árad be a tető nélküli házba. Az ajtó szemszögéből látjuk, amint a festő egy rossz seprűvel tereli a vizet a két térrész közötti kis elvezető árokba. Látszik, hogy nem először csinálja. A kamera leereszkedik, hogy lássuk, amint a víz a küszöb alatti résen folyik ki. Aztán felemelkedik a kép. Közben a festő végzett a víztelenítéssel, most éppen a falhoz állítja a seprűt.
Óvatosan felemeli a festményt, amit a polc mellé rakott, és kiviszi. Kimegy a képből, majd visszajön, a palettáért nyúl a kis asztal felé. Ekkor hangzik el az első kiáltás (férfié).
- Hahó!
Szinte belehasít a csendbe. És a visszhang. A festő kinéz az ablakon, a hang forrását keresve. Ekkor a kamera elindul felé. Visszateszi a palettát. Folyamatosan kifelé néz. A kamera a festő válla körül az ablak felé fordul, így a festő szemszögéből az ablakon át látjuk nagyjából azt a tájrészletet, mely a készülő festményen is láttunk már. Homályosan látunk egy mozgó piros foltot. Messze van és az ablak üvege is elég mocskos ahhoz, hogy ne látszódjon rendesen.
A kamera tovább fordul, így az ablak kikerül a képből. A festő kinyitja az ablakot. A látcsővel, mely a nyakában lóg, jobban szemügyre vesz a látványt. Másik kezével az ablak párkányára támaszkodik.
14. kép Külső, folyamatosan
Azt látjuk, amit a festő a látcsőben. A kameramozgás a látcső keresgélő mozgását idézze. A sárban kerékpárnyomok. Aztán megtalálja a piros kerékpárost. Női láb, szandál, ahogy tekeri a biciklit. Feljebb igazít. A piros szoknya, amint a csomagtartót csapkodja, majd a blúz és végül a lány arca is bekerül a képbe.
Vidám, kipirult arc. Barna haja vizesen lobog a szélben. Látszik, hogy élvezi a szabad levegő frissességét, a mozgást. Lendületes a kép is, ahogy követi a lányt. Ez az első, egyetlen hasonló felvétel a filmben.
Újabb kiáltás. Egy másik férfihang, hangosabb.
-Halihó!
És a visszhang. A festő látcsöve visszafelé indul, keresve a hang forrását. Két fiatalember kerül a képbe, akik nem sokkal lemaradva követik a lányt. ők is vidámak, felszabadultak.
15. kép Belső, folyamatosan
A festő premier planban, amint visszaigazít a lányra.
16. kép Külső, folyamatosan
Újra a lány a képen, a látcső szemszögéből. Már távolodik a földúton. Kissé hátulról látjuk a teljes alakot, amint tekeri a kerékpárt. Szép ívű dereka, ringó csípője.
Újabb kiáltás, még hangosabb:
- Hali-halihó!
És a visszhang. Nem sokkal később a két fiú is bejön a képbe.
17. kép Külső, kicsit később
A három kerékpáros eltűnik a dombok között.
18. kép Belső, folyamatosan
A festő premier planban. Leemeli a látcsövet. Továbbra is kifelé néz az eltűnés irányába. Csönd, mozdulatlanság. Hosszan tartott kép.
Aztán, mint egy álomból ébredve, becsukja az ablakot.
19. kép Külső, kicsit később
Totálkép a házról. A festő kilép, kezében a palettával. A képhez megy.
20. kép Külső, folyamatosan.
Közelkép a vászon előtt álló festőről. Festéket kever a palettán. Megáll a mozdulatban, elgondolkodva nézi a képet. Szünet, csend. Otthagyja a képet, elindul a ház felé. A kamera követi.
Szárnycsapkodás hangja. A festő visszafordul. Dermedten nézi, amit lát. Rövid szünet. A kép hátrafelé kezd haladni. Egyre erősödő lihegésszerű hang. Egy fekete varjú a festővászon tetején. Tátott csőrrel liheg.
21. kép Belső, később
A festő az eső hangjára ébred. Az ágyon fekszik. Nagyjából a 12. kép beállítása. Kinyitja a szemét. Szünet. Lassan felkel. Kimegy a házból.
A megázott képpel jön vissza. Az ablak alá helyezi a kis asztalkára, ahol az ecsetek vannak.
22. kép Belső, később
A képen a festő ül az ágyon. Esik az eső. Szemben az ajtó nyílása. A festő maga elé néz. Mintha fáradt lenne. Kezei a térdén, az egyik ökölben. (Lásd: fotó) A kamera lassan fordul a festmény felé. Elmosódott ecsetvonások. Tovább fordul a szoba hátsó része felé. A festő jön be a képbe, kinyitja az ócska szekrényt, egy ideig keresgél, majd esőkabátot vesz ki belőle, felveszi.
23. kép Külső, kicsit később
A ház az esőben. A festő kilép az ajtón és elindul lefelé a kis dombon. Farthtal indulunk felé. Egy ideig követjük, majd a kép megáll, a festő távolodik.
24. kép Külső, valamivel később
Egy nagyobb földút mellett vagyunk. Az eső továbbra is esik. Piros postaláda az előtérben, amilyen a tanyáknál szokott lenni. Több tanya postaládája. A festőt látjuk közeledni.
Amikor odaér, a kép ereszkedni kezd. Látjuk, amint kinyitja a postaládát. Nem talál benne semmit. A kép tovább ereszkedik, a postaláda alatt aluminium ételhordó, amint az esőcseppek hullanak rá. A festő felemeli. A kép is emelkedni kezd az eredeti magasságig. Látjuk távolodni a festőt, kezében az ételhordóval. Szárnycsapkodás. A lihegő varjú száll a postaláda tetejére. Egy kis ideig ott liheg, majd a festő után repül.
25. kép Belső, valamivel később
Nagyjából a 12. kép szűkebb plánja. A festő az ágyon ül, ölében az ételhordó egyik rekesze. A kanál hangja, ahogy hozzáér az aljához. Eszik. Kissé görnyedten ül. Láthatóan nincs túl nagy étvágya. Felemeli a sótartót és hosszan, nagyon hosszan sózza az ételt. Az eső pedig esik.
26. kép Belső, valamivel később
Totálkép a festőről. A kis asztalka előtt ül, ahová a megázott képet tette. Valamit fest rá, de nem látjuk, mert a vállával eltakarja.
Lassú farth a festő körül és a festmény felé. Láthatóvá válik az apró piros folt, melyet az elmosódott, maszatos képre fest.
27. kép Belső, később
Közelkép arról, amint a kannából egy lavórba vizet önt, és megmossa benne festékes kezét. A tiszta vízben elvegyül a festék Egy koszos rongyba törli. Az eső hangja egyre bizonytalanabb. Lehet, hogy már elállt?
A festékes vízben a festő arca tükröződik. Saját magát nézi.
28. kép Belső-külső, később
Az eső már elállt. Az ajtó szemszögéből látjuk a festőt, amint az asztal mellett görnyedve a sótartót szemléli. A kamera befelé indul, a festő kifelé.
A kamera lassan a kisasztal felé fordul, melyen ott a festmény. (Az asztal és a sótartó kikerül a képből.) Az elmosódott dombos táj közepén a piros folt. És még két fehér, akik követik, és más alakok, szinte zsúfolásig megtöltve a képet. Az égen repülőgép és madarak, lent lovasok, gyalogosok, katonák, egy juhász egész nyájával, kutyákkal. Valakik akasztófát ácsolnak, cirkuszi mutatványosok gólyalábasokkal, vadászok az elejtett vadakkal, gyerekek játszanak, táncosok, karneváli menet.
A kamera visszafelé járja be azt az utat, amit az 1. képen. Kimegy az ablakon. Ekkor jön vissza a festő és válik láthatóvá a helyét ismét megváltoztató sótartó. A festő visszahelyezi az asztal szélétől beljebb, ahol eredetileg volt. Elindul kifelé. A kamera is végig a fal mentén. Az ajtó mellett látjuk a festőt a falhoz símulva. Liheg. Majd a házat figyelve egyre távolodunk. Közben a festő újra bemegy a házba, majd kis idő múlva megint kijön stb. Csönd van, késő délután, lassan alkonyodik
Sötét.
-Vége-
Impresszó esőben
- forgatókönyv -
1. kép Külső, nyári reggel
A házikó meglehetősen elhanyagolt állapotban van. Az omladozó vakolat fölött a fél tető korábban már leszakadt. Úgy tűnik, mintha a maradék tetőrészt is csak a kis vaskályha kivezető csöve tartaná a helyén.
Lassú farth a házikó felé. Szemben a bejárati ajtó nyitva áll, előtte festőállvány vászonnal, mely a kép síkjára merőlegesen áll.
Egy ember jön ki a házikóból, kezében bádogkannával. A tó (kút) felé indul. Csend, lassú közelítés farthtal. A tó (kút) már nincs a képen, a férfi kisétál a látószögünkből. Halljuk, ahogy merít a vízből.
Közben a kamera lassan a ház körül kocsizik, úgy fordul, hogy a vászon jól láthatóvá válik. Egy készülőben lévő tájrészletet látunk rajta. Földút, fasor, dombok, gomolyfelhők. A férfi belép a képbe és bemegy az ajtón. A kamera most a fal mellett halad. Az omladozó vakolat közelképei vonulnak el szemünk előtt. Ahogy a nyitott ablakhoz érünk, a férfi is belép a képbe. A kannából a kályhán lévő fémpohárkába önt a vízből. A kép megáll, hátulról figyeljük a férfit, amint megpiszkálja a kályha tüzét. Halljuk a piszkálás hangját.
2. kép Belső, időben folyamatosan
Otthonosan mozog a szűk és rendetlen szobában, a házikó egyetlen helyiségében. Figyelmét a kávéfőzés tevékenysége köti le. Mozdulatai nyugodtságról, kiegyensúlyozottságról tanúskodnak.
A szoba berendezése agglegényesen igénytelen és rendetlen. A festő a féltetős állapothoz alkalmazkodva rendezte be élethelyét. Mint majd látni fogjuk a további képsorokban, ágyát az időjárásnak megfelelően mozgathatja a két térrész között. Így válik majd lehetővé, hogy ágyában heverészve a felhőket szemlélhesse. Az ágy most a tetőtlen rész alatt van. A szabad ég alatt ezen kívül csak ütött kopott asztalát és székét tartja.
A fedett részben középen egy kis vaskályha. Egyik oldalán a polc és egy ócska szekrény, a másik oldalon, az ajtó felől az ablak alatt egy kisebb asztalkán ecsetek, festékek, egyéb eszközök. Az ajtó és az asztalka közötti tér az ágy számára van fenntartva. Korábbi képei lefóliázva a szekrény mellett a falhoz döntve.
A festő a nagy felfordulás ellenére mindennek pontosan tudja a helyét. A kávéfőzést is nagy gyakorlattal, szinte szertartásszerűen csinálja.
Beleszürcsöl a forró kávéba. Cukor nélkül issza. Az asztalhoz megy, leül. Most hátulról látjuk. A fiókból füzetet és ceruzát vesz elő.
3. kép Belső, időben kis ugrással
A képen az asztal lapja a füzettel és a festő, amint ír. Közben néha megáll, belekortyol a kávéba. Mindezt olyan természetességgel teszi, hogy azt gondoljuk, ez is szokásos napi rutinjához tartozik. Belső hangként halljuk, hogy mit ír. A szavak úgy hömpölyögnek egymás után, mint a folyó vize.
Szünet. Felpillant az írásból, belekortyol a kávéba, majd folytatja.
- Meg kellene festeni a levegő ízét, a dombok illatát, a felhők némaságát. Lehetetlen. Mit tudok én kifejezni ahhoz képest, amit ő kifejez minden pillanatban a természet által? Micsoda kimeríthetetlen művészet az! És mégis... mégis meg kell próbálni. Minden kudarc után tízszeres elszántsággal és tízszeres alázattal.
A festő felnéz, rövid szünet. Becsukja a füzetet, és elteszi a fiókba.
4. kép Belső, kicsivel később
A festő az ágyon hever, két kezét a tarkója alatt összekulcsolva. A felhőket szemléli. Teljesen felülnézetből bőszekundban látható. Arcán nyugodtság és a természetből rávetülő derű. Átszellemült nyugodtság.
5. kép Belső-külső, időben folyamatosan
A festő szemszögéből. A tető és a fal széle keretezi a lassan vonuló gomolyfelhőket.
6. kép Külső, valamivel később
7. kép Külső, folyamatosan
Közelkép a festőről, szekund plan. Az erős napfénytől torz mosoly az arcán.
8. kép Külső, folyamatosan
Azt látjuk, amit a festő a látcsővel. Nincs kitakarás a látcső miatt. Végigpásztáz a tájon. A földút vonalán kivül sehol emberi kéz nyoma. Fák, dombok, bokrok. Az egyik domb tetején furcsa módon egy madárijesztő groteszk figurája. Visszairányítja rá a képet. Borulást látunk, amint végigfut az árnyék a domboldalon. Szemerkélő eső hangja.
9. kép Külső, folyamatosan
10. kép Belső, kicsit később
Bent vagyunk a házban. Szemből látjuk a festőt , amint az ágyon ülve egy vastag könyvet olvas. Esik az eső. Afféle "szent ember" benyomását kelti, aki úgy illeszkedik környezetébe, mint Szent Jeromos az itáliai tájba Rembrant képén . Szelídség. Lassú ráközelítés az arcára. Szekundnál megáll a kép.
11. kép Belső, később
Eső után. Bíztató napsütés árad be a tető nélküli házba. Az ajtó szemszögéből látjuk, amint a festő egy rossz seprűvel tereli a vizet a két térrész közötti kis elvezető árokba. Látszik, hogy nem először csinálja. A kamera leereszkedik, hogy lássuk, amint a víz a küszöb alatti résen folyik ki. Aztán felemelkedik a kép. Közben a festő végzett a víztelenítéssel, most éppen a falhoz állítja a seprűt.
Óvatosan felemeli a festményt, amit a polc mellé rakott, és kiviszi. Kimegy a képből, majd visszajön, a palettáért nyúl a kis asztal felé. Ekkor hangzik el az első kiáltás (férfié).
- Hahó!
12. kép Belső-külső, folyamatosan
A festő szemszögéből az ablakon át látjuk nagyjából azt a tájrészletet, mely a készülő festményen is láttunk már. Homályosan látunk egy mozgó piros foltot. Messze van és az ablak üvege is elég mocskos ahhoz, hogy ne látszódjon rendesen.
13. kép Belső, folyamatosan.
Nagyjából a 11. kép végének beállítása. Bőszekund a festőről. Kinyitja az ablakot. A látcsővel, mely a nyakában lóg, jobban szemügyre vesz a látványt. Másik kezével az ablak párkányára támaszkodik.
14. kép Külső, folyamatosan
Azt látjuk, amit a festő a látcsőben. A kameramozgás a látcső keresgélő mozgását idézze. A sárban kerékpárnyomok. Aztán megtalálja a piros kerékpárost. Női láb, szandál, ahogy tekeri a biciklit. Feljebb igazít. A piros szoknya, amint a csomagtartót csapkodja, majd a blúz és végül a lány arca is bekerül a képbe.
Újabb kiáltás. Egy másik férfihang, hangosabb.
-Halihó!
És a visszhang. A festő látcsöve visszafelé indul, keresve a hang forrását. Két fiatalember kerül a képbe, akik nem sokkal lemaradva követik a lányt. ők is vidámak, felszabadultak.
15. kép Belső, folyamatosan
A festő premier planban, amint visszaigazít a lányra.
16. kép Külső, folyamatosan
Újra a lány a képen, a látcső szemszögéből. Már távolodik a földúton. Kissé hátulról látjuk a teljes alakot, amint tekeri a kerékpárt. Szép ívű dereka, ringó csípője.
Újabb kiáltás, még hangosabb:
- Hali-halihó!
És a visszhang. Nem sokkal később a két fiú is bejön a képbe.
17. kép Külső, kicsit később
A három kerékpáros eltűnik a dombok között.
18. kép Belső, folyamatosan
A festő premier planban. Leemeli a látcsövet. Továbbra is kifelé néz az eltűnés irányába. Csönd, mozdulatlanság. Hosszan tartott kép.
Aztán, mint egy álomból ébredve, becsukja az ablakot.
19. kép Külső, kicsit később
Totálkép a házról. A festő kilép, kezében a palettával. A képhez megy.
20. kép Külső, folyamatosan.
Közelkép a vászon előtt álló festőről. Festéket kever a palettán. Megáll a mozdulatban, elgondolkodva nézi a képet.
21. kép Belső, valamivel később
- Esett. Bárcsak meg tudnám festeni az eső frissességét!
Szünet. Felnéz, gondolkodik.
- Három kerékpárost láttam a fasor mentén. Most éreztem először, nem is tudom mióta, hogy...
Egy rövid pillanatra felnéz.
- ...jól esne beszélgetni valakivel. Hát mégsem tud az ember nyugalomban, mindentől távol, a legteljesebb magányban élni? Miért van az, hogy csak más emberekben, csak a hozzájuk való kölcsönös viszonyunkban találhatjuk meg önmagunkat? Nem, ennek nem szabad így lennie! Nincs szükségem senkire! Az emberek csak azért élnek egymás mellett, hogy létük unalmát egymásba fojtsák el. Jelentéktelen, hajszolt életet élnek, hogy megszabaduljanak a lassan folydogáló idő számukra végzetes súlyától. Mert képtelenek meglátni létezésük egyetlen, mindent átfogó és legteljesebb értelmét.
Elteszi a füzetet a fiókba. A kép megáll. Csönd. A festő ül a széken.
22. kép Belső, később
A festő az eső hangjára ébred. Az ágyon fekszik. Nagyjából a 10. kép beállítása. Kinyitja a szemét. Szünet. Lassan felkel. Kimegy a házból.
A megázott képpel jön vissza. Az ablak alá helyezi a kis asztalkára, ahol az ecsetek vannak.
23. kép Belső, később
A képen a festő ül az ágyon. Esik az eső. Szemben az ajtó nyílása. A festő maga elé néz.
24. kép Külső, kicsit később
A ház az esőben. A festő kilép az ajtón és elindul lefelé a kis dombon. Farthtal indulunk felé. Egy ideig követjük, majd a kép megáll, a festő távolodik.
25. kép Külső, valamivel később
Amikor odaér, a kép ereszkedni kezd. Látjuk, amint kinyitja a postaládát. Nem talál benne semmit. A kép tovább ereszkedik, a postaláda alatt aluminium ételhordó, amint az esőcseppek hullanak rá. A festő felemeli. A kép is emelkedni kezd az eredeti magasságig. Látjuk távolodni a festőt, kezében az ételhordóval.
26. kép Belső, valamivel később
Nagyjából a 10. kép szűkebb plánja. A festő az ágyon ül, ölében az ételhordó egyik rekesze. A kanál hangja, ahogy hozzáér az aljához. Eszik. Kissé görnyedten ül. Láthatóan nincs túl nagy étvágya. Az eső pedig esik.
27. kép Belső, valamivel később
Totálkép a festőről. A kis asztalka előtt ül, ahová a megázott képet tette. Valamit fest rá, de nem látjuk, mert a vállával eltakarja.
28. kép Belső, később
29. kép Belső-külső, folyamatosan
Az ajtó szemszögéből látjuk a festőt, amint a lavórtól az asztalhoz megy, kihúzza a fiókot, kiveszi a füzetet. Az eső már elállt. A ronggyal letörli a széket és az asztal egy részét. Közben a kamera elindul felé. Halljuk, amit ír.
- Az eső elállt. Dermesztő csönd. Lassan sötétedik. Fáradt vagyok, végtelenül fáradt. Úgy érzem, ha most elaludnék, soha többé nem ébrednék fel.
- Vagy a reggel frissítő nyugalma, mint már annyiszor, újra megcáfolja és újra kiűzi belőlünk a közelgő befejezés melankólikus jóslatát?
A kamera visszafelé járja be azt az utat, amit az 1. képen. Kimegy az ablakon, végig a fal mentén, majd a házat figyelve egyre távolodunk. A szöveg már befejeződött, és csönd van, késő délután, lassan alkonyodik
Sötét.
-Vége-
Szinopszis
Örkény István Leltár és Művészsors című egypercesei nyomán
A történet főhőse a Festő. Egy dombokkal ölelt kis völgyben tarkózkodik egy lerobbant házikóban, a halastó partján. Napjait festegetéssel, szemlélődéssel, elmélkedéssel tölti. A házikó meglehetősen elhanyagolt állapotban van.
Az omladozó vakolat alól előbukkannak a fal piszkosszürkés vályogtéglái. A fél tető már korábban beszakadt, ilyen módon választva két részre az épület egyetlen helyiségét. A Festő, nem törődve környezete állapotának javításával, ehhez alkalmazkodva rendezte be élethelyét. A megmaradt tetőrész alá helyezte használati tárgyait, bútorait (egy kis vaskályhát, egy ócska szekrényt) és festményeit (lefóliázva). A szobát úgy rendezte be, hogy ágyát az időjárásnak megfelelően a két térrész között szabadon mozgathassa. Így vált lehetővé, hogy ágyában fekve a felhőket szemlélhesse. Mindössze ütött-kopott asztalát és székét hagyta a szabad ég alatt.
Messzebbről nézve feltűnik, hogy a megmaradt tetőrészt is mintha csak a régi vaskályha kivezető csöve tartaná a helyén.
Nyár van, ragyogó, napfényes idő. A Festő az ágyon fekszik, kezeit hátul a tarkóján összefogva. A felhőket vizsgálgatja. Az asztalon egy régi vekker. Csönd. A ház előtt egy festőállvány, rajta egy éppen készülőben lévő képpel, melyen a környező táj egy részlete látható. Zöld dombok a háttérben, egy földút fasorral. Az égen gomolyfelhők.
Később a Festő egy látcsővel fürkészi a környéket. Sehol emberi kéz nyoma. Az érintetlen természet. Talán csak a földút vonala utal arra, hogy szoktak erre emberek járni. Egy madárijesztőt vesz észre az egyik domb tetején. Hirtelen elkezd esni az eső. Nyári zivatar. A Festő sietve leveszi a képet az állványról és a házikóba viszi. Aztán az ágyat is a tető alá húzza. Leül az ágyra. Az eső kopogása. Észreveszi az asztalon hagyott vekkert, azt is veri az eső. Beviszi a fedél alá. Rozsdás hangok a vekker belsejéből. Megáll. A padlón a két térrész között mélyedés van. Ez az aprócska árok vezeti ki a vizet a házikóból.
Eső után. Bíztató napsütés. A Festő egy rossz seprűvel tereli a vizet az árokba. A víz az ajtó alatti résen folyik ki. Újra felállítja a képet az állványra. Bemegy a festőkészletért. Kiáltást hallunk (férfiét). A Festő kinéz az ablakon, amelyik arra az oldalra nyílik, amelyik a képen látható. A fasor mellett a földúton egy kerékpáros homályos alakja. Az ablak elég mocskos ahhoz, hogy ne látszódjon rendesen. A Festő az ablakhoz lép, kinyitja. Egy vörös ruhás nő ül a kerékpáron, bár elég messze van. A Festő a látcsővel közelebbről is megnézi. Elbűvöli a fiatal lány bája. Még egy kiáltás (egy másik férfié), a lány nevet. A Festő észreveszi a két fiút, akik nem sokkal lemaradva követik a lányt. A képen felírat jelenik meg a fiúk mellett, rájuk mutató nyíllal: "Jules és Jim". A három kerékpáros eltünik a dombok között. A Festő becsukja az ablakot.
A kerékpárnyomokat vizsgálja a sárban. Úgy dönt, utánuk indul.
Egy aszfaltozott országúthoz vezetnek a nyomok. Két irány közül kell választania, hogy merre folytassa útját. A nyomok alapján rájön, hogy ketten az egyik irányba, egyikük a másik irányba indult el. Ez utóbbi mellett dönt, reménykedve, hogy a lány ment arra.
Egy csiga kúszik a vizes aszfalton. Erősödő autózúgás, léglökés, a csiga házába bújva legurul az aszfaltról. Hatalmas kamion húz el a Festő mellett egy pocsolya tartalmát fröccsentve rá. A kamion hátulján felírat: "Hollywood Filmproduction Kft.". A Festő letörli az arcáról, kabátjáról a vizet. Megy tovább. A csiga kibújik a házából.
A Festő vasúti átjáróhoz érkezik. Fehér fény villog. A Festő közeledik felé. Vonatfütty. Piros vonat a távolban (Bzmot). A lámpa pirosra vált. A vonat elmegy a Festő előtt. A lány az ablakon néz kifelé. Nézik egymást, amíg a vonat el nem távolodik. A festő a jelzőlámpa oszlopához roskad. Csönd. Elkezd esni az eső. A Festő tágra nyitott szemét az ég felé emeli. Pattognak az arcán a cseppek. Nem hunyja be a szemét egy pillanatra sem.
A festőállványon a kép. A kép közepén a piros ruhás lány a kerékpárral. Esik az eső a képre. Ekkor a kép megmerevedik egy pár másodpercre. Felírat jelenik meg: "Impresszió esőben". Klasszikus zenét hallunk(pl. Bach). Aztán a zene elhallgat, a lefelé kúszó cseppek végigszántják a festékréteget. A zöldes-kékes egyre elmosódottabb képen vörös csík folyik le. Mennydörgés. Halljuk, ahogy a ház teteje leszakad. Ráesik a letakart képekre is, felhasítva a fóliát. Most a többi képre is hullik az eső. Az állványon már fehér a vászon. Még esik az eső.
A lámpa fehéren villog. Az eső már elállt. A csiga a sínen abba az irányba halad, amerre a vonat elment.
Napsütés. Forró, augusztusi idő. A levegő párás, eső után vagyunk…A Festő a ház tetején tetőt ácsol. Izmos háta vizes az izzadtságtól. Kalapál. A házikó mellett a fűben szépen lerakott narancsszínű tetőcserepek halmaza. Sötét. A kalapács hangja.
Vége
Karaktervázlat
Szereplők:
Festő
lány
Jules és Jim
Festő - 50 év körüli, alacsony ember. Se túl kövér, se túl sovány. Szakálla és halántéka őszülő, homloka fölött felfelé enyhén kopaszodó. Nem mondhatnánk, hogy jóképű, de nem is csúnya. Az a fajta karakter, akivel szívesen leülnél beszélgetni, mert felkelti az érdeklődést. Ugyanakkor külseje is magán viseli annak jegyeit, hogy különös, saját világában élő figuráról van szó. Ruházata elhanyagolt, kopottas, viseletes.
Valószínű, hogy már jó ideje tartózkodik az omladozó házikóban (több festmény a tájról). Feltételezhető, hogy alkotni jött ide. A ház állapota és a Festő ruházata alapján azt gondolhatjuk, hogy bohém, igénytelen ember, akinek elég, ha csak a vásznon látja a szépséget. Lepusztult környezetéből következő életmódját különösebb gond nélkül űzi. Elzárkózása a társadalomtól nyilván saját döntése. A megtalálni vélt harmóniát (természet, csönd, magány) a film elején csupán néhány kínosabb csend, a vekker elromlása és a madárijesztő figurája vonja kétségbe.
A kerékpárosok érkezése felborítja életrendjét, nyugodtnak vélt lelkiállapotát. A szemlélődést cselekvés váltja fel. A lány bájos szépsége elvarázsolja. Amikor követni kezdi a nyomokat, még nem tudja, hogy valójában a fiatalok lezsersége, életszerűsége váltja majd ki belőle a változás iránti igényt.
A Festő nem találkozik a lánnyal, mindössze a vasúti átjárónál nézhetik egymást egy rövid ideig. Lelkiereje elhagyja. Tudja, hogy nem mehet utána, pedig szeretne. Képtelen feladni létrehozott egzisztenciáját. Menni és maradni: a kettős vágy súlyát nem bírja elviselni. A hűsítő eső megtisztulássá (katarzissá) transzformálja benne a szerelem pusztító hevét. A képek lemosódnak, a tető beszakad. A képek szépségét felváltja saját élete szépségének igénye. Ezért kezd neki a tető építésének. A Művészből Ember lesz.
Lány - Könnyed és bájos teremtés.Fiatalsága, kipirult arca, életenergiája, vidámsága elbűvöli a Festőt. Ugyanakkor titokzatos lény is. Semmi biztosat nem tudunk meg róla (hogy került ide, hol lakik, milyen ember stb.), a "Jules és Jim"-utalással személyiségét mégis a kétarcú, utolérhetetlen, varázslatos és érthetetlen nő mítosza lengi körül, aki ugyanakkor a halálos veszélyt is magában hordozza. Vörös ruha a szokásos szimbolikus jelentésen túl a Festő figyelmének felkeltését is szolgálja. A Festőre, aki a színek mestere, különös hatást tesz a zöldes-kékes-szürkés színárnyalatok világába érkező vörös.
Jules és Jim - Természetesen olyanok, mint Jules és Jim. Lezserek, fiatalok és nagyon szerelmesek. És mindig csak hátulról nézhetik a lány nyakát. Lendület, könnyedség, mozgás és erő: rövid jelenetüket röviden jellemezve.
Jelenetsor
1. A környezet bemutatása
(kb. 1 perc)
2. Festő az ágyon, felhőnézés
(kb. 0.5 perc)
3. Festő látcsővel, az első eső, eső után
(kb. 3 perc)
4. A három kerékpáros jelenete
(kb. 3 perc)
5. A Festő elindul a nyomok után
(kb. 1 perc)
6. Országúti menetelés, kamion, csiga
(kb. 2.5 perc)
7. A vasúti átjárónál a vonat eltünéséig.
(kb. 1 perc)
8. A második eső, a tető beszakad, a képek tönkremennek
(kb. 2.5 perc)
9. Befejezés - tetőkészítés.
(kb. 0.5 perc)
összesen: kb. 15 perc
A három kerékpáros jelenete
1. kép
A Festő bemegy a házba a festőkészletért. Az ajtó nyílásának szögéből hátulról látjuk. Amikor megáll a festőkészletnél kb. bőszekondban látható.
Kiáltást hallunk, férfihangot. Valami olyasmit, hogy: "Hahó!" Visszhang.
A Festő a hang irányába fordul az ablak felé, így most oldalról látjuk az arcát: az ablakon bejövő fény megvilágításában meglehetősen hatásos értelmet is sugall a beállítás. Közelebb lép az ablakhoz, hogy jobban lásson. A kamera követi a mozgást. Közben a Festő leveri a kályhára állított vekkert, ami nagy csörömpöléssel ér földet. Felveszi, miközben kifelé figyel.
2. kép
A Festő szemszögéből látjuk az ablakon keresztül nagyjából azt a tájrészletet, ami a készülő képen van.
A fasor mellett a földúton egy kerékpáros homályos alakja . Az ablak elég mocskos ahhoz, hogy ne látszódjon rendesen.
3. kép
Nagyjából az 1. kép szemszögéből, de szűkebb plánban látjuk a Festőt, amint még közelebb lép az ablakhoz és kinyitja.
4. kép
A 2. kép beállítása. Az ablak kerete most kevesebbet foglal el a képből és nagyobb a rálátás a tájra. Tisztán lehet látni a vörös ruhás fiatal nőt a kerékpáron, bár elég messze van.
5. kép
Körülbelül az 1. kép beállítása, bőszekond. A Festő a szeméhez emeli a látcsövet, mely ott lóg a nyakában. A másik kezével az ablak párkányához támasztja magát.
6. kép
Azt látjuk, amit a Festő a látcsővel. A megszokott filmes hagyományokkal ellentétben nincs kitakarás a látcső miatt. A kameramozgás ebben a snittben a a látcső mozgását idézze. (Élességállítás is!)
Először egy türelmetlen pásztázó mozgás, amíg megtalálja a céltárgyat, majd a beállítás finomítása. A kerékpár a képen, a tekerő lábak. Szandál a nő lábán.
Az előzőnél hangosabb férfikiáltás: "Halihó!" Visszhang.
A kamera, ill. a látcső feljebb igazít. A lány vörös szoknyáját látjuk. Lobog a szélben, a csomagtartót csapokdja. Még följebb a vörös blúz, majd az arc is bekerül a képbe. Vidám, kipirult arc. Láthatóan élvezi az eső utáni levegő frissességét, illatát. A barna haj vizesen lobog a szélban. Tündéri jelenség.
Még egy kiáltás, még hangosabb: "Hali-halihó!" És a visszhang.
A lány nevet. A látcső a lány háta mögé indul, kutatva a terepet. Két kerékpáros fiatalember kerül a képbe. Nem sokkal lemaradva követik a lányt. ők is vidámak, felszabadultak. Örülnek a mozgásnak, a levegőnek, egymásnak. Követi őket a kép.
Felírat jelenik meg a képen nyíllal, mely a két fiú felé mutat: "Jules és Jim".
7. kép
A Festő nagyjából az 1. kép szemszögéből látható, premier planban. A látcső mozog, visszaigazít ill. megkeresi a lányt.
8. kép
A látcsőben látjuk, amint a lány távolodik. Mivel elég messze van már, az apróbb részletek nem jól megfigyelhetők. A hátát látjuk, a derekát, és ringó csípőjét, amint tekeri a kerékpárt. A két fiú is bejön a képbe. Rövidesen mindhárman eltünnek egy domb mögött. (A helyszín adottságaitól függően esetleg vágással, de az eltünés fontos.)
A becsukódó ablak homályosítja el a képet. Az ablak becsukódásának hangja. Csönd. Vége a jelenetnek.
Rendezői koncepció
A tervezett kisjátékfilm a Művészsors és a Leltár című Örkény-egypercesek alapján íródik. A történet vázát a Leltárban megjelenő impresszió: a környezet és a szereplők adják, míg maga a film a Művészsors kibontása, egyféle értelmezése. A rendezői koncepció ennek megfelelően alakul. A Művészsorsban megírt gondolatot egy festőművész "sorsában" jeleníti meg a filmi elbeszélés. Ennek hatása akkor lehet a legteljesebb, ha a néző belehelyezkedhet a Festő személyiségébe. A Festővel együtt kell átélnie egy hasonló katarzist a történet végén. Ezért a narráció többnyire a Festő szemszögéből mutatja be az eseményeket. Így nagyjából azt látjuk, amit ő lát, ahogy ő érzékeli a körülötte történteket. A plánozás eszerint alakul, illetve a különböző hangok is. Például a vekker ketyegését csak akkor halljuk, amikor a Festő odafigyel rá. A Festő figyelme tereli a néző figyelmét. Persze számos esetben eltér ettől a főiránytól a narráció. Ezek nagy része késleltetés (amikor az ablakon át nézi a hang forrását, mi csak később látjuk, amit ő - vekker leverése), metaforkius asszociáció (a csiga, a jelzőlámpa), vagy a környezetben való eligazodást szolgálja (a ház bemutatása).
A film atmoszféráját a következő legfontosabb körülmények határozzák meg: a környező táj, az időjárás, a főszereplő festőművész volta (színek), illetve a Festő lelkiállapota. Ezek szorosan összefüggenek. A táj az érintetlen természet és emberi kéznyomok kettős arcát mutatja. A pusztuló házikó, a Festő kopottas, viseletes ruhája dekadens életérzésének metaforikus (és valós) kivetülése. A színekban a nyári hónapok fényviszonyait visszaadó zöldes, barnás, szürkés (ház) árnyalatok uralkodnak, illetve az ég kékje felhőkkel. A Festő vásznaira is ezek a színek a jellemzők.
A lány ruhája ettől merőben eltérő világot idéz. A szemlélődés és meditáció színeit a tevékeny élet, a mozgás, sőt, a szenvedély színével ellenpontozza. A Festőben, aki a színek világának mestere, ez különös jelentőséget nyer. A vörös a lány feltünésétől kezdve végigvonul a film különböző jelenetein (vonat, jelzőlámpa, a képen a lány, narancsos tetőcserepek). Ezt az izzó hevületet a színek küzdelme során az eső mossa fehérré (vonat távolodása, jelzőlámpa átvált, a vászon kifehéredik). A fehér a megtisztulás, a katarzis színe ebben az összefüggésében. Ez a katarzis a Festő életét megváltoztatja. Az aktív, cselekvő ember eszménye a kalapács hangjában, a tetőkészítésben jelenik meg a vásznon. Ennek színei a mozgásban lévő bőr egészséges színe, a narancsos tetőcserepek a zöld fűben. A színek tekintetében a film története harc, küzdelem. A vörös fájdalom a fehér katarzisban (illetve utána) nyeri el végső szépségét.
A kamerakezelést a már említett festői szempont vezérli. Ritmusában a természeti környezetből kifolyólag is inkább a kicsit hosszabb beállítások jellemzőek (lassú farth, hosszabban tartott állóképek). Nagyon fontos megteremteni a térbeli mélységeket, a plasztikusságot. A festővászon két dimenziója a filmen kitágul. A különbség érzékeltetése a valós tér mélysége által történhet. A látcsővel való szemlélődés kézikamerás felvétel legyen az improvizáció szépen kezelt visszafogott illúziójával: jól komponált képek keresése legyen. Összességében jól komponált képek jellemzzék a filmet.
Felíratok: a képen megjelenő felíratok elidegenítő hatása egyrészt asszociácós hálót feszít a történet köré, nem hagyja nyugodni a néző intellektuális figyelmét. A "Jules és Jim" felírat a három biciklis köré a klasszikus film mítoszát vonja. Jellemük sok néző számára meghatározódik, ugyanakkor elbizonytalanítja a narráció hitelességét. Váratlansága révén humorforrás is. A vizes festmény mellett megjelenő felírat hasonló szerepet tölt be. Irónikus mosoly a művészet felé. Ebben a kimerevített képben szólal meg egyedül zene a filmben, bár ennek a zenének kb. olyan szerepe van, mint a felíratnak.
A zenehasználat mellőzése szikárabbá, kevésbé melodramatikussá teszi a cselekményt. A zajok, csendek, hangok (beszéd nincs!) kölönös hangsúlyt és értelmet kapnak.
A film hosszúsága kb. 15 perc. A jelenetsorban körülbelüli becsléssel láthatók a jelenetek hosszúságai. Ez természetesen a további munka folyamán módosulhat, ahogyan több apróbb (vagy nagyobb részlet) is.
