Bölcsészettől a börtönig

A hazai sikerfilmek készítőjeként ismert Kálomista Gábor producer szórakoztató tömegfilmjeiben mindig fontos szerepet kapott a humor, a legutóbb mozikba került alkotásában, az Idegölőben pedig már a bűn is jelen van. A most készülő Zuhanórepülésben a kettő aránya azonban utóbbi javára módosult. Az alvilág a szórakoztatáson túl most először jelenik meg teljes súlyával a producer filmjeiben. Ezt támasztja alá, hogy a 20. forgatási nap közelében járó film forgatókönyvét Nagy Viktor írta, aki előtt nem ismeretlen a hazai alvilág. „A film nagyrészt megtörtént eseményekre épül, aki olvas újságot, az lehet, hogy ráismer bizonyos eseményekre és azok szereplőire” – állítja Kálomista Gábor. A film operatőre Vecsernyés János (Szabadság, Szerelem, Üvegtigris 2.), a B kamera mögött pedig Marosi Gábor ül.

A forgatókönyvíró Nagy Viktor alteregójaként megjelenő főszereplőt - Nagy Zsolt alakítja - úgy vázolja fel Novák Erik, mint a törvény peremén élő figurát, aki drogfogyasztóból később drogárussá válik. A forgatókönyvíróról dióhéjban annyit érdemes tudni, hogy a ’90-es években filozófiát és teológiát hallgatott, eközben megismerkedett a budapesti éjszakai élettel, „partigéppé”, dealerré vedlett, majd a börtönt is megjárta. „Nem egy elvetemült bűnözőről van szó, hanem olyasvalakiről, akit szenvedélyei a bűnbe sodortak. Sok hozzá hasonló figura él köztünk”

Teológia után éjszakai élet

Alapvetően azonban nem drogfilm készül, hanem olyan alkotás, amelyben a kábítószer is jelen van. A film ott kezdődik, amikor a „főhős” kiszabadul a börtönből, és szembesül azzal, hogy korábbi élete mennyire befolyásolja a folytatást. „A karma szó erős lenne, és nem is filozófikus filmet forgatunk.”

A krimiszál mellett lesz egy nagyon erős szerelmi vonal is a Zuhanórepülésben. Baranyai Vera, a Németországban élő fiatal színésznő első magyar főszerepét a főhős szerelmeként alakítja. A színészválasztás során alapvető szempont volt, hogy a jelentősebb szerepet játszó aktorok ne ismert sztár-arcok legyenek, és a nézőkben ne korábbi alakításaik idéződjenek fel. Kokics Péter (a főhős legjobb barátja), Törköly Levente (orosz maffiózó), Parti Nóra (pultos lány) mellett az éjszaka világát jól ismerő amatőrök is bekerültek a filmbe. Ugyanakkor több neves hazai színész, például Gryllus Dorka, aki bártáncosnőt játszik, vagy Lukács Andor és Derzsi János is látható a vásznon. Azért a celebritik sem maradtak ki, többen önmagukat fogják alakítani, ahogy erre már nem egyszer volt példa Kálomista Gábor korábbi filmjeiben.

Életszagú budapesti éjszakák

A rendező legfontosabb elvárása a Zuhanórepüléssel kapcsolatban, hogy minél közelebb álljon a valósághoz. „A történet Viktoré, én csak segítek azt megvalósítani, és azon vagyok, hogy a vásznon a mindennapi, körülöttünk zajló élet legyen látható.” A nemrég elhunyt Halász Pétertől sokat tanult rendező a method acting szerint dolgozik. ”Helyzeteket teremtünk, és azokat felvesszük. Nagyon fontos, hogy a színészek minél jobban azonosuljanak a figurájukkal, és ezért választottunk olyan amatőr szereplőket, akiknek ismerős az éjszakai élet.”

„Nem egy elvetemült bűnözőről van szó, hanem olyasvalakiről, akit szenvedélyei a bűnbe sodortak."

A film cselekménye a mai Budapesten játszódik, és annak ellenére, hogy nem egy tipikus akciófilmről van szó több akciójelenet is látható lesz benne. Az eddigiek alapján sejthető, hogy nem számíthatunk a Novák Erik és Gauder Áron világsikereket elért animációjában, a Nyócker!-ben látott „ártatlan” figurák visszatérésére. A film azt a színes, nyüzsgő világot mutatja be, amely az alvilággal is érintkezik, és ahol kétségtelenül a szex, a drog, a pénz és az erőszak is jelen van. „Sok olyan dolog kerül a Zuhanórepülésbe, ami Viktorral megtörtént, vagy úgy is megtörténhetett volna, ahogy a filmben látható lesz. Mindenesetre hollywoodi happy end-re ne számítsunk. „A befejezés nem tipikus szerelmi beteljesülés, de nem is teljesen nyitott”, inkább váratlan fordulatokra készülhetünk. A humor sem fog hiányozni a Zuhanórepülésből, de nem lesz vicceskedő.

Mint már korábban hírül adtuk, a Gauder Áron-Novák Erik szerzőpáros a Nyócker! után újabb animációhoz fogott hozzá. Készül a viking Villon története, vagyis az Egill, amelyben az izlandi költő és harcos számos ellenséget szerezve bekalandozza a skandináv térséget. A film 2008-ra tervezett elkészülése a mostani forgatás miatt nem fog csúszni, ígéri Novák Erik.

A 220 milliós költségvetésű Zuhanórepülésben az MMKA egyelőre nem vesz részt, az RTL Klub azonban igen. A forgatás összesen 50 napig, egészen december 20-ig tart. A film a tervek szerint márciusban kerül a mozikba.