A játékfilmes zsűri elnöke Granasztói György történész, egykori NATO-nagykövet, aki az MMK játékfilmes szakkollégiumának is tagja volt, tagjai Balog Gábor fotóművész, operatőr, filmrendező; fe Lugossy László, képzőművész, zenész, filmrendező; Keserű Katalin művészettörténész, egyetemi tanár; Török Ferenc filmrendező.

A kisjátékfilmek soráról az előzsűrizést végző trió, azaz Kocsis Ágnes, Mészáros Péter és Tóth Zsolt dönt, a dokumentumfilmek felett Erdélyi János filmrendező vezetésével Szalay Péter és Varga Balázs ítélkezik, a tudományos-ismeretterjesztő filmes zsűri elnöke Bálványos Huba  képzőművész, tagjai Török Zoltán filmrendező és Pölöskey István filmszerkesztő. A TV filmes zsűrit Sós Mária vezeti: Gödrös Frigyes és Barbiczky László filmrendezők szemlézik a filmeket.

Idén a honlapok is versenyeznek a port.hu/filmhonlapok oldalon. A Bakos Gábor (ARC), Dudás Viktor (VOX), Kiss Balázs (az Avatar egyik vezető grafikusa) és Veszelovszki Zsolt (PORT.hu) vezette zsűri ötödik tagja a közönség: a honlapon leadott szavazatok is beleszámítanak majd a végeredménybe: azaz, hogy ki kapja a két fő részére szóló repülőutat és szállást három éjszakára Cannes-ba a Filmfesztivál idejére.

A Filmszemlét Garas Dezső nyitja meg ünnepélyesen 2010. február 2-án, kedden 19 órakor a Palace MOM Parkban: a "Szigorúan mozi!" jelmondatú eseményen bemutatják Jancsó Miklós Oda az igazság című alkotását, fellép Frenák Pál, a Honvéd Táncszínház, a Muzsikás, a Sebő együttes és a Mitsoura. A szemlét záró díjátadó gálára 2010. február 8-án, hétfőn 19 órakor kerül sor a Sportmax-ban, ahol a szakmai elismerések és a filmszemle díjai mellett átadják az Életmű-díjakat.

A 41. Magyar Filmszemle Életmű-díjasai: Nagy Anna színésznő, Szindbád Tél Tündére, Ranódy László Pacsirtája; Pásztor József gyártásvezető, a népszerű-tudo­mányos filmezés és televí­ziózás egyik legendás alakja; Révész Gitta, a Magyar Filmlaboratórium produkciós vezetője, aki a fil­mesek több generációját tanítot­ta meg a megfelelő technológia és nyers­anyagok kiválasztására; Djoko Rosic színész, a Talpuk alatt fütyül a szél és a Werckmeister harmóniák szereplője, akit legutóbb a Príma primavérában láthattunk, Szoboszlay Péter grafikus, rajzfilmrendező, valamint Zsombolyai János operatőr, filmrendező, a Szevasz Vera, A kenguru és A vámmentes házasság alkotója.

Közel 120 külföldi filmes szakember dönt majd a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díjáról, amelyet a Filmszemle záróünnepségén adnak át a legjobb játékfilmnek: lesznek válogatók Cannes-ból, Karlovy Vary-ból, Moszkvából, Locarnóból, San Sebastiánból és Varsóból, és itt lesz a Variety, a Screen International és a Hollywood Reporter is. A szemle honlapján pedig a közönség is elmondhatja véleményét: idén is lehet majd szavazni a legjobb nagyjátékfilmekre, a közönségdíjat, egy nagy értékű projektort a szemle záróünnepélyén adjuk át.