A gödöllői Lightning Pictures Gaia című filmjével és a chicagói filmes Kevin Lucero Less által készített STOP kapta a hétvégén megrendezett Forgass a Földért/Shoot4Earth 24 órás filmkészítő játék hazai és nemzetközi fődíját.

A magyar kezdeményezésű filmkészítő világjáték célja, hogy a film tudatformáló eszközeivel hívja fel a figyelmet a fogyasztói szokások megváltoztatásának szükségességére, a mindennapi életvitel során.

A regisztráltak száma bőven száz felett volt az idei játékban is. A döntőbe 24 alkotás került, ahol a nemzetközi mezőny mellett a zsűri tagjai külön értékelték a magyar diaszpórából illetve Magyarországról érkezett filmeket is. A versenyre szinte az egész világról érkeztek filmek. Érkeztek alkotások a Fülöp-szigetekről, Ausztráliából és Indonéziából is, képviseltette magát Európa több országa és szinte az egész Amerikai Egyesült Államok.

A szervezők a verseny kezdetén, a rajt pillanatában, időzónánként három témaelemet ismertettek, melyből egy elemet kötelező volt beépíteni a versenyfilmbe. A világon mindenhol ebből a három elemből lehetett választani: napfény, szemét avagy fél pohár víz. A legtöbben a vízzel kapcsolatos problémákról, a tiszta ivóvizek veszélyeztetésétől készítettek filmet.

A zsűri elnöke Lawrence David Foldes az Amerikai Egyesült Államok Mozgókép- és Tudományos Akadémiájának tagja, a Hallgatói Akadémia Díj Végrehajtó Bizottságának tagja (Hallgatói Oscar-díj) volt. A program társelnöke Szabó István Oscar-díjas filmrendező, a verseny művészeti igazgatója, Professor Karl Bardosh Master Prof. Tisch School of Arts New York University (New York) volt.

A versenyt a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara  és a Forgass a Földért Alapítvány közös produkcióban szervezte.

Forrás: Shoot4Earth