A Cinemira az egyetlen kifejezetten gyerekeknek szóló, magyarországi filmfesztivál, melynek programjain a gyerekek filmeken keresztül ismerhetik meg a világ különböző kultúráit. A Cinemira TEEN után induló Cinemira KIDS kétnapos gyerekfilmünnepen több mint nyolcvan országból száz gyerekfilm látható. Az óránként induló filmes programban korosztályokra bontva, 4-6, 7-9, és 10-12 éveseknek szóló rövid animációs és élőszereplős filmeket vetítenek.

Látható lesz Jankovics Marcell kultikus rajzfilmje, a Fehérlófia 4k felbontású, digitálisan felújított változata. A Panoráma programban a legkiemelkedőbb, gyerekeknek szóló nemzetközi mozifilmek kapnak helyet, ilyen a többszörösen díjnyertes, holland Csúnya Gyerekek Klubja vagy az újrahasznosításról szóló, olasz animációs mese, a Kikukázva. Emellett idén is megjelennek a hazai kedvencek, úgymint a Kuflik és a Városi legendák című animációs sorozatok egészestés filmváltozatai.

 

Csúnya Gyerekek Klubja

A Cinemira KIDS versenyfesztivál, amelyen a rangos szakemberekből álló zsűri Aranymókus-díjjal jutalmazza a legjobb alkotásokat, valamint az esemény elmaradhatatlan részeként a gyerekzsűri dönt a legjobb magyar gyerekfilm díjáról.

A fesztivál interaktív: filmes, animációs, casting és kaszkadőr workshopokon próbálhatja ki magát az egész család. Azok a gyerekek, akiket a színészmesterség érdekel, a Filmszínész leszek! beszélgetésen első kézből kaphatnak tippeket és hallhatnak kulisszatitkokat olyan előadóművészektől, mint Für Anikó, Lovas Rozi, Nagy Ervin és Wunderlich József.

Kikukázva

Rodolfó születésének 110. évfordulójára emlékezve idézik fel a bűvész életútját lányával, Gálvölgyi Judittal, és unokájával, Gálvölgyi Dorkával; Kelle Botond bűvész pedig interaktív bűvészshow keretében avatja be a fiatalokat Rodolfo trükkjeinek világába.

A Rutkai Bori Banda koncertjét követő workshopon a gyerekek megtanulhatják, hogyan kell videóklipet készíteni, a filmes programokon maguk festhetik meg saját csapójukat, kipróbálhatják magukat a Play VR eszközeivel a virtuális valóságban vagy saját filmet rajzolhatnak 35mm-es szalagra. Idén ünnepli 40. évfordulóját az egyik legnézettebb magyar rajzfilm, a Vuk, ennek tiszteletére a legkisebbeket puzzle, színező, kártyajátékok és kvíz várja a Vuk játszósarokban.

A részletes program a Cinemira KIDS oldalán böngészhető.

Forrás: MTI/Cinemira / Címlapkép: Az utolsó felvonás című rövidfilm