Ha a gyermeke halála szilánkosra törte, mi marad a gyászoló anyából?

A gyász filmes feldolgozása nem egyszerű feladat, megtalálni az egyensúlyt az ismert öt fázis – tagadás, düh, alkudozás, depresszió, elfogadás – között, és közben végig hitelesnek maradni, igazi forgatókönyvírói bravúr. Különösen súlyos téma egy újszülött halálát elszenvedő nő szemszögéből végigkísérni a folyamatot, aki bár a terhessége során anya lett, hivatalosan nem vált szülővé. Hova lesznek a felgyülemlő anyai érzések? Hogyan működik a női test szülés után, gyerek nélkül? Van helyes megoldás a gyász feldolgozására? Ha nem üvölti ki magából két percenként a fájdalmát, azt jelenti, hogy nem is néz szembe a traumával? Wéber Kata Amerikáig ment a történetével, hogy válaszokat adjon ezekre a kérdésekre.

A Fehér isten és a Jupiter holdja nemzetközi sikere után hamar elkezdtek szállingózni a hírek, hogy Mundruczó Kornél első angol nyelvű filmjére készül. Deeper címmel egy tengeralattjárós sci-fi lett a befutó, aminek Bradley Coopert is megnyerték a főszerepére, de a terv végül egyeztetési okok és Max Landis forgatókönyvíró metoo botránya miatt meghiúsult. Remélem, mostanra Kornél és alkotótársa is úgy látja, hogy ennél jobb dolog nem is történhetett volna velük, mert végül egy sokkal személyesebb drámával tudtak bemutatkozni a tengerentúlon. A történetet először színházi előadásként írták meg, majd a Nemzeti Filmalap pályázatára is beadták, de itthon nem kapott támogatást, és végül a Netflix karolta fel. 

Molly Parker és Vanessy Kirby / Forrás: Netflix

A Pieces of a Woman nem keveri a misztikumot a társadalomkritikával, mint a Jupiter holdja, nem egy látványos allegória elnyomásról és lázadásról, mint a Fehér isten, és nem lesz belőle pátoszos, biblikus tragédia, mint a Delta. Mundruczó Kornél és Wéber Kata új filmje, ha lehet ilyet mondani, sokkal közönségbarátabb, mint a korai munkáik: egy sokkal bensőségesebb környezetbe, egy nő és családja körébe helyezkednek el, ahol saját élményeikből kiindulva mesélnek a gyászról, néhány fantasztikus színész segítségével. 

Martha (Vanessa Kirby észbontóan jó, de erről majd lejjebb) és Sean (Shia LaBeouf) első gyermekük érkezését várják. A nő szülési szabadságra megy, megvan a biztonságos családi autó, készen állnak a baba érkezésére. Otthonszülést terveznek és ott is indul el a vajúdás, ami a bába érkezésével hamar felgyorsul, de miután megszületik a kislány, tragikus gyorsasággal meg is hal, mielőtt a mentők közbe tudnának avatkozni. Az eltervezett jövő pillanatok alatt darabokra hullik, a következő hetek és hónapok a gyászról, a halál feldolgozásáról szólnak, személyes és bürokratikus szinten. A gyászoló szülőknek abszurd köröket kell futni a kórboncnoknál, a temetkezési vállalkozónál, és el kell viselni az ismeretlen emberek szánakozását. Martha és Sean kapcsolata meginog, feszültté válik, a legerősebb kapocs, ami összekötötte őket, nincs többé.

Shia LaBeouf és Vanessa Kirby

A Pieces of a Woman a gyász különböző állomásait, a kapcsolatokra tett hatását követi egy epizodikusan elmesélt történetben, ahol mindenki a maga módján próbálja siettetni, elnyomni a traumát: Martha anyja (Ellen Burstyn, élő legenda) a bíróságtól várja a feloldozást, Sean agresszióval és szerekkel tompít, Martha pedig a csendes befelé fordulást választja. Lassan néz szembe a saját érzéseivel, és némán tűri, hogy a teste és a lelke a szülés után regenerálódjon, közben mindenki dühöt és kiborulást vár tőle. Wéber Kata írásában sok a fájdalom, de nem halmozza a teátrális összeomlásokat, sosem csap át önsajnálatba, végig valósághű marad. 

Martha gyásza nem a felszínen, hanem a mélyben eltemetve zajlik, amihez olyan színészre volt szükségük, akinek pár rezdülésében is óriási érzelmi viharok kavarognak. Mint sokan mások, én is A koronában fedeztem fel Vanessa Kirby tehetségét és szépségét, de mostantól egész biztosan nem Margit hercegnőként, hanem Marthaként fog újra és újra eszembe jutni az arca, a szeme, vagy ahogy vajúdás közben a hányingerrel küzd. A szülés első perceitől a végső feloldozásig visz magával az erőteljes, természetes jelenléte – az angol szaksajtóban gyakran használt ‘tour-de-force’ és ‘powerhouse’ kifejezésekre sajnos nincs megfelelő magyar szó, pedig tökéletesen illenek a játékára. 

Vanessa Kirby és Ellen Burstyn

A film szerkezete két érzelmi csúcspontra épül, mint az egyik fő szimbólumként használt épülő híd, ami egy folyó két partját köti össze. Az első a már előzetesen beharangozott, nagyszerűen megkoreografált, 21 perces, vágatlan szülés jelenet – egy lebilincselő hullámvasút, ami a pár percenként érkező fájások mentén halad. Vanessa, Shia és a bábát alakító Molly Parker körül Benjamin Loeb láthatatlan kamerája táncol, a magzatvíz elfolyásától a tragikus szülés pillanatáig kíséri végig a folyamatot. Ez a (főcím előtti) hosszú snitt a tökéletes belépő Mundruczóéknak az amerikai piacra, amire még sokáig hivatkozni fognak. Nem fut zsákutcába, és nem fogalmaz meg kiáltványt se az otthonszülés ellen vagy mellett, még a bába bíróságon való előállítása során sem.

A másik katartikus pillanat Martha és az anyja közti fájdalmas szembesítés, ami szintén egy hosszan kitartott, egylakásos kamaradráma csúcspontja. Ellen Burstyn monológja a saját születéséről a gyász másik oldalát mutatja be, és árnyalja a képet azokról, akik jogilag akarnak kompenzációt kapni az elszenvedett fájdalomért. A család többi tagja közül kiemelkedik még a kétszínű unokatestvér, akit Sarah Snook, az HBO-s Öröklés című zseniális sorozat színésze alakít. És persze ott van Shia, aki az utóbbi években komoly átalakuláson ment át, és sorra kapja a jobbnál jobb drámai szerepeket (American Honey, Honey Boy), kérdés, hogy az őt körülvevő zaklatási botrány milyen hatással lesz a karrierjére, és a Pieces of a Woman Oscar-hajrájára. Az biztos, hogy a Netflix semmilyen szinten nem vonja be őt a film kampányába, Vanessa Kirbyt ugyanis komoly esélyesként tartják számon a legjobb színésznő díjára, teljesen jogosan.

Ellen Burstyn, Mundruczó Kornél és Vanessa Kirby

A Pieces of a Woman azért így sem tökéletes alkotás, a fejezetek súlya ingadozó, és a végső tárgyalás már csak utózöngéje lehet az említett bámulatosan jó családi jelenetnek (már nem Vanessa, ő végig csodálatos). Emellett Howard Shore zenéje sem illeszkedik mindig a képek hangulatához – a vidámabb dallamok kizökkentenek, és van, ahol szükségtelenül úszik be a hegedű, a dráma anélkül is működne. 

Az utóbbi időkben egyre több országban, köztük Magyarországon is nagy nyilvánosság előtt zajlik egy fontos diskurzus terhességről, vetélésről, abortuszról, a szülők szerepéről, a nők szabad akaratáról és döntési jogáról. Iszonyú fontos lenne itthon is támogatni az ehhez hasonló intim drámák elkészítését. Fantasztikus színészeink, operatőreink, forgatókönyvíróink és rendezőink vannak, akik itt is életre tudnak kelteni ehhez hasonló történeteket. Amíg az áttörésre várunk, más országok, és a külföld felé nyitó magyar alkotók filmjeit nézzük, és tanulunk belőlük.