Ritkaság, hogy Szász Jánost, a Woyzeck és a Witman fiúk rendezőjét itthon találjuk, hiszen a Harvard Egyetem vendégtanáraként, amerikai színházi előadások rendezőjeként gyakrabban tartózkodik a tengerentúlon, mint idehaza. Hat év szünet után ismét nagyjátékfilm előkészítésébe kezd, Wedekind drámáját, A tavasz ébredését szeretné filmre vinni.


- Wim Wenders A dolgok állása című filmjében elfogy a nyersanyag, és a stáb a kietlen tengerparton magára marad. A kényszerű tétlenségben a közösség pillanatok alatt szétforgácsolódik, mintha film nélkül értelme sem lenne az életüknek. A történet nagy kérdése, vajon a film-e a legfontosabb az életben?

- Nálam hat éve "elfogyott a nyersanyag". Évekig azt gondoltam, hogy a filmezés nem annyira fontos, ám ez önhazugság. Természetesen az életben az élet sokkal fontosabb. A film ugyanakkor mégis az életem elválaszthatatlan része.

- Hatéves szünete nincs összefüggésben a magyar filmművészetben tapasztalható irányváltással, mintha egy költőibb filmnyelv iránt manapság nem lenne akkora fogékonyság?

- A változások engem soha nem bizonytalanítottak el. A magyar filmben érezhető irányváltás azt jelenti, hogy végre vannak új hangok. Nem is érdemes kritizálni az új hangokat, mert a régiek olykor legalább annyira disszonánsak. Mesterem, Dömölky János mondogatta, hogy a filmrendező őrmester és költő keveréke. Az őrmesterség mintha felerősödőben lenne és a filmekből menekülne a költészet. A forgatások és persze a filmek megtervezettek, sokszor dermesztően rideggé válnak. Számomra a filmforgatás egy titok, egy sejtelem, de bejött a technika. A világ is megváltozott, az emberek nagy része elfelejti a kézírást, és azt a mondást, hogy legyen a kamera töltőtoll, lassan nem nagyon értik. Pedig milyen érzés kézbe venni egy töltőtollat vagy egy sötét szobában végignézni az első musztereket? Csodálatos. Manapság már a forgatás helyszínén megvágják az aznapi forgatott anyagot. Ami persze jó, de ugye nem baj, hogy én nem így akarom csinálni?

- Jelképes, hogy a Török Sándor regényéből írt Hazug katona - egyelőre legalábbis - forgatókönyv maradt?

- Kétféle filmkészítés van, melyhez értek. Az egyik a Woyzeck világa, mely egy költőibb, sok kérdést megfogalmazó, szabadabb világ, ahol az ember mintha rímekbe szedné a filmet: A hazug katona ennek a folytatása lenne. A másik egy szikárabb, zártabb világ, kevesebbet enged a költészetből, ilyen volt a Witman fiúk. A nehezen elmesélhető történetek kora kezd lejárni, mintha a katona története nem nagyon kellett volna. A legtöbb pénzt az utóbbi hat évben mégis erre a filmre kaptam, ez azonban elenyészően kevésnek bizonyult. A legnagyobb kérdés szerintem ebben a pillanatban a támogatások elosztása. Az utóbbi években "hűbéri filmezés" folyt Magyarországon. Manapság az a mondás járja a filmszakmában, hogy "aki nincs velünk, az nincs". Nyugtalanító dolog, hogy minden átpolitizálódott. Utálom a politikát.

- A politikusok azzal hárítják el a filmszakma válságáról szóló jelentéseket, hogy manapság rengeteg film készül, a magyar filmtörténet egyik legdrágább vállalkozása, a Széchenyi mellett a fiatalok is termékenyek.

- Sok kényszerfilm születik. Elenyészően csekély állami támogatásból vágnak bele filmekbe, a stáb pedig pénz nélkül marad. Sok szakember nem kapja kézhez a honoráriumát, ez pedig zülleszti a szakma morálját. De el kell ismerni, a filmrendező az a fajta, aki mindenáron keresztülviszi a filmjét. Én Bereményi Gézát, a Széchenyi rendezőjét a védelmembe veszem. Utálom, ha mindenki nekiesik egy embernek. Akárhonnan nézzük, az egyik legtehetségesebb íróról, rendezőről van szó. Elkezdett egy filmet, és vállalt egy vállalhatatlan szerepet. Mindenáron el akarta készíteni a filmjét. Nem mérte fel, milyen közfelháborodást fog okozni.
A nagy támogatásokat ma nem kuratóriumok ítélik meg. Bereményi egy politikai döntés eredményeképp kezdett neki a filmnek, noha talán, megszerezhette volna másképp is a szükséges összeget. Ma már a magyar filmeseknek, producereknek is elérhetőek az európai pénzforrások. Persze ehhez kellene egy filmtörvény!

- Rengeteget utazik. Hol van igazán otthon?

- Az utóbbi hat évben úgy tűnt, igazán sehol. Azt hittem, Amerikában is otthon tudok lenni. Színházban rendezek, színészeket tanítok, tanszéket vezetek a Harvardon, de kiderült, csak dolgozni járok ki, élni csak itthon tudok. És ez nagyon jó! Sehol nem vagyok otthon jobban, mint az Üllői úton, a családom mellett.
Népszava