Kasvinszki Attila: „Áthúzom a nézőt mindenféle hangulaton"

Kasvinszki Attila: Berlinbe a Match Factory-nak küldünk ki egy teasert, azt vágom össze. Ez alapján döntik el, hogy forgalmazzák-e a filmet nemzetközi színtéren, illetve hogy küldik-e fesztiválokra. Mayenburg önmagában is érdekli őket. Szívesen túllennék már ezen, csak eltereli a figyelmem a film vágásáról. Nehéz feladat 5 és 15 percben felvázolni a sztorit.

Filmhu: Felteszem egy drámának minden jelenetébe bele van foglalva az alapkonfliktus, csak az egészet, a kontextust nehezebb megérteni.

K.A.: Egy teaserbe nem lehet egész jeleneteket tenni, én pedig kifejezetten arra utazok, hogy néző megmerítkezzen a jelenetekben. Erre egy teasernél nincs idő.

Filmhu: Ha ez színdarab-adaptáció, akkor a jelenetek is bizonyára hosszúak.

K.A.: Igen, kevés benne az átkötő szcéna. A filmem egy kísérlet arra, hogy át tudom-e húzni a nézőt mindenféle hangulaton, de egy logikus történet keretein belül. Mayenburgnak ez a darabja alkalmas erre, ez az egyik leghumorosabb munkája. A jeleneteim erős attakot adnak, ami után egy teljesen más hangulatban merítem meg a nézőt. Ezért is hasznos volt Gradóban forgatni, a tengerpart képeitől a közönség fellélegezhet. Nem könnyíteni akarok a témán, csak ellazítani a nézőt, hogy aztán a következő jelenet még jobban sokkoljon. Egy viccmesélős jelenet is alkalmas a néző ellazítására, ahol nem a poénon nevetünk, hanem hogy valaki egyáltalán leáll viccet mesélni. Nem lehet végig sokkolni, mert akkor kimennek a nézők, mint a Salo - A szodoma 120 napjáról, amit egyébként kedvelek. Ez egy abszurd dráma, amiben az elfajuló szituációk és az emberi esetlenség humort kreálnak. Nincsenek hősök, se antihősök, mindenkiben van valami emberi, egy gyilkosban is. Ez az életben is így van. Ritka, hogy valakiben ne maradjon semmi emberi, ilyesmit csak diktátorokról feltételeznék.

Filmhu: A filmed viszont átlagemberekről szól.

K.A.: Élnek, ahogy tudnak, és közben kikészítik egymást. Szerintem mindenki megpróbál jó lenni, csak nem mindenkinek sikerül. Rába Roland utcai harcos karaktere követi el a film ősbűnét, elüt egy férfit, aki tolószékbe kerül. Felajánlja a segítségét, hogy így könnyítsen a lelkiismeretén. A jó szándék vezérli, de semmi nem jön neki össze.

Filmhu: A címből, és abban a többes számban említett parazitákról arra következtetek, hogy a többi karakter sem különb.

Marozsán Erika karaktere egy szivacs. Céltábla, aki tűr, próbál levegőhöz jutni. Teljesen el van nyomva, de a végén robban. A férje, Ringo, aki évekkel korábban tolószékbe került, viszont agresszor. Aki a közelébe kerül, annak megtalálja a gyenge pontját, elkezdi szívni a vérét, így tombolja ki magát. Amikor elütötték, nem úgy döntött, hogy paralimpikon lesz. Kettétört az élete, amitől szemétládává vált, aki minden emberi kapcsolatot tönkre akar vágni maga körül. Rába karakterét kutyának használja, aki pedig elfogadja ezt: ő így lesz parazita, hogy kísérti az embert, akinek ő a traumája. A dramaturgia persze még nincs kőbe vésve. A forgatókönyv kronologikus, de azóta felmerült, hogy elkezdhetjük a közepén is, meg lehet még bolondítani a jelenetek sorrendjét.

Filmhu: Milyen élmény a vágás a forgatáshoz képest?

K.A.: A vágás egy hullámvasút, nem az van, hogy egész nap nyugiban vágom itt a filmet. A hét végére elveszek benne, beletompulok, de aztán a hétvégén kipihenem magam és rájövök, hogy mégis működik, amit leforgattam. A forgatáson végig pörögni kell, felhúzni a színészeket és a stábot. A rendező a showman, az origó. Ha egy filmben valami rossz, nyugodtan lehet a rendezőre fogni, nem is érdemes mást kritizálni. Van olyan magyar film - szerepeltem benne, egy cimborám rendezte, még elfogult is lehetnék - amiről leírták egy kritikában, hogy a rendezés jó, de a sztori nem áll össze, a színészek pedig rosszak. Nem szabad kimenteni a rendezőt, ez mind az ő sara. Tarantinónál nem látsz rossz színészt, Fellininél se, pedig ő amatőröket is használt. Ha az én filmemben egy színész rossz, akkor azt én rontottam el, én vittem félre őt.

Filmhu: Fontos feladata a rendezőnek a színészvezetés?

K.A.: A legfőbb. Ha jó a könyv, és jó operatőrrel dolgozol, akkor alap, hogy szép képen jó jelenet van. Idehaza van hova fejlődnünk színészvezetésben, mondom ezt úgy, hogy színészként végeztem az SZFE-n. Később rájöttem, hogy mindennek ez az alapja, legyen szó filmről van színházról. A rendezőnek tudnia kell úgy manipulálni a színészt, hogy annak eszébe se jusson, hogy nem bízok benne, vagy ártani akarok. Ezt a filmet több mint egy évig castingoltuk azért, hogy szép lassan fel tudjam építeni a bizalmat azokkal a színészekkel is, akiket addig nem ismertem. Ez csak próbákon alakulhat ki. Nem értem azokat a castingokat, ahol a rendező ott sincs, és majd felvétel alapján dönt. Az a lényeg, hogy megtaláljuk-e a közös hangot. Hiába fotogén valaki, vagy jó a híre, attól még nem alkalmas a szerepre. Emberi kapcsolatoknak kell felépülnie.

Filmhu: A magyar színészeket főleg színház foglalkoztatja, filmszerepet keveset látnak.

K.A.: Színház felől jövök, elég kompromisszummentes előadásokat csináltunk, a Parazitákkal is ott találkoztam. Világos volt, hogy ennél a történetnél nagyon sok múlik a színészeken. Fél évig próbáltunk, és még ott is formálódott a történet. Rába 3 hónapig vett ketrecharcos edzéseket, pedig egy bunyó van a filmben. De szükség is volt rá, 16 órán át forgattuk azt a jelenetet. Másnap alig bírt felöltözni. Nagyon sok felvételbe kellett beletolnia ugyanazt az energiát. Impróztunk is, aminél különösen fontos, hogy jól ismerjem a színészt. Van, hogy direkt csak az utolsó pillanatban mondok meg neki valamit. Eddig vagy improvizáltam, vagy szöveggel dolgoztam, itt arra törekedtem, hogy a közönség ne lássa a különbséget.

Filmhu: Nem bírod a kompromisszumot és szeretsz improvizálni. Ezért nem Filmalapos támogatással csináltad meg a filmet?

K.A.: Juhász József, a producer bevitte, de ijesztő lehetett nekik a könyv. Sejtettem, hogy nem fognak mögé állni. Nem bánom, hogy függetlenül csináljuk: ha Filmalapos pénz lenne benne, biztos többet kellene harcolnom, hogy olyan legyen, amilyennek akarom, de persze leharcolnám. De nyitott vagyok az építő kritikára, jöjjön akár Vajnától. Ez nem az egómról szól, jó filmet akarok. Magasabb büdzséből sem csináltam volna máshogy a filmet, legfeljebb több fizetést kaptak volna a stábtagok, senki nem dolgozott volna ingyen. Egy előre kigondolt víziót kell átvinni.

Filmhu: Nagy büdzsére azért sem volt szükségetek, mert ez egy kamaradarab.

K.A.: 70 milliót szedett össze a Józsi, rengeteg energiája van a filmben, behozta a Rajna Gábort is. Ha látják rajtunk, hogy a filmért létezünk, akkor megnyílnak a kapuk. A kamerát és a felszerelést kaptuk, Gradóban pedig ingyen forgathattunk az óvárosban és a tengerparton.

Filmhu: Az Ernelláék Farkaséknál nagyon kis büdzséből készült, ahhoz képest 70 milliót összeszedni egy független filmhez nem kis teljesítmény.

K.A.: A Józsinak ez üzlet, nem titkolja, hogy el akarja adni a filmet. Rajna Gábor azt mondta neki, hogy sokat tanul tőle, pedig elsőfilmes producerről van szó. Nem pályázik és vagy nyer, vagy nem, hanem szerez pénzt. Más producer, ha a forgatókönyvét nem támogatja a Filmalap, visz egy másikat, de mi ezt a filmet akartuk megcsinálni.

Filmhu: Szájhagyomány is csinálhat közönségsikert, nem csak drága reklámkampány.

K.A.: Igen, de azért külföldre nem segít eladni a filmet, ahhoz inkább egy cannes-i, sundance-i vagy berlini szereplés kell. Szeretném, ha minél többen látnák a filmet. A független színházcsinálásban belefáradtam abba, hogy sok gratulációt kapok, de alig jut el a közönséghez a darab. Ha valamibe beleteszem minden energiámat, akkor szeretnék rá visszajelzést, hogy igazam van-e. Nézzék meg minél többen, vitatkozzanak róla, fikázzák.

Filmhu: A film több nézőhöz juthat el és fennmarad az utókornak.

K.A.: A filmet könnyebb szétszórni az univerzumba, könnyebben eljut külföldre, DVD-n felteheted a polcodra. Viszont drágább. Színházban az előadások színvonala is változó, hol tompább, hol élesebb. Nincs mindig a csúcson egy társulat. A közönség ezt nem feltétlenül veszi észre, de én ott vagyok minden előadáson, és utálom látni, ha valami volt már jobb is. Ezt a filmet viszont el fogom tudni engedni, mert egyszer kell leforgatni és aztán összevágni a lehető legjobban.

Filmhu: Kifrusztrálódtál a színházból és filmesként akarod folytatni?

K.A.: Most a filmezés izgat, de pihenésképpen biztos fogok még színházat csinálni, nehogy kiégjek. Remélhetőleg majd csak még pár film után, ha meg akarok újulni. Viszont ez a jövő zenéje, egyszerre csak egy témában tudok elmerülni. Ha valamibe belefogok, szeretem jól kivesézni, és aztán továbblépni valamire, ami újra felpezsdít.

Filmhu: Színészként végeztél, szerepeltél filmekben, például Mátyássy Áronnál az Utolsó időkben és a Víkendben. Ebben a filmben nem akartál játszani?

K.A.: Eszembe jutott, de vagy egyiket, vagy másikat szeretem csinálni, teljesen más a színész és a rendező dolga. Öncélúnak, erőltetettnek éreztem volna, hogy játszok ebben a filmben. Ez Chaplinnél vagy Woody Allennél működik egyfajta önmegvalósításként, így azt csinálnak, amit akarnak. Fellini pedig csak statisztának tette be magát, ha pislogsz, lemaradsz róla. Neki ez egy játék volt. Most a rendezés érdekel, játszani csak akkor megyek, ha rám van szükség. Volt felkérésem az elmúlt években, de nem mentem, mert nem éreztem, hogy miért én kellek erre a szerepre. Ez nem egó kérdése, egyszerűen van mit csinálnom. Ami a Víkendet illeti, nem is értettem, hogy mit keresek ott. Az Utolsó időket élveztem, de az Áronnal második közös filmünknél volt bennem egy törés, innentől könnyebb volt nemet mondani más sikeres rendezőknek is.

Filmhu: Nehéz volt megrendezni az első mozifilmedet, vagy jól jött hozzá a filmszínészi tapasztalat?

K.A.: Gyermekkoromban arról álmodoztam, hogy filmet fogok csinálni, legalább egyet. Amióta az eszemet tudom, imádom a filmeket, elfüstölt a videomagnónk annak idején. Pacino, De Niro, Nicholson, ezeken nőttem fel. Kisfilmeket már csináltunk például Herbai Mátéval és leggyakrabban Győri Márkkal, bár nem terítettük őket. Adta magát a nagyjátékfilm rendezése is, errefelé tudtam továbblépni. Idővel a színdarabjaim is elkezdtek átmenni filmbe, vászonra vetítettünk hozzá. Nem különbözik sokban a színházi és a filmes rendezés, ugyanúgy érzi a közönség, ha valami hamis. Anno nem használtam nagyszínházi paneleket, a Parazitákat is díszlet nélkül játszottuk. Volt, hogy egy kirakatban. Ha a néző kamut látott, elkezdte nézni kint a villamost, viszont amikor elkapta őket a dráma, a képzeletükben kiegészítették a díszletet. Az előadás során arra törekedtem, hogy ne legyen benne olyan pillanat, amit ki lehetne vágni. Mihelyst ezt elértük, vittük a nézők elé. Kvázi egysnittes film volt, kamera nélkül, egy helyszínen. Gondoltam, majd a néző fókuszál közelire a totálból, ha beszippantja a darab. Ha beleéli magát a közönség, akkor közelinek érzi, amit lát.

Filmhu: A Parazitákat tehát színházban tökéletesítetted.

K.A.: Tíz éve játszottuk. Jogdíjra nem volt pénzük, így műhelymunka maradt, viszont próbára beengedhettünk nézőket. Akkor szerettem bele és kezdtem átírni forgatókönyvvé, amibe később Rácz Erzsébet is besegített, anno ő fordította a darabot. Kimentem hozzá Berlinbe, három napot dolgoztunk rajta, ami jót tett a könyvnek, szerinte vissza kellett venni Mayenburg stílusából. Régi vágyam volt megcsinálni a filmet.

Fotók: Positive Communications