Miközben az Egyesült Királyságban, a Leavesden stúdióban David Yates rendezésével február 6-án hozzáláttak a soronkövetkező Harry Potter-epizód felvételeihez, a tárgyalások Gary Oldmannel még el sem kezdődtek. Mindez olyan hírek megjelenéséhez vezetett a brit sajtóban, hogy a 47 éves színész mégsem szerepel a moziban.

„Egy ideig az ő részei nélkül készül a film, és mint mindig most is azokkal a jelenetekkel kezdünk, amelyek a legsürgetőbbek.” – mondta a producer, David Heyman. „Azt szeretnénk, ha Gary Oldman játszaná el a szerepet.”

Harry Potter és az azkabani fogoly
A stúdió a negyedik epizód forgatásakor az összes kulcsszereplőt időben megszerezte, de újabb megállapodásokat kell kötnie az ötödik és a következő részekre.

Gary Oldman Potter keresztapját játszotta a korábbi részekben, először a harmadikban, az Azkabani fogolyban tűnt fel. Annak ellenére, hogy Oldman szerepe kisebb volt a negyedik epizódban, a Tűz serlegé-ben, igen fontos alakítás vár rá a Főnix rendjé-ben.

Oldman jelenleg David Fincher Zodiac című filmjének forgatásában vesz részt Los Angelesben.