Tegnap este Sevillában felfedték a 2005-ös Európa Filmdíjak jelöltjeinek kilétét. Az 1600 Európai Filmakadémia-tag szavazatának értelmében 10 kategóriában hozták nyilvánosságra az elsőrendű európai elismerésére jelöltek névsorát. A 2005-ös év legfontosabbnak tartott mozifilmjeinek előkelő listáján Koltai Lajos Sorstalanság című filmje a legjobb operatőr és a legjobb zeneszerző kategóriájában kapott jelölést az Európa Filmdíjakra.

A Sorstalanság című film operatőre Pados Gyula, aki a film fényképezéséért a bitolai, a koppenhágai és a varsói filmfesztiválokon már elnyerte a legjobb operatőrnek járó elismeréseket. Pados Gyula a Kontroll, és az Állítsátok meg Terézanyut! című alkotásoknak volt az operatőre a közelmúltban. Az EFA-díjért vetélytársai többek között Michael Haneke, Wim Wenders, Lars von Trier operatőrei lesznek.

A legjobb filmzenéért járó Európa Filmdíjért a Hotel Rwanda, a Manderlay, a The Syrian Bride, a Sa Som I Himmelen és a Brydre című filmek zeneszerzőivel kel versenyre a Volt egyszer egy vadnyugat felejthetetlen melódiájával berobbant olasz zeneszerző, Ennio Morricone.

A sevillai bejelentés előtt is tudtuk már, hogy két biztos jelöltünk van az Európa Filmdíjakért folyó versenyben idén.

Egyenesen a jelöltek listájára
Cakó Ferenc Randevú című animációja a spanyolországi Valladolid-ban tavaly októberben elnyert UIP-rövidfilmdíjnak (United International Pictures) köszönhetően került egyenesen a jelöltek listájára. A játék- és dokumentumfilmek nevezési procedúrájával ellentétben a rövidfilmek esetében 12 európai filmfesztivállal együttműködve választja ki a jelölteket az EFA.

Szabó István Csodálatos Júlia című filmje a Jameson-közönségdíj jelöltjei között van 10 vetélytárssal a legjobb európai rendező kategóriájában. A Jameson-közönségdíjak sorsáról az európai mozik nézői döntenek, szavazni bizonyos napilapokban és szaklapokban, valamint közvetlenül a www.jameson.ie/peopleschoice honlapon lehet.

December 3-án Berlinben az Európa Filmdíjakat 19 kategóriában adják át, többek között a legjobb európai film, rendező, operatőr, forgatókönyvíró, színésznő és színész, valamint zeneszerző díját. Idén először a legjobbnak tartott vágót és designer-t is díjazzák.

A Sorstalanság-ot a napokban mutatják be a sevillai filmfesztiválon és Los Angeles-ben az AFI programján, mely az amerikai kontinens legfontosabb filmes megmérettetéseinek egyike.