A legjobb forgatókönyv díjjal jutalmazták Nemes István: Maradandó sérülések című dokumentum filmjét. A fesztivál legjobb tudományos ismeretterjesztő alkotásaként Szalay Péter: A Nyolcak nyomában című filmjét értékelték.

 



Nézz bele a Vad Magyarország-ba!


A fesztivál diákzsűrije a neves szakemberekből álló zsűritől teljesen függetlenül hozta meg döntését, mégis hasonló eredményre jutottak. Két díjuk közül az egyiket Alexandru Solomon: Kapitalizmus – a mi titkos receptünk című alkotásának ítélte, míg a másikat Nagy Viktor Oszkár: Két világ közt filmjének ítélte oda.

Külön elismerésekből sem volt hiány. Társfesztiváljuk idén is a Lakiteleki Filmfesztivál volt, amelynek néhány nyertes alkotását a versenyprogramban is bemutatták. Ám díjakat is hoztak magukkal, amit Zsók Enikő: „Körbe vagyok fülekkel véve” , Daczó Katalin: Kőbe vésett álom, és Zágoni Bálint: Janovics Jenő, a magyar Pathé című alkotásának ítélte oda.

A Nemzeti Kultúráért Egyesület (NKE) díjai a magyar kultúra és történelem meghatározó alakjainak, illetve eseményeinek magas színvonalú bemutatásáért adott elismerő okleveleket. Az NKE Fülep Lajos: A szellem filozófusa, Katona Zsuzsa: A herceg, valamint Zsigmond Attila: Így veszett el Erdélyország alkotását tartotta kiemelendőnek.

Dárday István, a zsűri elnöke is - rendhagyó módon - felajánlott egy díjat, egy kis földgömböt Mohi Sándor: Két világ közt című alkotásának.