Egy szegény sorból induló, de a saját sorsát rendkívül tudatosan irányító nő bekerül az akkor már jó nevű családba, ami az egyre sötétebb események feltartóztathatatlan láncreakcióját indítja be. Tökéletes hollywoodi alapanyag, amiből Ridley Scott másfél évtizede szeretett volna filmet forgatni. Ha valaki esetleg nem ismerné a nagy port kavart 1995-ös ügyet, az semmiképpen sem A Gucci-ház megtekintése előtt olvasson utána. A forgatókönyv az odáig vezető utat meséli el, erősen kiélezve és a kulcsszereplőkre egyszerűsítve a törvényszerűen sokkal szövevényesebb történéseket.
Lady Gaga és Jared Leto / Forrás: Forum Hungary
Bár a Gucci divatház már csak az ölükbe pottyanó reklámérték miatt is közreműködött a produkcióban, maguk a leszármazottak kategorikusan elzárkóztak a filmtől. Mindez tökéletesen érthető, hiszen a meghökkentő sztori mögött itt bizony hús-vér emberek valódi tragédiáiról van szó. Az ilyen esetekben a megfilmesítések általában kétfajta stratégiát szoktak követni: vagy kellő komolysággal kezelik a témát és valódi lélektani drámaként találják, vagy szándékosan túlozva és bulvárosítva a szatíra irányába viszik. A Gucci-ház legnagyobb problémája, hogy végig képtelen eldönteni, e két totálisan eltérő megközelítési mód közül melyiket is válassza.
A morbid komolytalanság és a fajsúlyosabb karakterábrázolás közötti tétova ingadozás nemcsak zavaró, de néhol kifejezetten zavarba ejtő. Egyes jelenetek és mellékszereplők mintha egyenesen egy másik filmből kerülnének ide, máskor pedig egy-egy aprólékosan épített karakterívet bombáz szét egy-két kétségtelenül vicces, csak éppen nem odaillő poén. A főbb fordulatok hasonló logikákat követnek, hol alaposan előkészítik kidolgozzák, hol csak úgy a semmiből dobják be őket. Így állhat elő az a különös helyzet, hogy a két és fél órás játékidő ellenére sem tudunk meg eleget a karakterekről, miközben rengeteg a feleslegesen túlnyújtott jelenet. A feszültség rendre szertefoszlik, a motivációk elnagyoltak, a háttér nem áll össze.
Adam Driver / Forrás: Forum Hungary
A Gucci-ház esetében sajnos nem tudatos tónusváltásokról, nem a néző provokatív kizökkentéséről van szó, hanem egy erős és egységes rendezői koncepció hiányáról, amit a színészek egymásnak gyakran totálisan ellentmondó szerepfelfogása rendkívül látványosan jelez. Már önmagában az egészen bizarr élmény, mennyire másképp közelít a színészgárda az angol eredetiben hallható olasz akcentusokhoz. Stefani Joanne Angelina Germanotta, alias Lady Gaga és Al Pacino gond nélkül megoldják az olasz-amerikai módszerrel. Salma Hayek a spanyolját tolja el picit, Adam Driver pedig éppen csak egy finom árnyalattal jelzi a toszkán származást. Jeremy Irons ezzel szemben egy olaszt tanító angol úriemberre hajaz, míg Jared Leto a legbugyutább karikatúrákat idézi meg.
Mindez természetesen nem fogja zavarni a szinkronos verziót választó nézőt, de az neki is azonnal fel fog tűnni, mennyire nem boldogul a vészesen alulírt szerepével Hayek vagy Irons. Pacino ezzel szemben csodálatos és nemcsak nagy kedvvel játszik, de egy-két pillanatra még a régi legendás alakításait is megidézi. Driver ezúttal is elegáns és visszafogott, ismét bizonyítva, erőlködés vagy manír nélkül képes bármilyen figurát életre kelteni. A film igazi motorja mégis Lady Gaga, aki el is kezdheti keresni a helyet a hamarosan érkező díjaknak.
Adam Driver, Lady Gaga és Al Pacino / Forrás: Forum Hungary
A popsztár alakítása egyszerre árnyalt, energikus és ördögi, miközben képes elkerülni a romanticizálás súlyos csapdáját. Gaga gond nélkül képes Gucciné számos arcát és ellentmondását felvillantani, egy emlékezetes antihőssel egyben tartva a szétcsúszó jeleneteket. Ahol izgalom és dráma szikrázik fel a filmben, ott vagy Pacino üvölt, vagy Driver mosolyog, vagy Lady Gaga ármánykodik.
Na és ott van persze a mindenféle maszkok, hájpárnák és parókák mögé bújtatott Jared Leto is, akinek mintha senki nem szólt volna, hogy nem egy Adam Sandler-vígjátékban vendégeskedik. A smink- és maszkmesterek Oscar-vadász referenciamunkája számos kérdést felve: mivel a színész totálisan felismerhetetlen, szóval játszhatta volna olyan is ezt a személyt, aki valóban hasonlít rá. Ennyi maszk mögött senki nem vehető komolyan, Leto ráadásul a ripacskodás mellett döntött, ami különösen akkor válik abszurddá, mikor épp Pacino vagy Driver a partnere. Egy sűrűn gesztikuláló, vicc-akcentust beszélő bohócnak ráadásul elég nehéz elhinni, hogy a lelkében valódi konfliktusok kavarognak.
A Gucci-ház egyetlen egységes része az elegáns közegábrázolása, ami pont fél úton van a csillogó dolce vitás bulvár és a jellegzetes toszkán jóízlés között. Nagy kár, hogy ezt a jótékony arányérzéket sem a ritmus, sem a hangvétel tekintetében nem sikerült átmenteni. Ridley Scott filmjét egyedül a színészgárda komolyabbik fele menti meg, de a legjobban talán akkor járnánk, ha újra a vágószobába kerülne az anyag és kapnánk egy macchiavellista drámát a Gaga-Driver-Pacino trióval, illetve egy attól tökéletesen független altesti komédiát a szőnyegre pisáló Jared Letóval. Külön-külön borítékolhatóan felülmúlnák ezt a nem jó értelemben különös hibridet, amivé akarva-akaratlanul összeműtötték ezt a filmet.
