A zsűri indoklásában méltatta a film feszes történetmesélését és az archív felvételekből építkező montázsait, valamint külön kiemelte az operatőri munka és a hangutómunka magas színvonalát. „Megrázó film született, amely mély nyomot hagy a nézőben” – fogalmaztak, hangsúlyozva az alkotás társadalmi relevanciáját is.
A Meant to Be - The story of Pogány Induló világpremierje márciusban volt a csehországi One World fesztiválon, ahol Európa egyik legnagyobb emberi jogi filmfesztiváljának nyitófilmjeként mutatkozott be. Azóta Zágrábban is vetítették, hamarosan pedig Bolognában is látható lesz.
A Pogány Induló - Vajon mit mondana anya című HBO sorozat egész estés dokumentumfilm-változata elsősorban a nemzetközi közönség számára készült. A film egy rangos fejlesztő workshopon, a prágai székhelyű dok.incubator programban nyerte el végső formáját, ahol az alkotók külföldi mentorok segítségével hónapokon át dolgoztak azon, hogy a magyar rapper története a nemzetközi nézők számára is átélhetővé váljon.
A dokumentumfilm Szirmai Marcell történetét követi, aki szokatlanul mély hangjával és karizmatikus színpadi jelenlétével húszéves korára a magyar rapszíntér egyik legismertebb előadójává vált. A zenei karrier, az iskola és a családi élet közötti egyensúly megtalálása azonban hamar lehetetlenné válik számára. A robbanásszerű siker árnyoldalai gyorsan megmutatkoznak: a hirtelen jött reflektorfény függőségeket hoz felszínre, amelyek súlyos fizikai és mentális következményekkel járnak. A három éven át forgatott alkotás nemcsak egy rendkívüli tehetség portréja, hanem a Z generáció kihívásainak lenyomata is.
Ahogy a sorozat, úgy a filmváltozat is a Speak Easy Project és az HBO együttműködésében készült.
forrás: Az HBO közleménye


