Az első fesztivált 2003 augusztusában rendezték meg, akkor még a Millenáris területén, Anifest néven. Az akkori programot Európa hét filmes iskolájának rövidfilmjeiből válogatta össze Liszka Tamás és Kreet Paljas, akik azóta is a fesztivál fő szervezői. A pár napos, kizárólag animációra összpontosító esemény olyan sikeres volt, hogy természetesen folytatni akarták a következő évben is, ezért is pályáztak a Kreatív Európa MEDIA alprogramjának támogatására, amit sikeresen el is nyertek, és 2004-ben már ezzel a segítséggel dolgozhattak tovább. Anilogue néven 2007 óta működik a fesztivál.


Az Anilogue 2018-as előzetese

Az Anilogue központi helyszíne nem csak az idei, hanem az összes korábbi évben az Uránia Nemzeti Filmszínház volt – az elérhetőség mellett, a mozi felszereltsége, jó minőségű vetítőgépe is döntő szerepet játszott a helyválasztásban. A fesztivál idején az Uránia mellett több másik helyszínen is zajlanak vetítések: idén a Három hollóban, a Ludwig múzeumban, a Lengyel-, Francia- és a Cervantes intézetben is voltak programok.

Az évek során folyamatosan nőtt a látogatók száma, ami automatikusan megnövelte a vetített animációs filmek, kísérőprogramok, zsűritagok és meghívott vendégek számát is. A fesztivál mérete nőtt, de az irányelvek nem változtak: a szervezők célja mindig az volt, hogy minél több személyes találkozás legyen az európai filmes szakmán belül, és minél több érdekes és új európai alkotást mutassanak be a budapesti közönségnek, főként olyanokat, amik tévében vagy moziforgalmazásban nem jutnak el hozzájuk. Ezek a lehetőségek a Kreatív Európa támogatásával minden irányba kinyíltak, a fesztivál versenyprogramjában máig csak európai filmek szerepelnek, a kísérőprogramokon viszont a világ minden tájáról láthatóak alkotások.

A 16. Anilogue megnyitója az Urániában / Fotó: Chripkó Lili

A fesztivál minden évben valamilyen társművészetet (építészet, zene, virtuális valóság, újmédia) is kapcsol a filmes programhoz, emellett minden évben van egy kiemelt ország vagy régió, amelynek animációs kultúráját mutatják be. 2018-ban a téma az Adria körüli országok voltak: Olaszország, Ausztria és Szlovénia animációs művészete. Liszka Tamás és Kreet Paljas szerint, ha nem lenne mögöttük a támogatás, ezek a kapcsolatok sem alakultak volna ki. Ennek köszönhetően vannak összeköttetésben más európai filmfesztiválokkal, ami sok új nemzetközi együttműködést és gazdag filmes választékot is jelent számukra. A fesztivál ezeken a kapcsolatokon keresztül animáció szakos diákok ösztöndíjaiban, utazásaiban, pályázataiban és projektjeiben is tudott segíteni.

A 16. Anilogue múlt vasárnap ért véget, nagyjátékfilmes fődíját a magyar koprodukcióban készült Még egy nap élet nyerte, a rövidfilmes kategóriában a dán Egg című alkotás nyert, de különdíjas lett Hegyi Olivér Take me please című MOME diplomafilmje is. A nyertesekről itt írtunk részletesebben, a Kreatív Európa pályázatairól pedig itt lehet tovább tájékozódni. 

Borítókép: Anilogue Facebook / Fotó: Chripkó Lili