A játszma a 10 évvel ezelőtt készült A vizsga folytatása. A 60-as években játszódó kémfilm kedvcsinálójából kiderül, hogy Markó alezredes az előző részt követően megformálójához, Kulka Jánoshoz hasonlóan stroke-ot szenvedett, ám egykori munkatársai, Jung (Nagy Zsolt) és Kulcsár (Scherer Péter) attól tartanak, hogy most bosszút forral ellenük. A kádári titkosszolgálat ezért folyamatos megfigyelés alá helyezi az egykori tartótisztet, és ehhez egy fiatal lányt (Staub Viktória) is beszerveznek, akinek a feladata, hogy közvetlen közelről számoljon be Markó minden lépéséről.

"Nem megismételni akartuk A vizsga bravúrját, de azt szeretnénk, hogy A játszma legalább olyan meglepő puzzle legyen, mint az elődje volt: miközben külön figyeltünk arra, hogy azok se maradjanak le semmiről, akik esetleg nem látták A vizsgát, – És az is fontos volt számunkra, hogy ne csak egy rejtvényt rakjunk a vászonra. A történet fordulatai izgalmas sorsokat mozgatnak: ez a film legalább annyira szól emberi kapcsolatokról, szerelemről, vágyról és megcsalásról, mint kémekről és átverésekről" – nyilatkozta Köbli Norbert, a film írója. 

"Nagyon örültem a felkérésnek, és nagyon szívesen vállaltam a feladatot" – mondta A játszmáról Kulka János. "Nagy feladat volt, igazi főszerep, és igazi erőpróba. Egy kémet játszom, akiről sosem tudni, jót akar-e, vagy rosszat. A figura és köztem van némi hasonlóság... De legyen ez inkább meglepetés."

A filmet Fazakas Péter rendezte Köbli Norbert forgatókönyvéből. A főbb szerepeket Hámori Gabriella, Nagy Zsolt, Kulka János, Staub Viktória, Scherer Péter és Orosz Ákos játssza. Az operatőr Nagy András, a vágó Kovács Zoltán, a zeneszerző Asher Goldschmidt volt. A film producereként Lajos Tamás és a Film Positive Productions működött közre a Nemzeti Filmintézet támogatásával.

A játszma október 14-től látható a mozikban az Intercom forgalmazásában.

Forrás: Intercom